A Miniszterelnökség felkérte a Központi Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), hogy vizsgálódjanak a támogatások osztását végző és azokat kapó szervezetek háza táján.
A gazdasági szankciók miatt 20 százalékkal csökkenhet az Oroszországba irányuló német export a német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) szerint.
Kigyulladt egy 30 négyzetméteres lakóház Lakitelken. Az épület teljes terjedelmében égett. A tűzoltók még időben ki tudtak vinni két gázpalackot - csak ezért nem robbant fel a ház. Hogy mi okozta a tüzet, még nem tudni. Részletek a videóban.
Tíz ember csaknem egy órán át hordta a Fejlesztési Minisztérium hetedik emeletéről a trafikpályázatok dokumentációit. Csaknem három órába telt, mire Varju László, a DK képviselője egyenként aláírta a két jegyzőkönyvben, hogy milyen iratokat vett át. A minisztériumnak azért kellett kiadnia a jegyzőkönyveket, és bírálati lapokat; mert pert vesztett Molnár Csabával, a DK alelnökével szemben.…
Elszámolható-e a szabadság alatt használt cégautó költsége? Belső szabályzat segítheti-e az ebből fakadó adóviták elkerülését? Olvasónk kérdésére Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló válaszolt.
Több mint 80 ezer bűnesetet nem jelentett be a japán hatóságoknak az oszakai rendőrség 2008 és 2012 között annak érdekében, hogy javítsa a város rossz bűnözési statisztikáit - jelentette pénteken az Aszahi Simbun című japán napilap.
Közel 250 millió forint áfát nem fizetett be az államkasszába egy távol-keleti állampolgárok által működtetett, kínai cipőket forgalmazó kft. - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Egyelőre a devizahiteles csomag árnyékában is hiteleznek a magyar bankok: júniusban például 48%-kal több lakáshitelt helyeztek ki, mint egy évvel korábban. Félő azonban, hogy a devizahiteles ügy...
A rendszeres futás időtartamától és tempójától függetlenül is csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát - állapította meg egy nagy léptékű, hosszú távú amerikai tanulmány.
Egyelőre a devizahiteles csomag árnyékában is hiteleznek a magyar bankok: júniusban például 48%-kal több lakáshitelt helyeztek ki, mint egy évvel korábban. Félő azonban, hogy a devizahiteles ügy...
A NAV napokban közzétett adatai szerint visszaesett a dohány kereskedelme, mert idén májusig mindössze 2,9 milliárd szál cigaretta fogyott Magyarországon. Az egészségügy szempontjából óriási eredménynek számítana ez az adat, ha nem árnyalná erős gyanú az ilyen mértékű piaci keresletcsökkenést. A hatóságok ugyan nem tudják bizonyítani, de a legális piac csökkenése mögött valószínűleg az illegálisan…
Frontálisan ütközött egymással két személyautó a 64-es úton Fejér megyében, Enying és Mezőszilas között - közölte az MTI-vel a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombat kora reggel.