Több ezer befektetőt tévesztett meg, és károsított meg 10 milliárd forintot meghaladó értékben a Fortress Holdings LLC és egy természetes személy. Ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 1 milliárd 251 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki rájuk, valamint az ehhez kapcsolódóan engedély nélkül közvetítői tevékenységet végző két cégre, és több büntetőeljárást is kezdeményezett az…
A 90 kilogrammos kategóriában a döntőben Tóth Krisztiánt legyőző görög Iliasz Iliadisz, a 70 kilósoknál a sorozatban harmadszor aranyérmes kolumbiai Yuri Alvear, 78 kilóban pedig a brazil Mayra Aguiar sikerével zárult a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapja.
Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzői posztján nemrég Antonio Contét váltó szakember jelezte, hogy nem fog eligazolni a klubtól a Manchester Uniteddel folyamatosan összeboronált Arturo Vidal.
Az MNB betétkifizetési tilalmat rendelt el, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez, amelynél egy vizsgálat súlyos hiányosságokat tárt fel. Az Alba június végi adatok szerint mintegy 15 ezer betétessel rendelkezett, jellemzően Fejér megye és környékéről. (Pénzcentrum)
Alig változott a forintárfolyam pénteken a bankközi devizakereskedelemben: az eurót délután negyed ötkor 315,22 forinton jegyezték a kora reggeli 315,24 forint után.
Vasárnap adják ki az utolsó Big Macet Pestszentlőrincen – írja a Lőrinc magazin. Állítólag nem tudják kitermelni a megemelt bérleti díjat. Ez az a Meki, ahol a piros AN-2-es gép áll. A gépet a hírek szerint el is viszik, a Repülőgép … Folytatás
Közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam nevű, Irakban és Szíriában előretörő szélsőséges milícia brutalitása - ezzel indokolta pénteken David Cameron brit miniszterelnök a brit terrorkészültség szintjének emelését.
A pénteki kereskedésben kifejezetten gyenge szinten járt a forint, miután tegnap az orosz invázióról érkező hírek megrengették a régiós piacokat. Az euróval szembeni jegyzések reggel újra a gyengülés...
Enyhítenék a férfihiányt egy sok hajadon lakta kis brazil faluban, Noiva do Cordeiróban, ezért felhívást tettek közzé, amelyben férjet keresnek maguknak - számol be honlapján a regénybe illő történetről a Daily Mail című brit lap.
A tájépítészetet végző cég, a Garten Studio töltött fel néhány fotót a cég saját Facebook-oldalára, amin jól látszanak a különleges megoldások. Lássuk a képeket! 2014. augusztus 29-én megnyitja...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét, miután a takarékszövetkezeti szektor átvizsgálása során a szakértői vizsgálat válsághelyzetet - súlyos tőkehiányt és működési szabálytalanságokat - tárt fel a szövetkezetnél. A takarékszövetkezet prudens működésének helyreállítása érdekében az elmúlt hónapokban tett intézkedések nem vezettek eredményre,…
Életét vesztette az a motoros, aki járművével egy személyautónak ütközött péntek délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tiszakanyáron - közölte honlapján a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság.
Debrecen – Elsősorban a gól hiányzott a Debrecen főtáblájához az európai kupaporondon. A magyar bajnok Loki focistái úgy vágtak neki a nyárnak, hogy 2009-hez és 2010-hez hasonlóan ezúttal is be akartak jutni a csoportkörbe a Bajnokok Ligájában, vagy az Európa-ligában.
Budapest — Kazinczy Ferenc (1759–1831) nyelvújító is meghalt abban a kolerajárványban, amely 236 ezer magyar életét oltotta ki szinte napra pontosan 183 évvel ezelőtt.
A beruházások volumene 21,2 százalékkal nőtt az idei év második negyedévében a múlt év azonos időszakához képest, az első negyedévi 22,6 százalékos ütem után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban 0,1 százalékos emelkedést mutatott a személyes fogyasztások árindexe (PCE) az Egyesült Államokban, amivel az éves mutató 1,6 százalékra került. A Federal Reserve preferált indikátora, a...
Pécs — Egy év fogházra ítélte nem jogerősen a Pécsi Járásbíróság S. Andrást (21), aki halálra gázolta Rózsa Bakacsi Gergőt (†8) Vasason két évvel ezelőtt.
A betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül az Alba Takarékszövetkezetet, emiatt az MNB határozatban döntött az intézmény...
Budapest — Rendhagyó bikinishow-t tartottak csütörtök este a Gellért fürdő medencéinél, ugyanis egy pályázat részeként a 60-as, 70-es éveket kellett megidézniük a divattervezőknek.
Befejeződött a Nemzeti Színház nagyszínpadi nézőterének nyári átalakítása: mostantól az eddiginél tízzel többen, 630-an tudnak leülni. Az újonnan kialakított két páholyt a nemzet színészeiről nevezik el a nézők szavazatai alapján.
Az orosz hatóságok hazudnak Oroszország ukrajnai tevékenységéről - emelte ki pénteki nyilatkozatában Mihail Hodorkovszkij orosz iparmágnás, tüntetésre szólítva fel honfitársait
Szeptember 5-re halasztotta az ítélethirdetést az FHB Jelzálogbank Nyrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken. 2014.08.29 14:24 A CIB-nél is izgulhatnak...
A Real Madrid kétszeres aranylabdás támadója továbbra sincs tökéletes fizikai állapotban, így nem játszhat jövő vasárnap az albánok elleni összecsapáson.
A délszláv háború idején eltűnt személyek felkutatásáról kötött megállapodást négy volt jugoszláv tagköztársaság elnöke pénteken a hercegovinai Mostarban
Az Ukrajnából érkező hírek tovább borzolták a befektetők kedélyét csütörtökön így a vezető nyugati részvényindexek kivétel nélkül eséssel zárták a kereskedést. Ázsiában sem volt jobb a hangulat a...
A betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül az ALBA Takarékszövetkezetet, emiatt az MNB határozatban döntött az intézmény működési engedélyének visszavonásáról. A jegybank betét-kifizetési tilalmat rendelt el, s felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez.
Bolton — Mivel fejsérülése miatt pihen, és kihagyta a Crewe Alexandra elleni Ligakupa-mérkőzést, ráért zenét hallgatni Bogdán Ádám (26), az angol másodosztályú Bolton Wanderers és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa.
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 3,03 milliárd forint konszolidált árbevételt és 442 millió forint kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyereséget (EBITDA) ért el az idén az első fél évben - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg elismerte felelősségét a Belga Nagydíj második körében történt balesetben, és bocsánatot kért csapatától. Az istálló vezetői a pénteki megbeszélés során eldöntötték: a következő futamokon is szabad a verseny pilótáik között.
Végre megjelent a közvéleménykutatás az önkormányzat majdnem 400 milliójából eltartott lapban arról: drogos múltja miatt alkalmassá polgármester lenne-e Juhász Péter. És ismeretterjesztő cikk is van benne a kábítószerfogyasztás ártalmairól.