2014. augusztus 10. vasárnap

aug. 10
10:49
Rekordon a női foglalkoztatás (Gondola)
A második negyedévben 92 ezerrel több nőnek volt munkája, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
aug. 10
10:51
Kocsis: Komolytalan Falus jelöltsége (Gondola)
Komolytalannak nevezte Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét a Fidesz kommunikációs igazgatója.
aug. 10
10:53
Hétfőig kaptak haladékot a szocialisták (Gondola)
Hétfőig kaptak haladékot szövetségeseiktől a szocialisták, hogy aláírják a hét elején kialkudott hárompárti megállapodást.
aug. 10
11:00
Nagy a barátság Kínával - már nem kell a dollár az oroszoknak? (Privátbankár)
Az orosz és a kínai jegybank megállapodás-tervezetet dolgozott ki devizacsere-ügyletekről a két ország közötti kereskedelmi forgalom saját devizában történő elszámolásának és a dollár kiiktatásának lehetővé tételére.
aug. 10
11:03
Sztrájkolnak a portugál pilóták - járatokat töröltek (Infostart)
Törölték szombaton a TAP portugál állami légitársaság több tucat járatát a pilóták sztrájkja miatt.
aug. 10
11:03
Matracon sodródtak a vízen (Blikk)
aug. 10
11:03
Eddig két arany és egy ezüst vasárnapig a mérleg (Gondola)
Aranyérmet nyert 500 méteren a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenupáros a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon
aug. 10
11:03
Az FAA megtiltotta az amerikai légitársaságoknak az iraki légtér használatát (ProfitLine)
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) megtiltotta az összes amerikai légitársaságnak a repülést Irak teljes légterében - közölte a hivatal pénteken honlapján.
aug. 10
11:03
Sztrájkolnak a pilóták, járatokat kellett törölni (ATV)
Törölték szombaton a TAP portugál állami légitársaság több tucat járatát a pilóták sztrájkja miatt.
aug. 10
11:03
Videó: nagyon önző volt, ráadásul botrányos lövést adott le az iráni játékos (Sport365)
A minap Iránban Esteglal-Kuzesztan mérkőzésre került sor, és a vendégek játékosa, Szadeg Szadegi 0-0-nál egy nagy helyzetben nagyon öncélú volt, ráadásul a passz elmaradása után rendkívül gyenge lövést produkált.
aug. 10
11:03
És még egy magyar arany (444.hu)
Szintén nők nyerték, Kárász Anna és Vad Ninetta 200 méteres kajak párosban. Ezzel már öt aranyat, 15 érmet szereztek a magyarok, és vezetik a moszkvai világbajnokság éremtáblázatát.
aug. 10
11:05
Eddig három-három arany és ezüst (Gondola)
Aranyérmet szerzett a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakpáros, a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenupáros és a a kajakos Kozák Danuta 500 méteren a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon
aug. 10
11:05
Toronto: Tsonga már a döntőben (Sport365)
Elsőként Jo-Wilfried Tsonga jutott be a döntőbe a 3,77 millió dollár (878 millió forint) összdíjazású torontói keménypályás tenisztornán.
aug. 10
11:07
Nincs Ebola-veszély Németországban (Gondola)
Az eddigi vizsgálatok nem erősítették meg a fertőzésgyanút a Németországban kezelt betegnél
aug. 10
11:09
Bayer: őrjöngenek a seggfejek (Gondola)
aug. 10
11:18
Sok a kütyü a cégeknél - ezért aggódnak a főnökök (Privátbankár)
A biztonsági kihívások miatt aggódnak leginkább a mobileszközök használatával kapcsolatban a vállalatok - derül ki az Oracle informatikai óriásvállalat megbízásából készített nemzetközi felmérésből.
aug. 10
11:21
Sokkoló! Megette szüleit a bedühödött fiú (Blikk)
Hidegvérrel meggyilkolta, majd megfőzte szüleit Chau Hoi-leung, amiért azok dolgozni küldték őt.
aug. 10
11:21
Kajak-kenu vb: tarolnak a magyarok (Infostart)
A magyar csapat tagjai nagyszerű teljesítményt nyújtva három-három arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi 500 és 1000 méteres döntői során.
aug. 10
11:21
Egy hét múlva postázzák az értesítőket (Gondola)
Egy hét múlva kezdik kézbesíteni az érintett több mint nyolcmillió választópolgárnak az október 12-i önkormányzati választásról szóló értesítőt
aug. 10
11:21
Hogyan lett a turulból sas? (Alternatív Energia)
A főpolgármester öt éves kora óta fradista!
aug. 10
11:21
Ezen akadt ki a KDNP (ATV)
A KDNP a világszerte tapasztalható erőszak leállítására és a keresztények elleni támadások beszüntetésére szólított.
aug. 10
11:23
KDNP: szüntessék be a keresztények elleni támadásokat! (Gondola)
A KDNP a világszerte tapasztalható erőszak leállítására és a keresztények elleni támadások beszüntetésére szólított.
aug. 10
11:23
Aranyérmes a Kárász-Vad női kajakpáros 200 méteren (Alternatív Energia)
A többi számban nem termett babér a magyaroknak.
aug. 10
11:23
Így ügyeskedtek a cégek az adómentes utalványokkal a NAV szerint (ATV)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 33 ellenőrzést folytatott le az elmúlt években adómentes utalványok felhasználásával kapcsolatban, a 20 utólagos vizsgálat során 124 millió 688 ezer forint nettó adókülönbözetet állapított meg - közölte az MTI érdeklődésére a NAV.
aug. 10
11:25
Újabb négy magyar arany Moszkvában (Alternatív Energia)
Délután a váltók versenyeivel zárul a vb. Itt mindhárom számban próbálkoznak majd a magyar staféták.
aug. 10
11:36
Holland kapus érkezett a Monacóhoz (Sport365)
Az AS Monaco kölcsönvette az előző szezonban a Premier League-ből kieső Fulham rutinos hálóőrét, Maarten Stekelenburgot.
aug. 10
11:36
Úgy tűnik, hogy mégsem ebolás a hamburgi beteg (444.hu)
A tesztek negatívak voltak, a férfi már nincs is elkülönítőben. Azért gyanakodtak ebolára, mert a járvány sújtotta Sierra Leone fővárosából érkezett, magas láza és hányingere volt. A Bild ugyanakkor úgy tudja, hogy hamarosan egy ebolás nőt szállíthatnak kezelésre Németországba, bár … Folytatás
aug. 10
11:39
Maradona szájon vágott egy riporter – videó! (Blikk)
aug. 10
11:39
Kajak-kenu vb - Aranyérmes a Kárász, Vad női kajakpáros (Infostart)
A Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó remekül versenyezve aranyérmet szerzett vasárnap 200 méteren a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. A legrövidebb táv döntői során ez volt az egyetlen magyar érem, így a küldöttség a zárószámok, a váltók előtt öt-öt arany-, ezüst- és bronzéremmel áll.
aug. 10
11:39
Balta nyelével ütöttek a presszóban (Blikk)
aug. 10
11:39
Élő adásban tudatta, hogy anya lesz (Alternatív Energia)
aug. 10
11:39
Átigazolás: Van Gaalnak nincsenek szélsői, Di Maríáért kampányol (Agroinform)
Ha a Manchester United komolyan gondolja Di María megszerzését, akkor klubrekordot jelentő összeget kell leszurkolnia.
aug. 10
11:57
Aranyérmes a Kárász, Vad női kajakpáros is (Blikk)
aug. 10
11:57
Tűzoltók vágták ki a roncsból a sérültet - Fotók (Alternatív Energia)
aug. 10
11:57
Égő érzés a gyomorban - mit tegyünk ellene? (WebBeteg)
A gyomorégés, gyomortáji fájdalom kiváltó okaiként korábban a rossz étkezési szokásokat és a stresszt tartották felelősnek. Azóta számos kutatási eredmény igazolta, hogy a tüneteket nem kizárólag az egészségtelen életmód és a túlhajszolt életvitel okozza.
aug. 10
11:59
Újabb négy arany Moszkvában - Fotók! (Alternatív Energia)
Délután a váltók versenyeivel zárul a vb. Itt mindhárom számban próbálkoznak majd a magyar staféták.
aug. 10
12:03
NAV: titkolóznak a cégek (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 33 ellenőrzést folytatott le az elmúlt években adómentes utalványok felhasználásával kapcsolatban, a 20 utólagos vizsgálat során 124 millió 688 ezer forint nettó adókülönbözetet állapított meg - közölte az MTI érdeklődésére a NAV.
aug. 10
12:09
A rendszerváltásról, a tusnádfürdői beszédről... (ProfitLine)
A rendszerváltás és a demokrácia állapota, illetve Orbán Viktor Tusnádfürdőn mondott beszéde volt a fő témája az Ökopolisz Alapítvány nyári akadémiáján szombaton Baján rendezett vitafórumnak, amelyen Schiffer András, az LMP társelnöke, Tamás Gáspár Miklós filozófus és Krekó Péter politikai elemző vett részt.
aug. 10
12:09
Kajak-kenu vb: aranyérmes a Kárász, Vad női kajakpáros 200 méteren (Sport365)
A Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó remekül versenyezve aranyérmet szerzett vasárnap 200 méteren a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. A legrövidebb táv döntői során ez volt az egyetlen magyar érem, így a küldöttség a zárószámok, a váltók előtt öt-öt arany-, ezüst- és bronzéremmel áll.
aug. 10
12:09
Egy plusz bójasoron múlt, hogy a férfiak is nyerjenek aranyat (444.hu)
16 ezreddel kapott ki a magyar páros, mert megtréfálta őket a váltóra berakott bójasor. De volt olyan győztes is, aki a futamban még temette magát, aztán óriási hajrával mégis aranyérmes lett.
aug. 10
12:11
Fotók: bombanő lépett az Atlético-edző volt feleségének helyére (Sport365)
Az előző idényben spanyol bajnok és Bajnokok Ligája-döntős Atlético Madrid argentin vezetőedzője, Diego Simeone nemrég vált el feleségétől, és barátnője, a nála 17 évvel fiatalabb Carla Pereira egy igazi bombázó.
aug. 10
12:12
Könnyű, de drága - a NAV kutyája kiszagolta a drogot (Privátbankár)
Kábítószergyanús küldeményeket talált a postacsomagok között Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezúttal levélborítékban adtak fel tablettákat és növényi aprítékokat ismeretlenek – közölte a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense.
aug. 10
12:14
Nem varázslat, csalás: így változik pénzzé egy utalvány (Privátbankár)
Az adóhivatal előtt nem ismeretlen, hogy vannak, akik az adómentes utalványok készpénzre váltásával igyekeznek elkerülni az adófizetést.
aug. 10
12:15
Kisfiút marcangolt a krokodil, túlélte - videó! (Blikk)
A gyanútlan gyerek egy közkedvelt floridai tóban fürdött, amikor rátámad a hatalmas krokodil.
aug. 10
12:15
Ukrajna hajlandó engedélyezni egy humanitárius missziót (Infostart)
Ukrajna hajlandó engedélyezni egy humanitárius missziót Luhanszk város megsegítésére, de csak a saját területén keresztül, és fegyvertelenül - közölte Petro Porosenko elnök.
aug. 10
12:15
Vágányzár Vácrátótnál - veszélyes ágakat távolítanak el (Kripto Akadémia)
Autóbusszal szállítják az utasokat Vácrátót és Őrbottyán között.
aug. 10
12:15
Kanadai tenisztornák: Torontóban Federer, Montrealban Radwanska a favorit (Agroinform)
Vasárnap a torontói és montreali tenisztornák fináléjára kerül sor.
aug. 10
12:15
Az elmúlt tíz év legnagyobb almatermése jöhet, szomorúak a gazdák (ATV)
Az elmúlt tíz év legnagyobb almatermését szüretelhetik le idén ősszel a magyar gazdák. Úgy tűnik, a minőséggel sem lesz gond, a termelők mégis borúlátóak. Szerintük ugyanis ennyi almát nem lehet eladni Magyarországon, tárolni pedig csak nagyon kevesen tudják a leszedett gyümölcsöt. Ráadásul a bőséges termés miatt a felvásárlók valószínűleg az átvételi árakat is lenyomják majd. Részletek a…
aug. 10
12:17
Megütött egy riportert Maradona - felvétel (ATV)
A világbajnok argentin labdarúgót kocsijánál fogták vallatóra a riporterek.
aug. 10
12:33
Külföldieket szállító konvojt támadtak meg Afganisztánban (Infostart)
Öngyilkos merénylő támadott meg egy külföldieket szállító járműoszlopot vasárnap az afgán fővárosban, Kabulban, legalább négy afgán civil meghalt, többtucatnyian megsebesültek - közölték helyi biztonsági tisztviselők.

Keresés