A Diósgyőr labdarúgócsapata a kiütéses hazai vereség után idegenben sem tudott nyerni az FK Krasznodar ellen, 3-0-ra kikapott és 8-1-es összesítéssel búcsúzott az Európa Ligától.
És legjobb esetben is súlyosan meg fog sérülni. Aztán az 51. másodpercben rájöttem, hogy ő lehet a világ egyik legprofibb ernyőse, és semmi baja sem lesz.
Az Európai Bíróság ítélete szerint késedelmi kamat is jár azoknak a magyarországi adóalanyoknak, akiket kár ért az áfa késedelmes visszatérítése miatt - derült ki a luxembourgi testület júliusi végzéséből, amelyet csütörtökön ismertettek.
Nagy kockázatot vállalnak a kisvállalkozások azzal, hogy nem tartják fontosnak az IT stratégiát. Egy felmérés szerint ugyanis a mikrovállalkozások csupán 19 százaléka sorolta az IT stratégiát a számára legfontosabb három stratégiai terület közé, szemben a több mint 100 alkalmazottal rendelkező vállalatok 30 és az 5000-nél több munkavállalót foglalkoztató cégek 35 százalékával.
Budapest — Retteg egyedül az utcára lépni R. Erika (44), akit még tavaly öntött le savval volt szeretője. A nő megtörve nyilatkozott a TV2 Tények című műsorának arról, hogyan tette tönkre az életét a tragikus eset.
A Diósgyőr 3-0-s vereséget szenvedett az FK Krasznodar vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így 8-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.
Az Európai Bíróság ítélete szerint késedelmi kamat is jár azoknak a magyarországi adóalanyoknak, akiket kár ért az áfa késedelmes visszatérítése miatt - derült ki a luxembourgi testület júliusi végzéséből, amelyet csütörtökön ismertettek.
Bár a szerdai zárószintek felett kezdődött a kereskedés az amerikai tőzsdéken, hamar alábbhagyott a jókedv a NATO főtitkárának szavaira, és rövid időn belül a tegnapi zárószintek alá estek az...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Újabb ukrán vadászrepülőgépet lőttek le Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szakadárok - közölte csütörtök este Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők "terrorellenes hadműveletének" szóvivője.
Jókora meglepetést okozott az egyik legnagyobb 3D-nyomtatógyártó. A Stratasys bevétel és EPS soron is felülteljesítette az elemzők várakozását, és a menedzsment is optimistább lett. A részvények több...
Az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy közvetlen katonai csapásokkal akadályozza az iszlamista militánsok további térnyerését Irakban, illetve hogy humanitárius segélyben részesíti a vallási kisebbségek menekülésre kényszerített tagjait - közölték csütörtökön Washingtonban az amerikai sajtónak névtelenül nyilatkozó hivatalos források.
A nyugati élelmiszerimportra bejelentett orosz embargó legnagyobb vesztese valószínűleg maga Oroszország lesz - jósolták csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
A Fradi-szurkolók csapata, az FFC a héten jelentette be, hogy a Vasas és a Ferencváros korábbi legendás labdarúgóját, Váczi Zoltánt nevezték ki a kispadra.
Pedig lehet, hogy régen szerették az AC/DC-t. Viszont az történt, hogy 2009-ben és 2010-ben az amerikai és az izraeli kormány a Stuxnet nevű vírussal megfertőzte az iráni erőművek egy részét. A vírus észrevétlenül túlpörgette az urándúsításra használt centrifugákat, amik ettől … Folytatás
Az E-Star ESCO kft. 2014. augusztus 6-án és 7-én újabb Enefi-részvényeket vásárolt, melyet követően 205 906 darab részvénnyel rendelkezik. Szerdán 1 868 darabot vett az E-Star Esco 165 forintos...
Ön is kikalkulálhatja, mekkora eséllyel lesz infarktusa az elkövetkezendő 10 évben! Az Európai Kardiológus Társaság hivatalos ajánlása, amelyet a kardiológusok is használnak nap mint nap.
Se a végrehajtói kamarának, se a végrehajtóknak eszük ágában sincs megkerülni a jogszabályokat – mondta Schmidt Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Aki ma meztelenül rohangált VIII. kerületben, míg a rendőrök ki nem értek. Az RTL felvette, ahogy próbálják lenyugtatni, de annyira be volt nyomva, hogy ez nem nagyon sikerült.
Az Európai Unióból származó élelmiszerekre is importtilalmat vezetett be Oroszország. Szeptember helyett csak jövő januárban lép életbe a közétkeztetésről szóló rendelet.
Leicesterben 2015. március 26-án helyezik örök nyugalomra III. Richárd középkori angol uralkodó maradványait, amelyeket két évvel ezelőtt egy parkoló építésekor találtak meg az angliai városban.
Az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy közvetlen katonai csapásokkal akadályozza az iszlamista militánsok további térnyerését Irakban, illetve hogy az ország északi részén humanitárius segélyben...
Elkészült a Békés megyei sertésstratégia második fejezete. A Békés Megyei Önkormányzat 2013-ban döntött arról, hogy az ágazati vertikum szereplőivel közösen komplex programot dolgoz ki a sertéstartás versenyképes újraépítéséről - jelentette be a Békés Megyei Önkormányzat elnöke a sertéstartók részére rendezett gazdafórum előtt sajtótájékoztatón csütörtökön.
Megérkezett Spanyolországba a legújabb ebola járvány első európai fertőzöttje. A 75 éves Libériában megbetegedett misszionáriust, Miguel Pajares Martint egy katonai repülőgép fedélzetén szállították Spanyolországba, majd a madridi III. Károly kórház fertőző osztályára. A legújabb és már most a legtöbb áldozatot követelő ebola járványban eddig Afrikán kívül csak az Egyesült Államokba szállítottak…
Az osztrák külügyminisztérium legalább kétszázötven, külföldön fogvatartott osztrák állampolgárral tart kapcsolatot, legtöbb esetben kiadatásukról tárgyalnak - olvasható a Der Standard című osztrák napilap csütörtökön megjelent írásában.
Bár a szerdai zárószintek felett kezdődött a kereskedés az amerikai tőzsdéken, hamar alábbhagyott a jókedv a NATO főtitkárának szavaira, és rövid időn belül a tegnapi zárószintek alá estek az...