Óva intette Szerbiát az Európai Unió és az Egyesült Államok Oroszország elleni szankcióihoz való csatlakozástól egy magas rangú orosz kormánytisztviselő egy vasárnapi interjúban, egyúttal pedig gazdasági előnyökkel kecsegtette Belgrádot, ha az EU-tagjelölt ország fenntartja szoros kapcsolatát az oroszokkal.
A görög adóhatóság az adóelkerülés elleni harc jegyében megkezdte minden 100 ezer euró feletti egyenleggel rendelkező bankszáma eredetének ellenőrzését, és már számos érdekességre bukkant - idézi a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) online kiadása a To Vima görög vasárnapi lapot.
Európa legnagyobb, a roma holokauszttal foglalkozó rendezvénysorozatát tartották meg civil szervezetek szervezésében a romák elleni népirtás 70. évfordulójához kapcsolódóan Krakkóban és Auschwitz-Birkenauban - közölték a szervezők vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
London polgármestere, Boris Johnson megbízásából készült tanulmány szerint Nagy Britannia kilépése az Európai Unióból jobb megoldás lenne London városa számára, mint a jelenlegi helyzet fenntartása - számoltak be vasárnap nemzetközi hírügynökségek a Sunday Telegraph és a Sunday Times brit lapok jelentésére hivatkozva.
A szerencsi csokoládé és a kürtőskalács is hungarikum lehet hamarosan - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter múlt héten Budapesten, amikor megnyitotta az első Hungarikum Hétvégét, a magyar nemzeti értékeket bemutató kulturális és gasztronómiai fesztivált.
Senánszky Petra és Kosina Gergő révén két aranyérmet szereztek a magyarok az olaszországi Lignanóban rendezett uszonyosúszó Európa-bajnokság zárónapján.
Nagy valószínűséggel kihagyja a Swansea City elleni idénynyitó mérkőzést a Manchester United csatára, Robin van Persie, aki hosszabb szünetet kapott a brazíliai világbajnokság után.
Mi az, amire minden férfi vágyik az ágyban? Meglepő módon nem sok dolog, de ha azokat megtanuljuk, akkor garantáltan az ujjunk köré csavarjuk őket. Hogy könnyebb legyen a dolgunk, egy amerikai újságíró, Frank Kobola összegyűjtötte azokat a trükköket, melyekre titkon minden férfi vágyik, legfeljebb nem meri kimondani.
Gennagyij Tyimcsenko, Vlagyimir Putyinhoz közelálló orosz üzletember arra panaszkodott, hogy az amerikai szankciók miatt nem használhatja luxus repülőgépét - számolt be vasárnap az orosz ITAR-Tass...
Erős földrengés történt vasárnap Kína délnyugati vidékén, s az első jelentések szerint legalább 26-an életüket vesztették. A számot később 150-re módosították.
Az elmúlt négy esztendőben világbajnok istálló brit irányítója nem tart attól, hogy a mezőny egyik legjobb pilótája elhagyja az alakulatot, ugyanakkor bízik benne, az F1-es szünet alatt sikerül feltöltődnie az augusztus végi folytatásra.
Több mint öt méter átmérőjű, hét centiméter vastag spanyol tortillát sütöttek a hét végén a spanyolországi Vitoriában, amikor elkészült, másfél tonnát nyomott.
Nem engedték meg a kelet-ukrajnai szakadárok vasárnap a maláj utasszállító katasztrófájának helyszínén dolgozó ausztrál szakértőknek, hogy drónnal, azaz pilóta nélküli repülőgéppel kutassák át a területet, ahol szerteszét szóródtak a gép roncsai, az áldozatok testi maradványai és személyes tárgyai.
Az ukrán válság miatt Moszkva ellen kivetett uniós szankciók nem lesznek hatással a Déli Áramlat gázvezeték megépítésére, mely orosz gázt szállítana Európába - jelentette ki magabiztosan Gerhard...
Nem engedték meg a kelet-ukrajnai szakadárok vasárnap a maláj utasszállító katasztrófájának helyszínén dolgozó ausztrál szakértőknek, hogy drónnal kutassák át a területet, ahol szerteszét szóródtak a gép roncsai, az áldozatok testi maradványai és személyes tárgyai.
A Real Madrid 80 millió eurót sem sajnált a brazíliai világbajnokság gólkirályáért, James Rodríguezért, és leigazolását nem érti a spanyol gigász korábbi futballistája, Robert Jarni, noha remek játékosnak tartja a kolumbiait.
Budapest – Bugyitervezőnek állt VV Aurelio (23) és szerelme, VV Zsófika (21). A fiatalok a Blikknek elmondták, nem a pénzszerzés miatt vágnak bele a bugyibizniszbe – hiszen azzal a fiú VV6-os győzelme óta szerencsére nincs gondjuk –, hanem azért mert csillogtatni akarják kreatív oldalukat.
Nagy valószínűséggel kihagyja csapata, a Manchester United Swansea City elleni idénynyitó bajnoki mérkőzését Robin van Persie, aki hosszabb szünetet kapott a brazíliai világbajnokság után.
Az LMP szerint korrupciógyanús pályázaton választották ki a hármas metró felújításának tervezőjét - erről közleményben tájékoztatta a párt vasárnap az MTI-t.
Francis Fukuyama amerikai közgazdász, filozófus is elolvasta Orbán Viktor egy héttel ezelőtti tusványosi beszédét és hivatalos Twitter-oldalán nem is hagyta szó nélkül. Úgy tűnik, hogy jelentős...
Százkilencvenhét millió forint adóhiányt okozott a költségvetésnek három siófoki lakos, akik a sorozatos balatoni ingatlanértékesítések kapcsán elfelejtették bevallani és megfizetni az adásvételekből származó bevételük alapján keletkező adót; az ügyben a NAV Dél-dunántúli régiós nyomozói különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak büntetőeljárást - tette közzé az…
Közös közleményben követelte a gázai övezeti vérontás beszüntetését vasárnap José Manuel Barroso és Herman Van Rompuy, az Európai Bizottság, valamint az Európai Tanács elnöke
Dowman – Magyar idő szerint szombat este hatkor érkezett amerikai földre dr. Kent Brantly (33), az orvos, akit megfertőzött az ebola Nyugat-Afrikában. Az orvos mindenkit meglepett azzal, hogy képes volt saját lábán besétálni Amerika legjobb járványkórházába.
Rekordhosszúságú dugók alakultak ki szombaton a városokból vakációra kirajzók miatt a franciaországi utakon: a forgalmi torlódások összességében majdnem ezer kilométert tettek ki.