Négy ember életét veszítette, húszan megsérültek az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, amikor szombat késő éjszaka Treviso közelében egy sárlavina elsodorta egy helyi ünnepség részvevőit.
Az izraeli hadsereg halottá nyilvánította a gázai övezeti konfliktus során Rafahnál pénteken eltűnt katonát, akiről úgy vélték, hogy az enklávét irányító Hamász radikális szervezet katonai szárnya elrabolta. Közben viszont vasárnap is folytatódott az izraeli támadás.
Gazdasági érdekcsoportok akarnak nyomást gyakorolni Magyarországra a The New York Timesban megjelent, a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével foglalkozó cikkel - vélik a közszolgálati televízió Híradója által megkérdezett politikai és gazdasági elemzők. Szerintük a cikk mögött álló gazdasági szereplőket leginkább a bankadó és a reklámtörvény zavarja.
A Portfolio összesítése szerint abban a 7 Operatív Programban, amelyeket a közelmúltban hozott nyilvánosságra a kormány, mintegy 6960 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll rendelkezésre...
Tévesnek bizonyult az a híresztelés, amely szerint az Iszlám Állam nevû dzsihadista csoport elrendelte a nõk körülmetélését Irakban. A jövõ ennek ellenére sem kecsegtet sok jóval a nõk számára. Szíriában a terroristák ellenõrzése alá tartozó területeken már nõi osztagok is felálltak, hogy akár erõszakkal is betartassák az ott élõ nõkkel a saríát. Mindeközben az Iszlám Állam tovább folytatja…
Esélyeshez méltóan nyert a kalapácsvető Pars Krisztián és Orbán Éva, valamint a súlylökő Márton Anita a Székesfehérváron zajló atlétikai országos bajnokság szombati második napján.
Az FC Barcelona szombat este felkészülési mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a Nice csapatával, és mindkét találatát büntetőből született: a hazaiaktól Darío Cvitanich, a vendégektől Xavi volt eredményes.
De ha lett volna, és apámék így beküldenek harcolni, mint ezt a két gyereket Walesben, akkor én is kértem volna sisakot, hogy ne ismerjenek fel. Persze, nem olyan fájdalmas, mint gyerekként ketrecharcolni, ráadásul az egyik fiú elég megbízhatóan hozta a … Folytatás
Irak északi vidékén még egy várost és tucatnyi falut foglalt el a helyi kurd milíciával vívott összecsapások után a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező szélsőséges szunnita fegyveres csoport - mondták vasárnap szemtanúk.
Irak északi vidékén még egy várost és tucatnyi falut foglalt el a helyi kurd milíciával vívott összecsapások után a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező szélsőséges szunnita fegyveres csoport - mondták vasárnap szemtanúk
Legalább tízen meghaltak, amikor - feltehetően tüzérségi - találat ért egy ENSZ-iskolát a Gázai övezet déli részén - jelentették helyi egészségügyi források.
Egy órát kell várakozniuk a belépésre a röszkei, a tiszaszigeti és az ásotthalmi átkelőn a személygépkocsiknak vasárnap délelőtt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az ukrán váláság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést - írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet igazgatója.
Az ukrán váláság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést - írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet igazgatója.
A BBC úgy tudja, hogy legalább tízen meghaltak a rafahi csapásban. Az épületben a támadások elől menekülők voltak. Az izraeli hadsereg közben megkezdte a visszavonulást a Gáztai övezet több lakott körzetéből, de Netanjahu miniszterelnök azt mondta, addig folytatják a műveleteket, amíg … Folytatás
Mindkét sávon zavartalanul halad a forgalom az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán a 156-os kilométernél, ahol vasárnap reggel a szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi a táskai pihenőhelynél - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Megszűnt a forgalomkorlátozás az M5-ös autópályán Kecskemét közelében, ahol vasárnap reggel egy balesetben egy ember meghalt, hárman megsérültek - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Mindkét sávon zavartalanul halad a forgalom az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán a 156-os kilométernél, ahol vasárnap reggel a szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi a táskai pihenőhelynél. Megszűnt a forgalomkorlátozás az M5-ös autópályán Kecskemét közelében, ahol vasárnap reggel egy balesetben egy ember meghalt, hárman megsérültek.
Az ukrán válság és az Oroszország elleni szankciók következményei lenullázhatják a német gazdasági növekedést - írja a német Wirtschaftswoche hírportálon megjelent cikkében Hans-Werner Sinn, a müncheni ifo gazdaságkutató intézet igazgatója. Görögország is megszenvedi az orosz turisták elmaradását, és Magyarországon is van már kézzelfogható jele a válságnak.
A Portfolio összesítése szerint abban a 7 Operatív Programban, amelyeket a közelmúltban hozott nyilvánosságra a kormány, mintegy 6960 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll rendelkezésre...
Három civil életét vesztette és nyolcan sebesültek meg az elmúlt 24 órában a kelet-ukrajnai Luhanszk városában folyó harcokban. Közben vasárnap Harkivba érkezett az a hűtőjárművekből álló konvoj, amely a maláj gép lezuhanása következtében meghaltak újabb megtalált maradványait szállította azonosításra.
A közép-magyarországi régióban negyedével több lakást építettek az idén az első hat hónapban, mint a tavalyi év hasonló időszakában - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.
Budapest - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a férfit, aki pénteken a villamos elé lökött egy idős asszonyt Budapesten - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A Tolna megyei termálfürdők a tavalyinál nagyobb, de legalább azt elérő forgalomra számítanak az idén. Közül három felújítva várja a vendégeket, amelyre az elmúlt években együttesen mintegy hárommilliárd forintot fordítottak.