2014. augusztus 1. péntek

aug. 1
6:03
Elkelt Bajner Bálint (Blikk)
aug. 1
6:04
„Az életrajzi könyvemet ebből nem lehet megírni” (Alternatív Energia)
Kovács Patrícia az AlkalMáté Truppról és a pályaelhagyó Gál Kristófról, akiről előadás készült.
aug. 1
6:06
Nadal: csuklósérülés, veszélyben a US Open (Kripto Akadémia)
Lehet, hogy ki kell majd hagynia a US Opent, holott ő a címvédő.
aug. 1
6:08
A csapatutasítás szent, vagy talán mégse... (Kripto Akadémia)
Telefonos konferencián egyeztetett a Mercedes.
aug. 1
6:10
Elhunyt a magyar származású producer (Kripto Akadémia)
Főleg a fantasy műfajban dolgozott, művei több mint száz Emmy-díjat nyertek el.
aug. 1
6:12
Minek nevezzük az autót? (Infostart)
Az Allianz felmérése szerint az autósok közel negyede nevezi el járművét, a legnépszerűbb becenév a Kék villám - mondta az InfoRádióban Szabó Linda. A biztosító kommunikációs vezetője hozzátette: érdekes, hogy a pesszimisták kisebb arányban kötnek cascot, mint az optimisták, és az autót becsben tartók között a legnagyobb az aránya azoknak, akik garázsban tartják a járművüket.
aug. 1
6:12
Közelkép - Búcsú a Verdi - tenorcsodától (Kripto Akadémia)
„Micsoda hang ez a Carlo! Hihetetlen, hogy valaki ilyen tökéletes legyen!”
aug. 1
6:14
Másutt tényleg futballoznak (Kripto Akadémia)
Nem a pályában, hanem a gyepen zajló játékban mutatkozik meg az eredmény.
aug. 1
6:16
Rákosi-éra helyett Orbán-korszak jön (Kripto Akadémia)
Bemutatták a 100 milliárd forintból megújuló Puskás Ferenc Stadion impozáns látványterveit.
aug. 1
6:18
„Egy hazai trófeát nyerni kell ebben a szezonban” (Kripto Akadémia)
Az EHF Kupa megnyerését követően ezúttal a BL-ben is maradandót alkotna a Szeged.
aug. 1
6:21
Soroksári gyilkosság: a kocogó nő sikoltozását hallotta Ödön (BorsOnline)
Háromszor hallgatták ki eddig tanúként azt a hajléktalan férfit, aki minden valószínűség szerint a Soroksáron megölt Kardosné Gyurik Krisztina utolsó segélykiáltásait hallotta. A Bors megtalálta K. Ödönt.
aug. 1
6:21
Műanyag labdák az asztalitenisz-versenyeken (Infostart)
A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) döntése értelmében ősztől a legjelentősebb viadalokat nem a hagyományos, kaucsuk-, hanem újonnan kifejlesztett, műanyag labdákkal bonyolítják le. A magyar játékosok versenykörülmények között először jövő szombaton, Cegléden próbálhatják ki az új játékszert.
aug. 1
6:24
Újdonsült pénz (Alternatív Energia)
Kerüljön, amibe kerül, esetleg milliárdokba, kell nekünk az új pénz.
aug. 1
6:24
Emelkedett a gázolaj ára (hirado.hu)
Emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benziné nem változott.
aug. 1
6:24
Saját részvény vásárlásról döntött a BTel Igazgatótanácsa (ProfitLine)
Újabb 150.000 darab saját részvény vásárlásáról döntött a BTel Igazgatótanácsa. A vállalat az üzleti terveknek megfelelő ütemben növekszik. A nagy tulajdonosok továbbra is kiállnak az üzleti modell mellett, amely eddig is jelentős eredményeket hozott a cég számára - olvasható a vállalat Profitline.hu számára eljuttatott sajtóközleményében.
aug. 1
6:24
Jól fut a szekér a TVK-nál (Portfolio)
Igen erős negyedévet tudhat maga mögött a TVK, melynek EBITDA-ja 10 milliárd forint fölé emelkedett, erre legutóbb 2008-ban volt csak példa a vállalatnál. A pozitív folyamatok hátterében az...
aug. 1
6:24
EL-selejtező: Legyalulták a Diósgyőrt (ATV)
A Diósgyőr 5-1-es vereséget szenvedett a vendég orosz Krasznodar együttesétől a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki első mérkőzésén, a debreceni Nagyerdei Stadionban.
aug. 1
6:26
Ez ilyen szakma (Alternatív Energia)
Egy miniszterelnök nyilván olyan embert választ erre a feladatra, amilyen az ízlése és akiben meg tud bízni.
aug. 1
6:26
Újra kinyit ma a pécsi Hullámfürdő strandja (hirado.hu)
A kültéri medencéket ezen a nyáron először használhatják a látogatók, ugyanis fel kellett újítania őket az önkormányzatának.
aug. 1
6:26
Mégsem az arabok szálltak ki a MOL-ból (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé az idei második negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a MOL, mely összességében kedvezőtlen képet festett az elemzői várakozások tükrében: a főbb eredménysorokon a vállalat...
aug. 1
6:26
Ebola: ezeket az országokat érdemes elkerülni (ATV)
Az Egyesült Államok járványügyi hatósága (CDC) csütörtökön arra figyelmeztette az amerikai utazókat, hogy a minden korábbinál súlyosabb Ebola-járvány kitörése miatt lehetőség szerint kerüljék el Libériát, Guineát és Sierra Leonét.
aug. 1
6:28
Ellenség kerestetik (Alternatív Energia)
Ez a város megtagadta ezeréves múltját, sárba tiporta koronáját...
aug. 1
6:28
Zárolás: Mégsem nyúl a kiemelt sportágak támogatásához a kormány (ATV)
A nemrégiben bejelentett 110 milliárd forintos költségvetési zárolás nem érinti majd az úgynevezett kiemelt sportágak támogatását - írta több forrásra hivatkozva a Népszabadság pénteken.
aug. 1
6:30
Sokat vesztettek a kgfb-n tavaly a biztosítók (Infostart)
A biztosítók tavaly 18,7 milliárd forintot vesztettek a 4 millió 168 ezer kötelező gépjármű felelősségbiztosításon (kgfb) - az adatokat az MNB tette közzé a honlapján csütörtökön.
aug. 1
6:30
Brüsszel és Isten malmai (Alternatív Energia)
Miben reménykedhetnek az uniós testületekhez forduló levélírók?
aug. 1
6:30
Ma este nézheti meg Gérard Depardieu-t Szegeden (ATV)
Kodály Zoltán daljátékával, a Háry Jánossal folytatódik ma a Szegedi Szabadtéri Játékok műsora, a nagyotmondó obsitos történetében Napóleont Gérard Depardieu alakítja.
aug. 1
6:32
Ikerszobor (Alternatív Energia)
Remélem, hogy a Tisztelt Olvasó semmilyen iróniát nem fedez fel írásomban.
aug. 1
6:32
Ma is drágult a tankolás (ATV)
Emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benziné nem változott.
aug. 1
6:39
Depardieu szerelmes lett a szegedi halászlébe (BorsOnline)
Egy kukkot sem ért abból, amit a színpadon beszélnek körülötte, de ez nem zavarja Gérard Depardieu-t. A világhírű francia színészt elbűvölte a magyar konyha, igaz, olyan finom gyümölcsöket, amilyeneket huszonöt éve evett nálunk, egyelőre nem talált.
aug. 1
6:39
Továbbra is Kínából érkezik a legtöbb szellemi tulajdonjogot sértő termék (Infostart)
Az Európai Unió tagállamainak hatóságai tavaly 36 millió hamisított terméket foglaltak le több mint 760 millió euró - 237 milliárd forint - értékben, többségük Kínából származott - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
aug. 1
6:39
Azonnali és feltétel nélküli humanitárius tűzszünetet sürget az ENSZ BT (Infostart)
Ismét azonnali és feltétel nélküli humanitárius tűzszünet megkötésére, illetve addig is rövid humanitárius fegyvernyugvások megtartására szólította fel a Gázában harcoló feleket az ENSZ Biztonsági Tanács csütörtökön.
aug. 1
6:39
EL-selejtező - Turiék simán kikaptak a Rijekától (Infostart)
A Turi Gézával a kapuban felálló feröeri Vikingur sima, 5-1-es vereséget szenvedett az előző körben a Ferencvárost búcsúztató horvát Rijeka együttesétől a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.
aug. 1
6:41
Nox Tomi nem a felesége miatt akart meghalni (BorsOnline)
Miután lapunknak elárulta, hogy öngyilkosságot kísérelt meg, a Nox egykori frontembere, Nagy Tamás azzal szembesült, hogy sokan volt feleségét hibáztatják. Azt az asszonyt, aki megmentette az életét.
aug. 1
6:41
EL-selejtező - A Krasznodar kiütötte a Diósgyőrt (Infostart)
A Diósgyőr 5-1-es vereséget szenvedett a vendég orosz Krasznodar együttesétől a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki első mérkőzésén, a debreceni Nagyerdei Stadionban.
aug. 1
6:42
Romaügyek (Alternatív Energia)
Pásztor miskolci jelölése a Jobbik-ellenes összefogás eredménye.
aug. 1
6:42
Még négy ország nem jelölt az Európai Bizottságba (hirado.hu)
A tegnap esti határidőig még négy ország volt, amely nem nevezett meg jelöltet az Európai Bizottságba.
aug. 1
6:42
Korózs: sokszor mondott olyat a kormány, aminek az ellenkezője lett (ATV)
Az elmúlt 4 évben számtalan olyan kijelentés hangzott el a kormány részéről, melyeknek aztán az ellenkezője valósult meg – mondta Korózs Lajos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a nemzetgazdasági miniszter kijelentésére reagálva, miszerint nem készülnek változtatásra a nyugdíjrendszerben.
aug. 1
6:43
EL-selejtező - Lovrencsicsék veresége (Infostart)
A Lovrencsics Gergővel felálló lengyel Lech Poznan egygólos vereséget szenvedett az izlandi Stjarnan otthonában a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.
aug. 1
6:44
Magyar tragédia (Alternatív Energia)
Ha nagyon őszinte vagyok, be kell vallanom, bizonyos távolságtartás bennem is létezik.
aug. 1
6:44
Vádat emeltek Leyla Yunus ellen (hirado.hu)
A többi közt Örményországnak való kémkedés miatt vádat emeltek az azerbajdzsáni emberi jogi aktivista, Leyla Yunus és férje, Arif Yunus közismert politikai elemző ellen.
aug. 1
6:46
Jelek egy másik galaxisról (Alternatív Energia)
Nem földönkívüliek!
aug. 1
6:46
Részleges államcsődöt jelző kategóriába sorolta vissza Argentínát a Fitch is (hirado.hu)
A Standard & Poor's után egy nappal a Fitch Ratings is a részleges államcsődöt jelző korlátozott szuverén nem törlesztői szintre rontotta Argentína államadós-kötelezettségeinek osztályzatát.
aug. 1
6:48
Hoppál Péter: a kóruséneklés kultúraközvetítés (hirado.hu)
A kóruséneklés kultúraközvetítés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtök este Debrecenben, a Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny és Folklór Fesztivál megnyitóján.
aug. 1
6:50
Feltétel nélküli 72 órás tűzszünet a Gázai övezetben (hirado.hu)
A fegyvernyugvás helyi idő szerint pénteken 8 órakor lép életbe.
aug. 1
6:51
Ezt kell tudni a telefonköltség elszámolásáról és az áfalevonásról (Adózóna)
A könyvelők nem szeretik a telefonszámlákat: egyszerre kell értelmezniük több adótörvényt, ráadásul a számviteli törvény előírásainak is meg kell felelniük. Az alábbiakban ehhez adunk segítséget.
aug. 1
6:52
Repülővel mentik ki az amerikai ebolás betegeket Libériából (hirado.hu)
Repülőgépet küldtek a Libériában Ebola-vírussal megfertőződött két amerikai misszionáriusért az Egyesült Államokból.
aug. 1
6:54
Sziget: Mit érdemel az a bűnös, aki ötvenszeresére emeli az árat…? (Privátbankár)
Az elmúlt 21 évben ötvenszeresére emelkedett a napijegyek, 33-38-szorosára a hetijegyek ára a Sziget Fesztiválon. A programok és a szolgáltatások is nyilván óriásit változtak azóta, de az utóbbi tíz év alatt mindenképpen az inflációt sokszorosan túlszárnyalva mentek fel az árak.
aug. 1
6:57
Kaszinók miatt támadják a vajna házaspárt (BorsOnline)
Egyre több támadásnak van kitéve férje mellett Vajna ­Tímea. A netes fórumozók ugyanis őt sem kímélik, amikor Andy gazdagodásának forrását firtatják. A minap az üzletember kaszinóbevételei okoztak felháborodást.
aug. 1
6:57
Gázai konfliktus - Feltétel nélküli 72 órás tűzszünet lép életbe (Infostart)
Megegyezés született egy péntek reggel kezdődő 72 órás humanitárius tűzszünetről a Hamász iszlamista szervezet és a többi palesztin frakció, valamint Izrael között a Gázai övezetben zajló harcokban - jelentette be közös közleményben Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és az indiai látogatáson tartózkodó John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön.
aug. 1
6:59
Dühíti Tóth Verát az álterhesség (BorsOnline)
Döbbenten állt Tóth Vera tegnap reggel az újságosbódé előtt. Az énekesnő alig hitt a szemének, hiszen az egyik hetilap állítása szerint anya lesz. Vera lapunknak cáfolta a róla szóló híreket.

Keresés