Halált kért a zsidókra az északkelet-olaszországi San Dona di Piave imámja, akit ezért kiutasítottak az országból - jelentették a szerdai olasz napilapok.
A Biblia a magyar kultúra elidegeníthetetlen része - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Szegeden, ahol magyar bibliatörténeti kiállítás nyílt
Meglepően visszaesett júniusban a német ipari megrendelések szintje. A havi index mínusz 3,2 százalékot mutat, míg a piac 1 százalékos bővülést várt volna. Európa legjelentősebb gazdasági...
Gyorsult az ipari termelés növekedése, az idén júniusban a termelés volumene 11,3 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, a munkanaphatástól megtisztított és a kiigazítatlan adatok szerint egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az előzetes adatok alapján.
Az elmúlt napokban nehéz volt úgy hírműsort hallgatni, hogy az ne a gyengülő forint hírekkel kezdődjön. Erre rá is szolgált az új csúcsra törő árfolyam. Videónkban a technikai elemzés eszközeire...
A mindenkori költségvetés egyik kevéssé átlátható eleme a költségvetési tartalék. A képviselők a büdzsé elfogadásakor több tíz milliárd forintra adnak biankó csekket a kormány számára. Ez a pénz szabadon, és kevéssé átlátható feladatokra költhető, csak és kizárólag a kormány döntése alapján. A Policy Agenda megpróbált belenézni abba, hogy a 2010-es kormányváltás óta hogyan használta fel, vagy…
Lezárult a Takarékbank adásvétele - írja közleményében a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. törzsrészvényeinek értékesítésére létrehozott Közös Értékesítési Bizottság. a tulajdonában álló Takarékbank részvényeket a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-re. Átruházta a tulajdonában álló Takarékbank részvényeket a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-re. Ezzel…
Lezárult a Takarékbank adásvétele, a Magyar Posta Zrt. augusztus 6-án átruházta a tulajdonában álló Takarékbank részvényeket a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-re - közölte...
A szombati érpataki bábuakasztás miatt házkutatást tartott a rendőrség az érpataki önkormányzatnál, ahol videokamerákat és számítógépet foglaltak le - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere szerdán az MTI-vel.
A kifutó, lejáró kötvények megbolygathatják a forint piacát, 2600 milliárd forintnyi MNB kötvény fut ki a mai napon, nagy kérdés, hogy mi lesz a felszabaduló pénzzel, marad-e a magyar piacon vagy külföldre viszik. A következő hetekben nem várható forinterősödés.
Lezárult a Takarékbank adásvétele, a Magyar Posta augusztus 6-án átruházta a részvényeket a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási ZRt.re. Az adásvétel lezárását az tette lehetővé, hogy a Fővárosi Ítélőtábla július 8-án visszavonta a Fővárosi Törvényszék korábbi végzését, amelyben az elsőfokú … Folytatás
Egy híroldal olyan titkosszolgálati iratokat szellőztetett meg, melyek forrása már nem lehetett Edward Snowden, a diplomáciai iratok kiszivárogtatásával világra szóló botrányt okozó amerikai informatikus - a CNN szerint erre az álláspontra jutott az amerikai kormány
Összehangolt házkutatás követte a 45 éves tatai N. Tamás és a 36 éves győri R. István elfogását, akiket a rendőrök üzletszerűen elkövetett orgazdasággal gyanúsítanak.
A Kárpát-medence kenyereként egy 200 kilós cipót sütnek Szent István napjára Szolnokon, majd látványos külsőségek közötti felszentelése után szétosztják az ünneplők között
Elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon több tényező együttes hatására. Az irányadó nyugat-európai indexek és a magyar tőzsde is esik.Fontosabb részletekEzek miatt aggódnak most a...
Vizsgálják a kórház felelősségét a combinós gyilkos ügyében. A 41 éves férfi pénteken a villamos alá rúgott egy idős nőt a Margit híd budai hídfőjénél, a 4-6-os megállójában.
A rajongók már évek óta várják az utódot, de egyelőre még csak pletykák láttak napvilágot a Honda háza tájáról az S2000 névre hallgató, méltán híres roadsterük felélesztésével kapcsolatban. Most újra beindultak a találgatások a következő generációval kapcsolatban, ami ezek szerint gyökeresen más lehet, mint elődje volt.
Több rossz hírrel is szolgált a Groupon a negyedéves gyorsjelentésében: egyrészt csalódást okozott az elemzői várakozáshoz képest, másrészt a menedzsment visszavágta idei prognózisát. A befektetők...
A Samsung és az Apple szerdán egyszerre kiadott közleménye szerint megállapodtak abban, hogy beszüntetnek minden szabadalmi pert az Egyesült Államokon kívül.
Egy friss kutatás azt mérte fel, hogy mennyire vannak tisztában az érintettek, orvosok és betegek, az egészségügyi jogokkal. A Szinapszis Piackutató azt találta, hogy az orvosok úgy érzik a bíróságok a betege irányában elfogultak, a betegek pedig azt mondják a műhiba tabu, írja a Világgazdaság.
A szombati érpataki bábuakasztás miatt házkutatást tartott a rendőrség az érpataki önkormányzatnál, ahol videokamerákat és számítógépet foglaltak le - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere szerdán az MTI-vel.
Több éves mélypontra gyengültek szerdán a közép-európai országok devizái az euróval szemben, emelkedtek az állampapír-hozamok, és estek a tőzsdeindexek a régióban. Viszonylag széleskörű eladási hullám sújtja az egész közép-európai régiót, mert a befektetők most ismét jobban aggódnak az ukrajnai válság miatt.
Továbbra is padlón van a forint, és nem is nagyon bír onnan felállni – Európában áll a bál a devizahiteleseket megsegítő törvény miatt – megrázta magát a magyar ipar, szép számok jöttek – drágul a gázolaj, még nagyobbat drágul majd a kenyér
A szeszélyes trópusi idő miatt a háztartásokat ellepték a kártevők. Idén a poloska a leggyakoribb, de riadalmat okoznak a pókok és a rágcsálók is. A szakértők elárulják a kártevőűző praktikákat.
Lezárult a Takarékbank adásvétele, a Magyar Posta Zrt. augusztus 6-án átruházta a tulajdonában álló Takarékbank részvényeket a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-re - közölte szerdán a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. törzsrészvényeinek értékesítésére létrehozott Közös Értékesítési Bizottság szerdán az MTI-vel.