Amennyiben nem csap az indiaiak markába és 8-10 napon belül a Budapest Honvédot szponzoráló cég bankgaranciát mutat be – abban az esetben Alessandro del Piero a Budapest Honvéd játékosa lehet egy évre. A szerződés létrejöttéhez többszörös feltételrendszernek kell teljesülnie. Ezzel együtt már van olyan olasz lap, amely – bár kicsit tréfálkozva – de arról ír, hogy a 39 éves fenomén Magyarországon…
Az Egyesült Államok mintegy 300 olyan amerikai állampolgárról gyűjt hírszerzési információkat, akik Irakban és Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű dzsihadista milícia soraiban harcolnak - közölte szerdán a The Washington Times című napilap vezető amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.
Az EY-hoz 66 új munkatárs csatlakozott a nyáron Magyarországon, világszinten pedig 15 ezerrel nőtt az elmúlt egy évben a cég magasan képzett szakembereinek a száma - közölte a nemzetközi üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló cég.
Mario Balotelli szenzációsan jól kinéző fotóval kedveskedett hivatalos Instagram-oldalán a Liverpool-szurkolóknak azt követően, hogy visszatért Angliába.
Tucatnyi, háromdimenziós nyomtatóval készített házat állít fel Sanghaj városa, Kínában elsőként, hazai technológia alapján - közölte a sanghaji Tungfang Zsipao.
11 órán keresztül zajlott az AXA Bank tárgyalása, ennyi időn át próbálták meggyőzni a bíróságot, hogy tisztességesek voltak az általános szerződéses feltételek - végül mind a 11 ászf esetében elbuktak. Amit a bíró mondott a végén, az nem sok jót ígér a bankoknak.
A Ferencváros hazai környezetben 2-0-ra nyert az újonc Dunaújváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nyitotta meg szerdán a Szpartak Moszkva labdarúgócsapatának új otthonát, az Otkrityije Arenát, amely a 2018-as világbajnokság egyik helyszíne is lesz.
Egy rendkívül súlyos és rettegett megbetegedés, az egyik leggyakoribb nőgyógyászati daganatos megbetegedés és halálok előzhető meg a hetedik osztályos lányok számára ingyenes HPV elleni védőoltással - mondta Zombor Gáboregészségügyért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Forradalom Paulo Coelho művészetében: új könyvében, a Házasságtörésben a spirituális útmutatást lakossági szoftpornóval keveri. Csodálatos lelki utazás a testnedvek rejtélyes birodalmába.
Ajánlást fogalmazott meg az ÁNTSZ a kórházaknak az ebola-járvány miatt. A körlevélben az áll, hogy milyen óvintézkedéseket kell megtenni, ha egy ebolafertőzés-gyanús beteg érkezik az intézménybe. Az ÁNTSZ korábban a felsőoktatási intézményeknek is útmutatást állított össze a járványügyi kockázat megítélésére és kezelésére.
A német kancellár egy szerdai telefonbeszélgetésben magyarázatot követelt Vlagyimir Putyin orosz elnöktől arra, hogy mit keresnek orosz katonák Ukrajna területén.
Oroszbarát szakadár fegyveresek benyomultak szerdán az Azovi-tenger partján fekvő Novoazovszk városába - közölte a délkelet-ukrajnai település polgármestere
Egy tervezett beavatkozás keretében a generátor javítását végzik el a paksi atomerőmű kettes blokkjánál, ennek idejére felére csökkentik csütörtökön a blokk teljesítményét - közölte szerdán este Kovács Antal kommunikációs igazgató az MTI-vel.
A német kancellár egy szerdai telefonbeszélgetésben magyarázatot követelt Vlagyimir Putyin orosz elnöktől arra, hogy mit keresnek orosz katonák Ukrajna területén
Freetown - Sierra Leonéban már a harmadik orvos esett az Ebola-járvány áldozatául - közölte szerdán a nyugat-afrikai ország egyik kormányzati tisztségviselője.
Elfogtak egy 46 éves fajszi férfit, aki Baján a Szentháromság tér egyik épületére és a Déri-kert egyik emlékművének talapzatára festékszóróval egy-egy horogkeresztet festett szerdán - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Németország ötven évre bérbe veszi Csehországtól a prágai Lobkovic-palotát, amely mint a nyugatnémet nagykövetség székhelye 1989-ben történelmi események színhelye volt - közölték szerdán Prágában a két ország külügyminisztere, Lubomír Zaorálek és Frank-Walter Steinmeier találkozója után.
Indul a napraforgó betakarítása Békés megyében. A növényállomány kezelése érésgyorsítóval a legtöbb helyen befejeződött, a növény betakarítása a jövő héten elkezdődik - tájékoztatta a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára az MTI-t.
Két népszavazási kezdeményezést utasított el saját hatáskörben Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szerdán, így ezek a kezdeményezések nem is kerülhetnek a Nemzeti Választási Bizottság elé