Kábítószergyanús küldeményeket talált a postacsomagok között Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezúttal levélborítékban adtak fel tablettákat és növényi aprítékokat ismeretlenek – közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
A magyar "A" válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte a háromnapos kecskeméti nemzetközi női kézilabdatornát, miután a vasárnapi zárómérkőzésen - főleg a második félidei játékával - tíz góllal legyőzte a román csapatot. A magyar "B" együttes második lett.
A Diósgyőr hazai környezetben két öngólnak is köszönhetően 3-0-ra legyőzte a Szombathelyi Haladást az OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.
Meghalt Menahem Golan izraeli filmproducer, rendező, forgatókönyvíró és hollywoodi stúdiótulajdonos, több mint 200 film finanszírozója, ezek körülbelül egynegyedének a rendezője.
Tizennégy megyére és Budapestre a heves zivatarok és a felhőszakadás, másutt a hőség miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre a meteorológiai szolgálat
Egy New York állambeli veteránkórházban a héten 88 évesen meghalt Richard Marowitz zsidó származású amerikai katona, aki a második világháború végén Adolf Hitler müncheni lakásában megtalálta a náci vezér keménykalapját, és mivel épp előző nap szembesült a dachaui haláltáborban a holokauszt borzalmaival, dühében laposra taposta.
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter határozottan kiállt az izraeli hadsereg gázai beavatkozása mellett, és az övezetet irányító Hamász szélsőséges palesztin szervezetet nevezte a jelenlegi konfliktus fő felelősének
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) novemberig újabb tíz utcában, illetve utcaszakaszon kívánja bevezetni a ferdén tolatva parkolási módot a fővárosban, a kétirányú kerékpáros behajtás kijelölésével egyidejűleg.
A címvédő és a pontversenyben élen álló spanyol Marc Márquez győzött a MotoGP-ben a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei tizedik versenyén, a vasárnapi Indianapolisi Nagydíjon, ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.
Budapest – Szoros vereséggel, tisztes helytállással vette át új lakhelyét a Ferencváros focicsapata. A zöld-fehérek a stadionavatójukon 1-0-ra vezettek a Chelsea ellen, végül az angolok nyertek 2-1-re.
Egyre többen kelnek útra telekocsival nyaralni Magyarországon, az interneten keresve utastársakat az autóban a szabad férőhelyekre, az utazási költségek csökkentése érdekében - közölte az AutoHop.hu telekocsi-közvetítő cég.
Németország eddig 120 milliárd eurót takarított meg a 2008-ban elmélyült világméretű pénzügyi válsággal a német állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi központi bank (Bundesbank) egy belső elemzésére hivatkozva.
De legalább Gera Zoltán lőtte az első gólt valaha az új Fradi-stadionban a félgőzzel játszó Chelsea-nek a barátságos meccsen. Nem baj, az a lényeg, hogy megvan a 3 pont.
(Illetve júliusban volt az, de tegnap tartották a szülinapi bulit a Velencei tónál.) Még tíz évet, sőt negyvenet, hatvanat! Magyarország legszórakoztatóbb zenekarával búcsúzom.
Budapest – Hoppon maradtak a Chelsea magyarországi szurkolói, akik egy közös fotó, vagy egy aláírás kedvéért szobroztak vasárnap, a Ferencváros elleni stadionavató mérkőzés előtt annál az ötcsillagos szállodánál, hogy megszálltak a londoni klub csillagai.
Buenos Aires — Ismét botránya miatt került a címlapokra Diego Maradona (53). A világbajnoki címmel is büszkélkedő argentin focilegenda Buenos Airesben szólalkozott össze az egyik riporterrel, nemes egyszerűséggel a vitát egy pofonnal zárta le...
Európa legnagyobb, több mint hét méter magas Buddha-szobrát avatták fel a hét végén Hannoverben, a Németország legnagyobb buddhista kolostora előtti téren.
Már vasárnap, a Sziget fesztivál programjainak megkezdése előtt nagy számban érkeztek a rendezvényre az első beköltözők, többségében külföldiek. A mínusz egyedik nappal hétfőn induló Szigeten a szervezők várakozásai szerint megdőlhet a látogatócsúcs.
A nyugati élelmiszerimportra bejelentett orosz embargónak várhatóan csekély negatív növekedési hatása lesz a közép-európai EU-gazdaságokban, a deflációs nyomást ugyanakkor erősítheti ezekben az országokban a moszkvai importtilalom - vélekedtek hétvégi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
A Chelsea hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte vasárnap a Ferencvárost a magyar klub új labdarúgó-stadionját, a Groupama Arénát megnyitó gálamérkőzésen, amelyre teljesen megteltek a lelátók.
Jo-Wilfried Tsonga nyerte a 3,77 millió dollár (878 millió forint) összdíjazású torontói keménypályás tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben két szoros játszmában legyőzte a másodikként kiemelt svájci Roger Federert.
Budapest — José Mourinhót (51) lenyűgözte a Fradi-stadion látványa. A Chelsea portugál menedzsere húsz év után tért vissza a Ferencváros otthonába. Mourinho 1994. november 3-án a Porto másodedzőjeként egy KEK-mérkőzésen ült a kispadon az Üllői úti létesítményben, vasárnap este pedig már a zöld-fehérek új otthonában, a nyitómérkőzésen irányította a londoni kékeket.
Litér — Panama-csatorna Veszprém megyében! Ügyészségi vizsgálat lett egy valószínűleg jelentősen túlárazott önkormányzati beruházásból, ahol nemcsak a kedvezményezett cég gazdagodott, hanem egy rokoncég is lefölözte a munkálatok extraprofitját – tudta meg a Blikk.
Budapest - Lapunk vasárnap is meglátogatta Noszály Sándort (42), aki nagy valószínűséggel – ha minden CT-eredményt rendben találnak – ma már el is hagyhatja a kórházat, és otthon lábadozhat tovább.
Miskolc - Retteg a gondolattól, hogy egyszer újra teherbe esik Judit, pedig szeretne még gyermeket. Nem csoda, hogy így érez, a fiatal nő éppen egy éve vesztette el egy hónapos gyermekét, Ádámot, aki a miskolci kórház koraszülöttosztályán hunyt el.
Budapest - Visszaélnek Fábry Sándor (60) nevével a legnagyobb közösségi portálon, a Facebookon! A népszerű showman lapunknak elmondta, semmi köze azokhoz a sztárokat, politikusokat, kollégákat alázó írásokhoz, amelyek a neve alatt futó profilon találhatók.
Budapest - Bajor Imre (†57) megszületése csodaszámba ment. Szülei ugyanis már lemondtak a gyermekáldásról, amikor Bajorné elvetélt egy magzatával, azonban a 36 éves Jucika néni újra várandós lett, bár ez a terhesség sem volt komplikációmentes, hiszen Imre koraszülött volt.