Tüzérségi támadások során érték találatok a Sahtar Donyeck labdarúgócsapatának stadionját, a Donbassz Arénát, amely többek között az egyik elődöntőnek is otthont adott a 2012-es Eb-n
2014. augusztus 24. vasárnap van. Boldog névnapot kívánunk minden Bertalan nevű olvasónknak, Havasi úrnak pedig külön is! Ne tévessze meg magukat a csalóka napfény, igen hűvös reggelre ébredtünk, erős széllel. A következő két órában van némi esély csapadékra Budapesten, utána … Folytatás
Budapest - A tettlegesség sem volt ritka házasságuk utolsó éveiben, Tommyboy (36) felesége, Anett többek között emiatt adta be a válópert - az asszony állítása szerint.
Lovasberény — Maguk készítették a keresztet, szállították az urnát és ásták meg a sírt, mégis több mint 100 ezer forintjába került a lovasberényi családnak, hogy eltemessék a nagymamát.
Míg az MNB több mint száz pénzügyi intézményt bírságolt meg a tranzakciós illeték törvénytelennek ítélt áthárítása miatt, a kincstárnál mindeddig nem talált kivetnivalót – írja a HVG.
Előrejelzések szerint 2015-ben a mobil-előfizetések száma meghaladja a Föld lakosainak számát. Az idén az első negyedévben globálisan 120 millióval gyarapodott az új mobil-előfizetések száma, egy év alatt pedig 7 százalékos volt a növekedés - derül ki az Ericsson legfrissebb mobilitási jelentéséből.
Nem zajlott nyugodt hangulatban a spanyol szuperkupa döntőjének pénteki visszavágója, amelyen az Atlético Madrid szurkolói kórusban szidták a Real csillagát, amelyre ő ezt a választ küldte.
A Malaysia Airlinesra járt rá a rúd megint, a Kuala Lumpur-Tokió járatnak kellett ötven perccel a felszállás után visszafordulnia kabinnyomás-problémák miatt. “Nem tudták fenntartani az utasoknak kellemes légnyomást. Ez nem valami komoly probléma” – jellemezte az esetet a maláj Polgári … Folytatás
Összegekről, üzleti titkokról nem, de minden másról nyíltan beszélt a közismert rádiós, és televíziós műsorvezető, akivel közvetlenül a Class FM-től való távozását követően ültünk le az otthona közelében lévő étteremben.
Budapest - Fenekestől felfordult a világ Farkas Péterrel (46). A drogtermesztés miatt hét év börtönre ítélt, és pénteken szabadult sportoló a 2000-es évek elején még igazi aranyéletet élt, most viszont pénz és munka nélkül, csak családjára számítva kell új életet kezdenie.
Kiválasztottad a céget ahol dolgozni szeretnél, elküldted az önéletrajzod és még sikeresen be is hívtak állásinterjúra valamiért azonban mégis elégedetlen vagy? Úgy érzed, hogy megfelelően válaszoltál a feltett kérdésekre és lenyűgözted az interjúztatót kis idő múlva aztán felteszed magadnak a kérdést: Miért nem válaszolnak már?
Jó ütemben halad a tankönyvek kiszállítása az iskolákba - jelentette ki a köznevelési államtitkár az ATV Híradónak. Czunyiné Bertalan Judit azt mondta, hogy ha a kiadók hibája miatt határidőre nem érkeznek meg a tankönyvek, akkor a felmerülő pluszköltségeket áthárítják a kiadókra. Ma egyébként 336 általános és középiskola igazgatója vehette át a kinevezési okiratát. Részletek a videóban.
Ebből tízmillió forint a kártyákon maradt. 21 ezren nem váltották vissza a kártyájukat és bukták az 500 forintos kauciót. A szemétleadós akció kudarc volt, 91 ezren váltottak kártyát, közülük 52 ezren hagyták veszni az 500 forintos szemétdíjat. További rendkívül érdekes … Folytatás
Kijev - A Moszkva-barát szakadárok tüzérsége ukrán deszantos katonákra nyitott tüzet, miután ledobták őket Luhanszk megyében. Felmerül a gyanú, hogy a lázadók előre tudhatták, hol és mikor érnek földet ez ejtőernyősök, vagyis elárulták őket - jelentette vasárnapra virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.
Kék villám, Sárika, Suzy… Ez mindössze néhány példa azok közül a nevek közül, amelyekkel a magyar utcákon közlekedő autók büszkélkedhetnek. A magyarok 22 százaléka nevezi el gépjárművét. Ebből is látszik, hogy mindenki számára mást jelent az autó: valakinek munkaeszköz, másoknak családtag, de akadnak olyanok is, akiknek csupán egy közlekedési eszköz. Az Allianz megbízásából 2014 júniusában a GFK…
Újabb két Ebolás beteget regisztráltak Nigériában. Így a csaknem 150 milliós országban már 14-re emelkedett a halálos kórral fertőzöttek száma. Az Egészségügyi Világszervezet közben bejelentette, hogy nem valószínű, hogy idén sikerül megállítani az Ebolát. Az Afrikai országok ugyanakkor sorra hozzák az óvintézkedéseket, hogy ne terjedhessen tovább a gyilkos vírus. Részletek a videóban.
Pénzünk sokszorosával kereskedhetünk, rövid távon, a piac hullámzásait kihasználva, legyen akár emelkedés (long), vagy éppen tőzsdei zuhanás (short). Szeretne akár néhány óra alatt 5-10%-ot keresni? Itt a megoldás!
A Moszkva-barát szakadárok tüzérsége ukrán deszantos katonákra nyitott tüzet, miután ledobták őket Luhanszk megyében. Felmerül a gyanú, hogy a lázadók előre tudhatták, hol és mikor érnek földet ez ejtőernyősök, vagyis elárulták őket - jelentette vasárnapra virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.
A Komárom megyei Neszmélyen egy családi háznál két kutya szombat este megtámadott három kislányt, egyiküket súlyos arcsérülésekkel vitték kórházba - mondta el a mentőszolgálat regionális orvos igazgatója az MTI-nek.
A helyszínen meghalt egy 52 éves férfi, akit elütött egy autó az 53-as úton Tompa külterületén szombat este - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Kidőlt egy lakóház hátsó fala Bében a heves esőzések miatt, más ingatlanokat pedig homokzsákokkal védenek a településen, illetve Adásztevelen - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
A Moszkva-barát szakadárok tüzérsége ukrán deszantos katonákra nyitott tüzet, miután ledobták őket Luhanszk megyében. Felmerül a gyanú, hogy a lázadók előre tudhatták, hol és mikor érnek földet az ejtőernyősök, vagyis elárulták őket - jelentette vasárnapra virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.
Börtönt is kaphatna az, aki engedélyezné, hogy embargós országnak adjunk el tankokat - mondta az ATV Híradónak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő. Oroszország és Ukrajna is ilyen országnak számít jelenleg. Kalocsán egyébként többen is látták, amikor a tankokat szállították el a laktanyából. A honvédség szerint a T72-es harckocsikat most Nyírtelken tárolják. Közben az Index úgy értesült, hogy a…
Habár az elmúlt 20 évben folyamatosan és világszerte nőtt a feketegazdaságok mérete, a nemzetközi arányok alig változtak: az éllovasok (Észak-Afrika) továbbra is küzdenek a kifehérítéssel, míg a „sereghajtók” (Svájc, USA) is tartják a maguk úgy, ahogy prudens színvonalát. A Hetek cikke.