Csütörtökön rendben lezajlott a skót népszavazás az elszakadás kérdésében. Az előzetes jelentések szerint rendkívül magas részvételi arány várható. Az első, nem exit poll-jellegű eredmény szerint a...
Elutasította a Hungária Takarék Takarékszövetkezet devizahitelekkel kapcsolatban a magyar állam ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A Transavia és az Aegean Airlines is növeli budapesti járatai számát a 2015-ös nyári menetrendben - derül ki az Airline Route szakportál MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményéből.
Állati takarmányozásra szánt kálium-klorid felhasználásával gyártott, csökkentett nátrium tartalmú étkezési só tételeket rendelt vissza azonnal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Nestlé kétszáz partnerével együtt azt a célt tűzte ki, hogy 2016-ra 100 ezer munkahelyet és gyakornoki pozíciót hoz létre Európában a fiataloknak - közölte a Nestlé Hungária Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Elkészült a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia, amelyet a kormány már el is fogadott - közölte a Nemzeti fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián, az Urbania21 Szakkiállításon.
Budapest Márka címet kapott innovációs projektjeiért, kimagasló mérnöki tevékenységéért és a környezetbarát városi közlekedési rendszerek fejlesztéséért az evopro csoport.
Tavaly világszerte 50 millió okostelefont értékesített a kínai Lenovo, 2014-ben több mint 100 millió darab mobileszközt akarnak eladni - mondta el Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója a vállalat rendezvényén.
A magyar gazdaság olyan szakaszba jutott, amikor nem átmeneti, hanem tartós növekedésről beszélhetünk, ami azt mutatja, a magyar gazdaság rátalált a helyes útra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az Univer Zrt. 3,5 milliárd forintos élelmiszeripari beruházásának átadásán.
A TÁMOP-2.5.3.C-13/1-2013-0001 számú, „A Munkáért” című pályázat keretében pénteken rendezik meg Budapesten a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének partneri konferenciáját.
Semmi okunk azt feltételezni, hogy bármi jó kisülhet abból, ha Matolcsy György és a jegybankunk 200 milliárdos fegyverrel száll szembe a közgazdaságtan főáramával. El sem tudjuk képzelni, hogy miként...
A jelentős feketegazdaság és a kevés vevő miatt kiszolgáltatott magyar élelmiszeripari cégeknek újabb nehézséget jelent az uniós élelmiszerekre bevezetett orosz embargó, ami miatt az építőiparhoz hasonló lánctartozások is kialakulhatnak a szektorban - figyelmeztet az Atradius Hitelbiztosító csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
2016-tól lesz dugódíj, ellenkező esetben vissza kell fizetni az Európai Uniónak a 4-es metró építéséhez kapott 180 milliárdos támogatást. Tarlós István főpolgármester a Privátbankár.hu-nak adott interjújában beszélt arról is, hogy mi lesz a 3-as metróval, a Bálnával, a Lánchíd utcával, és azt is megkérdeztük, mit nevez át legközelebb.
Az Országgyűlés július 4-én fogadta el az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XXXIII. törvényt és a reklámadóról szóló törvény (2014. évi XXII. törvény) módosítását. E törvények több, a társasági adózást érintő változást tartalmaznak.
Csütörtökön rendben lezajlott a skót népszavazás az elszakadás kérdésében. Rendkívül magas volt a részvételi arány és a hajnali eredmények feldolgozása után a függetlenséget elvetők kerültek...
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter pénteken hivatalosan értesítette Áder János köztársasági elnököt és Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lemond miniszteri megbízatásáról. A...
A Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért európai kezdeményezés részeként több mint 150 állást és 90 gyakornoki pozíciót biztosított Magyarországon a 30 év alatti korosztálynak közel egy év alatt. Ma a vállalat üzleti partnerei is csatlakoztak, a fiatalok foglalkoztatását elősegítő vállalásokat téve.
A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. 2012. január 1-jei indulásától 2014. augusztus 31-ig 22 593 ingatlan felajánlást fogadott be, amivel mintegy 102 ezer ember lakhatását tette lehetővé - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Továbbra is lehangoló eredményt mutatnak a nyelvtudást felmérő hazai és nemzetközi statisztikák a magyarokra vonatkozóan. Vajon mennyire találkoznak a magyarok nyelvismeretére vonatkozó gyenge statisztikák a HVG Állásbörzén kiállító közel 130 állást kínáló cég elvárásaival?
A skóciai népszavazás péntek hajnalig ismertetett részeredményei a skót függetlenséget elvető tábor előnyét mutatták, annak ellenére is, hogy a legnagyobb népességű választókerületben, Glasgowban a függetlenségpárti erők kerültek többségbe.
Elbocsátásokat tervezett a New York-i Metropolitan Opera vezetősége augusztus elsejétől, de az utolsó pillanatban sikerült megállapodni a szakszervezetekkel a költségek csökkentéséről. Hazánkban sincsenek megnyugtatóan rendezve az Operaház munkaügyi kérdései, ezért már itthon is sztrájkoltak az operaházi dolgozók.
A European Business Awards „Ügyfélközpontúság” kategóriájának magyar nyertese lett a K&H Csoport. A megmérettetésen Európa 33 országának 24 000 vállalata vett részt. A K&H az elismerést ügyfélközpontú stratégiájával, ügyfelei számára nyújtott pénzügyi termékeivel és szakmai szolgáltatásaival nyerte el.
Csütörtökön rendben lezajlott a skót népszavazás az elszakadás kérdésében. Rendkívül magas volt a részvételi arány és a hajnali eredmények feldolgozása után a függetlenséget elvetők kerültek...
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter pénteken hivatalosan értesítette Áder János köztársasági elnököt és Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lemond miniszteri megbízatásáról.
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban októberben alkalmazható üzemanyagárakat.
A gazdasági verseny megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által, az elmúlt 5 évben kiszabott bírságok százas listáját két bank és három építőipari társaság vezeti - közölte a listát összeállító gazdasági információ szolgáltató cég, feketelista.hu az MTI-vel.
A függetlenséget elvető tábor megnyerte a skóciai népszavazást, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert. Alex Salmond skót miniszterelnök még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt elismerte, hogy a függetlenségellenes oldal győzött a referendumon.
A függetlenséget elvető tábor megnyerte a skóciai népszavazást, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert.
Bejöttek az Alibaba menedzsmentjének legoptimistább várakozásai, a megcélzott ársáv tetején keltek el a társaság részvényei a tegnap zárult elsődleges részvénykibocsátás során. Ezzel 168 milliárd...
Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elé a KDB Bank Európa Zrt. és a CIB Lízing Zrt. ügye kerül, mindkét esetben ítélethirdetés várható.
Nem lesz független Skócia, a legfrissebb eredmények alapján ugyanis behozhatatlan előnnyel vezetnek a függetlenségre Nemmel szavazók a tegnap tartott skót népszavazáson. A befektetők alapvetően...
Hétfőtől léptek életbe a régiós CECE és BUX index súlyok is, így az indexkövető befektetési alapok a mai kereskedésben aktivizálhatják magukat. Ez pedig megnövekedett forgalmat és volatilitást jelenthet a mai kereskedésre nézve, még akkor is ha a hazai nagy papírok esetében csak minimális lesz a változás - hívja fel a figyelmet az Erste.
A várakozások felső határát elérő, részvényenként 68 dolláros kezdeti árral, minden idők legnagyobb vállalati részvénykibocsátásával jelenik meg a New York-i Értéktőzsdén (NYSE) a kínai Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata - derül ki az amerikai pénzügyi piaci hatóságnak (SEC) a csütörtöki tőzsdezárás után küldött értesítőből.
A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. 2012. január 1-jei indulásától 2014. augusztus 31-ig 22 593 ingatlan felajánlást fogadott be, amivel mintegy 102 ezer ember lakhatását tette lehetővé. 25 ezer...
A NAV megjelentette honlapján a számlázó programokkal és az online számlázó rendszerekkel kapcsolatos tudnivalók, nyomtatványok, útmutató 2. számú tervezetét.
Skócia továbbra is része marad Nagy-Britanniának - márpedig az eredmény kedvező fejlemény a befektetőknek, és ennek megfelelően növekedhetnek a részvényárfolyamok az európai tőzsdéken.
Kevesebb, mint egy év alatt az Univer Product Zrt. egy 3,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre, ezzel megháromszorozva eddigi paradicsomfeldolgozó-kapacitását. Orbán Viktor miniszterelnök az új üzem gazdaságélénkítő szerepéről beszélt az ünnepélyes megnyitón.
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter pénteken hivatalosan értesítette Áder János köztársasági elnököt és Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lemond miniszteri megbízatásáról. A...
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter pénteken hivatalosan értesítette Áder János köztársasági elnököt és Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lemond miniszteri megbízatásáról.
Amerikában a rövid távú hozamok emelkedésére van kilátás, ami a kötvénypiaci befektetőket is aggodalommal tölti el. Egy friss elemzés szerint nem feltétlenül olyan nagy a probléma, vannak olyan...
Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken. Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elé a KDB Bank...
3 százalékkal nőttek az átlagkeresetek (és infláció nélkül a reálbérek is) az egy évvel korábbihoz képest a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a nonprofit szervezetek körében. Az átlagos bruttó kereset 235 ezer forint volt, a közmunkások bérével és a családi adókedvezménnyel is kell számolgatni.
Nem sikerült lezárni az Antwerp Diamond Bank eladását a Yinren Group számára, így a KBC a leánybank hitelállományának és tevékenységének fokozatos leépítése mellett döntött - közölte a belga pénzügyi...