2014. augusztus 23. szombat

aug. 23
3:42
Sosem szabadulhat John Lennon gyilkosa (Blikk)
aug. 23
3:46
Öt évig várt szerelme Farkas Péterre (Blikk)
Feltételesen engedték el Farkas 7 éves büntetésének végét, ellenőrizni fogják a rendőrök.
aug. 23
4:00
Osvárt Andreának nem jutott ideje a párjára (Blikk)
Budapest — Szakított Osvárt Andi (35) titokzatos párjával, aki miatt másfél éve hazaköltözött Olaszországból!
aug. 23
4:04
Figyeli a TEK a harcosnak álló magyarokat (Blikk)
Magyarország - Kiemelten figyelik a titkosszolgálatok Magyarországon is azokat, akiknek közük lehet az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A csoporthoz több ezren csapódtak szerte Európából, köztük szakértők szerint többtucatnyi magyar.
aug. 23
4:08
4 millióért hajlandó elválni Tommyboy (Blikk)
Budapest ― Sok pénzt, négymillió forintot követel válása fejében feleségétől, Anettől Tommyboy (36).
aug. 23
4:09
Devizahitelek - a kormány felkészült a devizahitelesek védelmére (ProfitLine)
A kormány felkészült a devizahitelesek védelmére - mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek. A kormányszóvivő pedig azt közölte, hogy a mai nap megmutatta, hogy sikerrel meg tudják védeni a devizahiteleseket a bankokkal szemben.
aug. 23
4:18
Kutyák martak halálra egy kisfiút (Blikk)
aug. 23
5:12
Könyörgött, hogy börtönbe vigyék (Blikk)
aug. 23
5:12
Bokros: Én ünneplem a nyugati civilizációt (Kripto Akadémia)
"Történeti tény, hogy szabadságelvűség nélkül nincs népuralom".
aug. 23
5:14
Nekiment a kormány az RTL-csoportnak (Kripto Akadémia)
A Financial Times szerint az elkobzásnak beillő reklámadó elriaszthatja a külföldi befektetőket.
aug. 23
5:16
Mengyelejev és a liberalizmus (Kripto Akadémia)
"Orbán Viktor a tusnádfürdői beszéddel kizárta magát a Nyugatról”
aug. 23
5:18
Felesleges központosítás - Nem látják be a kudarcot (Kripto Akadémia)
Az egészségügy és az oktatás már áldozatul esett.
aug. 23
5:20
Közösen is, meg külön is (Kripto Akadémia)
Kecskeméten, Debrecenben, Dunaújvárosban és Székesfehérváron nem lesz összefogás.
aug. 23
5:22
7-en A 7-ről (Kripto Akadémia)
Ön is megújulás után kiált, mint Nyugat-Európa?
aug. 23
5:48
Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programvezetője (Alternatív Energia)
aug. 23
5:48
Plagizáláson kapták Shakirát (ATV)
Loca című dalának spanyol változatát találta gyanúsnak a bíróság. – írja a borsonline.hu.
aug. 23
5:50
Balti út: Hihetetlen teljesítmény volt (Alternatív Energia)
Imants Liegis, Lettország nagykövete személyes emlékeit idézi fel - Riga készül az EU soros elnökségére.
aug. 23
5:52
Tragikus buszbaleset történt Egyiptomban (Alternatív Energia)
Harminchárom halott, negyven sebesült.
aug. 23
5:54
Betiltottak egy Indira Gandhiról szóló filmet (Alternatív Energia)
aug. 23
5:56
Légicsapások Szíriában? (Alternatív Energia)
A Közel-Kelet biztonságát is veszélyeztetheti az Iszlám Állam - véli az amerikai védelmi miniszter.
aug. 23
5:58
Kollaboránsokat végzett ki a Hamász (Alternatív Energia)
Izrael újabb 10 ezer tartalékost hív be.
aug. 23
6:00
Kijev invázióval vádolja Oroszországot (Alternatív Energia)
Luhanszkban három hét óta nincs víz, áram is csak elvétve.
aug. 23
6:02
Nem volt ebolás az ír férfi (Alternatív Energia)
Ez a legsúlyosabb járvány a vírus negyven évvel ezelőtti megjelenése óta.
aug. 23
6:04
Titkok és bűnök a csótányok között (Alternatív Energia)
A Jurányi Inkubátorház udvarán leselkedhetünk távcsővel a Szputnyik új előadásán.
aug. 23
6:06
Eisenhower Rolexét és Roosevelt sétabotját elárverezik (Blikk)
aug. 23
6:06
Közelkép - Válságban a New York-i Met? (Alternatív Energia)
Túlságosan gavallér muzsikusaival a világ leggazdagabb operaháza és emiatt kerülhet bajba?
aug. 23
6:06
Debrecen: végítélet a végjátékban (Alternatív Energia)
A folytatásban saját maguknak nehezítették meg a dolgukat.
aug. 23
6:08
Mátyás király udvaráról szóló babakiállítás Visegrádon (Alternatív Energia)
A kiállítás legtöbb alakját Rónai Katalin textiljáték- és bábkészítő alkotta meg.
aug. 23
6:08
Madridi marad a bajnok? Izgalmas hét elé nézünk (Alternatív Energia)
A Barca, Real párossal próbál újfent konkurálni a címvédő Atlético a ma rajtoló spanyol bajnokságban.
aug. 23
6:10
Tizenkettő, de nem tucat (Alternatív Energia)
A nyári szünet után a legendás belga pályán az F1.
aug. 23
6:12
Országos csúcs, hatodik hely (Alternatív Energia)
A csütörtöki bravúros teljesítményt tegnap megközelíteni sem sikerült.
aug. 23
6:14
A gyűlölet aktái (Alternatív Energia)
Falus doktornak ugyanis van egy másik - szerintük "szürke" - élete.
aug. 23
6:21
Még egy évtizedig tarthat a globális felmelegedés lassulása (ProfitLine)
Még egy évtizedig tarthat a globális felmelegedés lassulása, azt követően újra gyors hőmérsékletemelkedésre lehet számítani - állítja egy új tanulmány, amely a Science folyóiratban jelent meg.
aug. 23
6:24
Kármentési kísérletek (Alternatív Energia)
Felfogta-e már Orbán, hogy Tusnádon túllőtt a célon?
aug. 23
6:24
Tejcsata és áfacsalás (Adózóna)
Büntetőfeljelentéssel és ügyesen kieszközölt hatósági rajtaütésekkel védik piacukat a hazai tejtermelők – írja Tejpiaci küzdelmek című cikkében a HVG.
aug. 23
6:25
Sörösrekeszek borultak az autópályára (ATV)
Sörösrekeszek borultak le egy kamionról az M0-s autóút dunaharaszti felhajtójánál még pénteken. Helyszíni fotók az MTI-től.
aug. 23
6:26
Áder vagy Orbán? (Alternatív Energia)
Civil beszéd.
aug. 23
6:26
Így gürizhet napi 12 órát munkáltatói utasításra (Adózóna)
Átmenetileg napi 12 órában szeretné foglalkoztatni dolgozóit a munkáltató. Megteheti-e, kell-e munkaszerződést módosítania, kell-e túlórapótlékot fizetnie? Olvasónk kérdésére dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.
aug. 23
6:27
Kiakadt a magyar terroristákra a Magyar Iszlám Közösség elnöke (ATV)
12 magyar állt be terroristának az "Iszlám Állam" nevű szervezetbe - tudta meg a Blikk. A TEK viszont nem tud róluk. A Magyar Iszlám Közösség vezetője pedig megfenyegetné azt, aki nála jelentkezne terroristának. További információk a videóban.
aug. 23
6:28
A tuti (Alternatív Energia)
Az illiberális szó meg nagyjából annyit jelent, mint az illogikus! Eszement.
aug. 23
6:42
Szívmasszázzsal mentették meg a koalát (Infostart)
Szájból szájba lélegeztetéssel és szívmasszázzsal mentette meg egy súlyosan sérült koala életét Ausztráliában két odaadó természetvédő.
aug. 23
6:42
Sállal kötik körbe a legmagasabb csúcsot (Blikk)
aug. 23
6:42
Chuck Hagel: szövetségesek kellenek az Iszlám Állam legyőzéséhez (ATV)
Az amerikai védelmi miniszter szerint az "Iszlám Állam" mindenen túltesz, amivel a Nyugat valaha találkozott. Chuck Hagel nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az Egyesült Államok Szíriában is csapást mérjen a terrorszervezetre. A vezérkari főnök azt is mondta: legyőzhető az Iszlám állam, de Washingtonnak ehhez partnerekre van szüksége. Közben: a Fehér Ház közölte: továbbra sem hajlandó…
aug. 23
7:00
Durva: milliárdokat ittak el a fesztiválozók az idei Szigeten (Pénzcentrum)
Kártyafeltöltés négymilliárdért, 26 milliós bukta a szemétkaución és 11 millió forint "kényelmi díj"....
aug. 23
7:18
Oscar-díjas lesz Bagira és Ká (Infostart)
Két Oscar-díjas színész, Cate Blanchett és Christian Bale is csatlakozott A dzsungel könyve új animációs feldolgozásának szereposztásához.
aug. 23
7:27
A Széchenyi Bank folytatja a korábban elhatározott tőkeemelést (ProfitLine)
A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tovább folytatja a korábban elhatározott tőkeemelést - közölte a pénzintézet pénteken honlapján. A bank közgyűlése még júniusban döntött a 9,562 milliárd forintos tőkeemelésről.
aug. 23
7:36
A külföldi cégek ellen indíthatott hadjáratot Kína (Infostart)
Peking a külföldi cégek fokozott ellenőrzését a korábbi felügyeleti hiányosságok kiigazításával indokolja, nyugati érdekvédelmi szervezetek azonban aránytalannak és megfélemlítésnek nevezték az elmúlt hónapokban a nagy, nemzetközi vállalatokkal szemben indított vizsgálatokat.
aug. 23
7:36
Ismét csak a dízelesek reménykedhetnek (Portfolio)
Utoljára tavaly novemberben látott szintre esett a hét első felében a Brent árfolyama, majd a hét második felében valamelyest feljebb került a kurzus lokális mélypontjáról. Bár a héten a finomított...
aug. 23
7:54
Éppen 75 írták alá a Molotov-Ribbentrop paktumot (Infostart)
Hetvenöt éve, 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter a szovjet-német megnemtámadási szerződést, melynek titkos záradéka évtizedekre meghatározta Kelet-Európa sorsát.
aug. 23
7:54
Vízilabda Világkupa: Egy lépésre a finálétól a Benedek-csapat (Agroinform)
Szombaton a USA ellen harcolhatja ki a Világkupa döntőt a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Keresés