Az Egyesült Államok Erbíl közelében dróncsapást hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges milícia egy állása ellen, négy F-18-as vadászbombázó pedig egy konvojt és egy másik állást támadott - közölte pénteken a Pentagon
Az Irakot rettegésben tartó Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges terrorszervezet állásai ellen intézett amerikai dróntámadások után szombaton is folytatódtak a harcok az ország északi részén a szélsőségesek, illetve az iraki kormányerők által is támogatott kurd erők, a pesmergák között.
Házi őrizetbe helyezte a bíróság L. Ferencet, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egykori főnyomozóját és társát, aki korábban szintén rendőr volt. Egyebek mellett befolyással üzérkedéssel gyanúsítják őket - hangzott el péntek este az M1 Híradójában.
Mindig gyönyörű látvány egy távolról megeresztett felső sarkos találat, de amit a chilei bajnokságban szerzett a Barnechea középpályása, Nicolas Maturana az Audax Italiano ellen azon csak a szánkat tátjuk.
Tényleg, olyan jópofa, dinamikus helynek tűnik, ahol csak annyia furcsaság van, hogy vonzódnak az egyenruhákhoz és a vasbetonhoz. Pedig ez a világ legborzalmasabb országa.
Az egy hete bemutatott A galaxis őrzői című sci-fi kalandfilm kasszasikere már több mint egymilliárd dollár fölé repítette idén a Disney stúdió bevételeit az Egyesült Államokban.
Ez lett a moszkvai kajak-kenu világbajnokság szombati napjának a mérlege magyar szempontból. Első lett a női kajak négyes 500 méteren, második lett Csipes Tamara kajak ezer méteren, bronzot nyert ezer méteren a kenus Vajda Attila, a kenu négyes és a … Folytatás
Hosszú, több hónapos szabadságra ment a Mol éléről Hernádi Zsolt - írja a Népszabadság. A Molnál közölték: a cég zavartalan működése továbbra is biztosított.
Útkarbantartási munkák miatt lezárták az M0 autóút belső sávját az M5-ös felé a 12-es kilométernél, emiatt több kilométeres torlódás alakult ki - közölte szombaton az Útinform az MTI-vel.
Miközben a törvényi feladatát nem látja el a jegybank, nincs árstabilitás és felelős monetáris politika, még ezen felül elköltenek 100 milliókat jóléti kiadásokra, ez a pofátlanság csimborasszója – ezt Kerék-Bárczy Szabolcs mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az MNB 415 millió forintért megvásárolta a tiszaroffi Borbély-kúriát.
Sorra érkeznek a kedvező hírek a BMW-től: a hét eleji erős negyedéves számokat követően megugró júliusi eladásokról számoltak be a németek. Mindezeket figyelembe véve nem meglepő, hogy a nagy...
Az orosz és a kínai jegybank megállapodás-tervezetet dolgozott ki devizacsere-ügyletekről a két ország közötti kereskedelmi forgalom saját devizában történő elszámolásának és a dollár kiiktatásának lehetővé tételére.
Nem mindennapi jelenetet láthatott az, aki kilátogatott a montréali tenisztorna egyik mérkőzésére, amelyen a Sloane Stephens elleni mérkőzésen elszakadt Jelena Jankovics melltartója, egy néző kötötte meg neki.
Humorbogyót szedtek be a francia labdarúgó-élvonalban szereplő Toulouse Facebook-oldalának karbantartói, akik bejelentették, hogy szerződtették a Real Madrid portugál sztárját, Cristiano Ronaldót.
A Fidesz és a Fidelitas felszólítja Tóbiás Józsefet, az MSZP elnökét és Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatóját, hogy az általuk jogosulatlanul felvett közpénzt fizessék vissza vagy ajánlják fel jótékony célra.
Három év börtönre és hetvennégy ostorcsapásra ítéltek egy rendőrt Iránban, amiért a vád szerint az általa alkalmazott kegyetlen vallatási módszerek következtében életét vesztette egy ellenzéki blogger.
Baleset miatt araszolnak a járművek az M7-es autópályán, Törökbálint térségében, ahol szombat délelőtt három személyautó ütközött a Balaton felé vezető oldalon, többen könnyebben megsérültek – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.