Nemzetközi bíróságon is használható nyilatkozatot tett a múlt héten Brazíliában a bolíviai Marcelo Soza, annak a terroristaügynek a korábbi főügyésze, amelynek az egyik vádlottja a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd.
Újabb csúcsnegyedévről számolt be a Danubius, a hotellánc gördülő bevétele és EBITDA-ja is soha nem látott magasságba kapaszkodott. A hotellánc minden régióban növelte bevételét, igaz a magyar és cseh szegmensekben ez már nagyrészt a forint gyengülésének volt köszönhető. A KBC Equitas szerint bár a Danubius eddigi teljesítménye kiváló, a jövőt illetően kockázatokat hordoz az orosz-ukrán vendégek…
A kormány célja, hogy minden egyes megyei hatókörű múzeumban legyenek olyan kiállítások, amelyekért érdemes ellátogatni oda az ország minden részéből - hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Seuso-kincsek székesfehérvári kiállításáról rendezett keddi sajtótájékoztatón.
Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita fegyveres csoporthoz csatlakozásra szólította fel a boszniai fiatalokat Bilal Bosnic, az egyik legnagyobb bosznia-hercegovinai radikális muzulmán szervezet vezetője - írta a Dnevni Avaz című szarajevói napilap kedden.
A Mercedes-Benz manapság igencsak nehézzé tette vevői számára a választást, hiszen aki egy S-osztályt szeretne magáénak tudni, annak nem csak a többféle erőforrás közül kell választania, hanem a szépen lassan családdá bővülő karosszériaváltozatok rengetegében is el kell igazodnia. Ezt a képet bonyolítja majd tovább a hamarosan érkező Maybach változat is, melyet a sportos üzletemberek kedvéért még…
Az úszókkal párhuzamosan - egyéniben és párosban - a műugrók is megkezdték szereplésüket a berlini Európa-bajnokságon, és magyar szempontból a keddi nap jól indult: a női szinkrontoronyugrásban már biztos érmesként vághatott neki a selejtezőnek a Kormos Villő, Reisinger Zsófia kettős.
Megtalálták és újra kórházba dugták azt a 17 ebolás beteget, akik akkor szöktek meg, amikor tüntetők feldúlták a kórházat, amiben ápolták őket Monroviában. Ezt a libériai informatikai minisztere közölte, a 17 beteg a JFK Ebola komplexumban kapott betegágyat – korábban … Folytatás
Régen hallottunk utoljára a Subaruról, mely, mint tudjuk nem éppen fennállásának legsikeresebb időszakát éli. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne próbálkoznának továbbra is a tradicionálisabb értékeket kedvelő vásárlóközönség meghódításával, amit ezúttal hatalmas SUV-jük, a Tribeca utódlásával próbálnának elérni.
Az október elején kezdődő Párizsi Autószalon hajrájában a Škoda közzétette az első képeket a Fabia új generációjáról. Az alaposan megújult modell a várakozásoknak megfelelően nem lépett túl messzire önmagától: a formai és a műszaki alapokat is megőrzite. Ennek ellenére a lemezek alatt találunk jócskán újításokat.
A Jaguar hamarosan érkező prémium-középkategóriás modelljéről már rengeteg információt osztottak meg velünk az angolok, de az érdeklődés fenntartása érdekében további információkat csepegtetnek nekünk a szeptember 8-i bemutató előtt. Kívülről már sokat tudunk az XE-ről, most azonban az autó belső információs rendszeréről árultak el részleteket.
A Mercedes-Benz manapság igencsak nehézzé tette vevői számára a választást, hiszen aki egy S-osztályt szeretne magáénak tudni, annak nem csak a többféle erőforrás közül kell választania, hanem a szépen lassan családdá bővülő karosszériaváltozatok rengetegében is el kell igazodnia. Ezt a képet bonyolítja majd tovább a hamarosan érkező Maybach változat is, melyet a sportos üzletemberek kedvéért még…
Jóval elmaradt az előrejelzésektől az éves összevetésű brit infláció a múlt hónapban: a brit statisztikai hivatal (ONS) keddi ismertetése szerint a fogyasztói árindex 1,6 százalékkal volt magasabb júliusban, mint egy évvel korábban. Az elemzői prognózisok 1,8 százalékos éves inflációt jósoltak.
Nem csak focival, strandröplabdával is készülnek a Bayern München sztárjai a pénteken rajtoló új szezonra. Az egyik oldalon Németország, a háló másik oldalán a világválogatott játszott egymással.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 8 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az Est Media Vagyonkezelő Nyrt.-t a rendszeres tájékoztatási és közzétételi kötelezettség megsértése miatt - közölte a jegybank az MTI-vel kedden.
Nem véletlenül hallani szinte napi rendszerességgel okosórákról, okoskarkötőkről, okoscipőkről, a várakozások szerint ugyanis valóságos robbanás előtt áll a hordható készülékek piaca. A CCS Insight...
A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író tervezett állami kitüntetéséről közölt összeállítást.
A budapesti tűzijáték pályázati anyagát három cég kérte ki, de végül csak egy jelentkezett érvényes tenderrel. A félórás parádé 150 millió forintba kerül.
Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita fegyveres csoporthoz csatlakozásra szólította fel a boszniai fiatalokat Bilal Bosnic, az egyik legnagyobb bosznia-hercegovinai radikális muzulmán szervezet vezetője - írta a Dnevni Avaz című szarajevói napilap kedden.
Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita fegyveres csoporthoz csatlakozásra szólította fel a boszniai fiatalokat Bilal Bosnic, az egyik legnagyobb bosznia-hercegovinai radikális muzulmán szervezet vezetője - írta a Dnevni Avaz című szarajevói napilap kedden
Soave – Zongoraest Liszt Ferenc műveiből Fellépő művészek: Jandó Jenő, Klukon Edit, Radnóti Róza, Lantos István, Ránki Dezső, Ránki Fülöp Helyszín: Zeneakadémia Dátum: 2014. szeptember 17. 19.30 „Mi megtapasztaltuk, hogy egy súlyos betegséget és az elmúlást is széppé lehet tenni. A Hospice Ház munkatársai szeretetteli és értő gondoskodással fordulnak a gyógyíthatatlan rákbetegek felé,…
A három éves kislányomnál juvenilis idiopáthiás arthritist diagnosztizáltak. A betegség a térdízületét érinti. Gyakran behajlítva tartja a térdét, egyébként a betegség alig korlátozza, és nem mondja, hogy fájna neki. Az orvos fájdalomcsillapítót írt fel neki. Valóban szükség van rá, hogy szedje ezt a gyógyszert?
Júliusban 1 millió 93 ezer lakást építettek az Egyesült Államokban évesített szinten, míg júniusban ez a szám még 945 ezerre volt tehető. A várakozások 969 ezer lakásra számítottak. A piacok...
Három férfit gyanúsít a rendőrség a pénteken Siófokon történt rablógyilkossággal - közölte Szijártó István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettese kedden Kaposváron sajtótájékoztatón.
A kivándorlás az elmúlt években elérte azt a mértéket, ami már érdemben befolyásolja az itthoni gazdasági folyamatokat, így a valós kép érdekében érdemes szűrt mutatókat figyelembe venni - áll a...
Melkita, szír ortodox, szír katolikus, örmény ortodox, etióp ortodox és maronita keresztény egyházi vezetők jártak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél
A rendezvény szervezett, közösség keretén belül megtartott, esetenként szórakoztató jellegű összejövetel. Olyan programok, események, melyek egy meghatározott helyen és időben, meghatározott céllal valósulnak meg. Írják. De valóban ennyi?