Diego Simeonét ellepték az érzelmek a Real Madrid elleni szuperkupa-döntőn. Az Atlético Madrid edzője tarkón ütötte a játékvezetőt, amiért elküldték a kispadtól.
Még nem tudni, hogy pontosan miért perli a magyar államot az étkezési utalványos cég, ami a legnagyobb vesztese volt az Orbán-kormány cafeteria átszervezésének és az Erzsébet utalvány bevezetésének. Szintén ezen a bíróságon fogta perbe Magyarországot a másik nagy utalványokkal foglalkozó … Folytatás
Nem érkeznek mostanság biztató hírek a korábbi angol válogatott futballista, Paul Gascoigne-ról, emiatt a QPR menedzsere, Harry Redknapp igyekszik számára segítséget nyújtani.
A Moma főpolgármester-jelöltje a Népszavának adott interjújában elmondja, hogy kopogtattak a baloldali pártoknál, hogy vegyék be őket a fővárosi osztozkodásban, de választ sem kaptak.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorista erő az általa lefejezett amerikai újságíró, James Foley életének megkíméléséért mások mellett annak a Lady al-Kaida néven ismertté vált Áfija Sziddikinek a kiszolgáltatását követelte, aki azt tervezte, hogy "piszkos bombával", Ebola-vírussal vagy vegyi fegyverrel intéz támadást az Egyesült Államok ellen - közölte pénteken a The New York Times.
Gyakorlatilag lezárult a felszámolás alatt lévő Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet azon betéteseinek a kártalanítása, akik egyértelmű jogosultsággal rendelkeznek. Az Országos Betétbiztosítási...
Már nyomtatják a választási irodák az ajánlóíveket, amelyeken a választók jelölteket ajánlhatnak az októberi helyi önkormányzati és nemzetiségi választásra. A jelöltek és jelölőszervezetek hétfőtől kaphatják meg az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az önkormányzati képviselők októberi választására az aláírásgyűjtés.
Bármennyire is racionális döntésnek kell lennie egy autóvásárlásnak, az érzelmi szál, a szimpátia szinte sosem maradhat ki a körből, legfeljebb akkor, ha látatlanban, egy vaskos összehasonlító táblázat adataiba temetkezve próbál a vásárló döntést hozni. Ilyen azonban természetszerűleg nem létezik, hiszen valamennyicske egyediségre mindenki vágyik – a Citroёn pedig a kisautók szegmenségen próbál…
Leminősítette Ukrajna hazai valutában fennálló államadósságának eddig is mélyen spekulatív osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a keleti országrészekben dúló harcok miatt súlyos recesszió várható az idén az ukrán gazdaságban.
Munkagép vágott át egy gázvezetéket Tápióbicske belterületén szombat reggel, biztonsági okokból lezárták a környéket, és tizenegy házból kiköltöztették a lakókat - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
A családi adórendszer ez évi módosításával az idén a tavalyinál is több pénz marad a gyermekes családoknál - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő a kormany.hu-nak szombaton.
Gyakorlatilag lezárult a felszámolás alatt lévő Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet azon betéteseinek a kártalanítása, akik egyértelmű jogosultsággal rendelkeznek, és zajlik a vizsgálandó tételek, többek között az adatváltozással érintett, öröklési, illetve gyámhatósági eljárással kapcsolatos ügyek kifizetése is - közölte az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) pénteken az MTI érdeklődésére.
Fellőtték az EU saját GPS hálózatának két új műholdját, de rossz magasságban, nem megfelelő keringési pályára álltak rá. Eredetileg 22 ezer 522 kilométeren kéne lenniük, de a friss mérések azt mutatják, hogy alacsonyabban vannak. Az Arianespace egyelőre nem közölte, pontosan mekkora … Folytatás
Valóban zajlik egy „független belső vizsgálat az Origo főszerkesztője távozásának körülményeit illetően”. Ez erősítette meg a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága a Népszabadságnak. Tegnap írtunk arról, hogy egykori helyettese szerint politikai okokból kellett távoznia az Origo főszerkesztőjének, Sáling Gergőnek, emiatt pedig belső … Folytatás
Jelentős várakozás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelő belépő oldalán - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
Átlépte a határt az Ukrajnából visszatérő orosz segélyszállító teherautók egy része - közölték szombaton az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői és nyugati hírügynökségek helyszínen tartózkodó tudósítói.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletében elutasította a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam ellen indított keresetét,...
A családi adórendszer ez évi módosításával az idén a tavalyinál is több pénz marad a gyermekes családoknál - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő a kormany.hu-nak szombaton.
A veszély elmúltával visszatérhettek otthonaikba azok a tápióbicskeiek, akiknek egy szombat reggeli gázvezeték-szakadás miatt kellett kiköltözniük a Nagykátai út környékéről - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Rendkívüli ülést tartott péntek este az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa az orosz humanitárius konvoj ukrajnai területre történt engedély nélküli behatolását.
Egy újabb bank és 18 pénzintézet nyújtott be keresetet a Fővárosi Törvényszékre pénteken a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban. ...
Fellőtték az Európai Unió saját navigációs rendszerének két újabb műholdját, de az Arianespace űrhajózási vállalat szombati közlése szerint nem a megfelelő keringési pályára álltak rá.
"Az alapokat leraktuk, a falakat felhúztuk és a tető is a fejünk fölött van. Most a sokkal kevésbé látványos, de nagyobb erőket igénylő feladatokat kell elvégeznünk."
Nem volt indulatoktól mentes a spanyol szuperkupa döntője, amelyen az Atlético Madrid 1-0-ra nyert a Real Madrid ellen. Cristiano Ronaldo egy szöglet után begőzölt és leütötte a hazaiak védőjét, Diego Godínt.
Hamarosan hivatalossá válhat Mario Balotelli Liverpoolba szerződése, az AC Milan olasz válogatott támadója sajtóinformációk szerint már át is esett az orvosi vizsgálatokon.
Munkagép vágott át egy gázvezetéket Tápióbicske belterületén szombat reggel, biztonsági okokból lezárták a környéket, és tizenegy házból kiköltöztették a lakókat - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban - írta a Magyar Hírlap az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján
Oroszországban a jelentések szerint egyelőre nincs jele annak, hogy az augusztus elején bevezetett embargó hatására bármiből hiány volna, a boltokból azonban kezdenek eltűnni a megszokott márkák, helyüket eddig sokszor senki által nem ismert cégek termékei váltják fel, amelyek gyakran drágábbak az eddigieknél.
Már nyomtatják a választási irodák az ajánlóíveket, amelyeken a választók jelölteket ajánlhatnak az októberi helyi önkormányzati és nemzetiségi választásra.
Folytatódtak szombaton a Gázai övezet elleni izraeli légitámadások és az izraeli területek ellen irányuló palesztin rakétacsapások. Az előző este óta hat halálos áldozata van a tűzpárbajnak. A Hamász ígéretet tett arra a palesztin elnöknek, hogy támogatja a palesztinok csatlakozását a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC).
A bajnok Atlético Madrid hazai pályán 1-0-ra legyőzte a kupagyőztes Real Madridot a labdarúgó spanyol Szuperkupa pénteki visszavágóján, és ezzel övé lett a trófea.
A különböző gépeket, építőipari berendezéseket forgalmazó Sharf Hungária új telephelyet épít Tatabányán, ahol egy épületben helyezik el a cég raktárát, javítóbázisát és irodáit - mondta a társaság ügyvezetője az MTI-nek.
Az elmúlt egy hét során ismét megnőtt az érdeklődés az alacsony minőségű, ún. bóvli kötvények iránt, melyek a befektetők számára elsősorban a magasabb hozamok miatt lehetnek vonzók a jelenlegi nulla...
Nem létezik, hogy ezt a helyzetet ki lehetett hagyni! A Wolfsburg támadója, Júnior Malanda még a gólvonalról sem tudott a hálóba lőni a Bayern München elleni Bundesliga-szezonnyitón.