Ebből tízmillió forint a kártyákon maradt. 21 ezren nem váltották vissza a kártyájukat és bukták az 500 forintos kauciót. A szemétleadós akció kudarc volt, 91 ezren váltottak kártyát, közülük 52 ezren hagyták veszni az 500 forintos szemétdíjat. További rendkívül érdekes … Folytatás
Százezernyi lány lenne bármi áron akár csak egy percre is szépségkirálynő. Kárpáti Rebeka egy éve viselheti a koronát – és nem bánja, hogy hamarosan már nem ő lesz a Miss Universe Hungary.
Kijev - A Moszkva-barát szakadárok tüzérsége ukrán deszantos katonákra nyitott tüzet, miután ledobták őket Luhanszk megyében. Felmerül a gyanú, hogy a lázadók előre tudhatták, hol és mikor érnek földet ez ejtőernyősök, vagyis elárulták őket - jelentette vasárnapra virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.
Kék villám, Sárika, Suzy… Ez mindössze néhány példa azok közül a nevek közül, amelyekkel a magyar utcákon közlekedő autók büszkélkedhetnek. A magyarok 22 százaléka nevezi el gépjárművét. Ebből is látszik, hogy mindenki számára mást jelent az autó: valakinek munkaeszköz, másoknak családtag, de akadnak olyanok is, akiknek csupán egy közlekedési eszköz. Az Allianz megbízásából 2014 júniusában a GFK…
Újabb két Ebolás beteget regisztráltak Nigériában. Így a csaknem 150 milliós országban már 14-re emelkedett a halálos kórral fertőzöttek száma. Az Egészségügyi Világszervezet közben bejelentette, hogy nem valószínű, hogy idén sikerül megállítani az Ebolát. Az Afrikai országok ugyanakkor sorra hozzák az óvintézkedéseket, hogy ne terjedhessen tovább a gyilkos vírus. Részletek a videóban.
Testőrök gyűrűjében vágtak neki a bahreini király fiai a budapesti féltávú IRONMAN 70.3 versenynek, de magányosan értek célba. A királyi család tagjai kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, a testőrök közül többen lemaradtak a hercegektől.
Pénzünk sokszorosával kereskedhetünk, rövid távon, a piac hullámzásait kihasználva, legyen akár emelkedés (long), vagy éppen tőzsdei zuhanás (short). Szeretne akár néhány óra alatt 5-10%-ot keresni? Itt a megoldás!
A frissen szabadult olimpiai bajnok birkózó, Farkas Péter számára most az a legfontosabb, hogy családja körében pihenhet. Egyik első útja pedig a Sportkórházba vezet majd krónikus csípőfájdalmai miatt.
A Moszkva-barát szakadárok tüzérsége ukrán deszantos katonákra nyitott tüzet, miután ledobták őket Luhanszk megyében. Felmerül a gyanú, hogy a lázadók előre tudhatták, hol és mikor érnek földet ez ejtőernyősök, vagyis elárulták őket - jelentette vasárnapra virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.
A Komárom megyei Neszmélyen egy családi háznál két kutya szombat este megtámadott három kislányt, egyiküket súlyos arcsérülésekkel vitték kórházba - mondta el a mentőszolgálat regionális orvos igazgatója az MTI-nek.
Nem akármilyen képpel lepte meg rajongóit Galla Miklós. Az abszurd humor nagyágyúja egy fényes bodyban állt színpadra a fővárosban. A fotóról csak annyit közölt: a közönség mindennel elégedett volt.
A helyszínen meghalt egy 52 éves férfi, akit elütött egy autó az 53-as úton Tompa külterületén szombat este - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Hogy a bankárok, politikusok, filmsztárok milliókat keresnek, azt tudjuk. Ám – különösen a világ gazdagabbik felén – akadnak olyan állások is, amelyekről első ránézésre senki sem sejtené, hogy valójában álommelók. Kutyasétáltatók, medencetisztítók, darukezelők, sőt színházi asztalosok is szerepelnek a toplistán.
Kidőlt egy lakóház hátsó fala Bében a heves esőzések miatt, más ingatlanokat pedig homokzsákokkal védenek a településen, illetve Adásztevelen - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Azonosították azt a gént, amely segíti a gyíkok elvesztett farkának újranövését, és felfedezték, mindez hogyan „ültethető” át az emberi sejtekbe. Így a jövőben akár elvesztett végtagot „növeszthet ki újra” az ember.
Az ejtőernyős katonákra a Moszkva-barát szakadárok nyitottak tüzet. A lázadók előre tudhatták, hol és mikor érnek földet ez ejtőernyősök - jelentette az UNIAN.
A Moszkva-barát szakadárok tüzérsége ukrán deszantos katonákra nyitott tüzet, miután ledobták őket Luhanszk megyében. Felmerül a gyanú, hogy a lázadók előre tudhatták, hol és mikor érnek földet az ejtőernyősök, vagyis elárulták őket - jelentette vasárnapra virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.
40 százalékkal emelkedett a rendőrségnek jelentett, iskolai szexuális erőszakok száma Nagy-Britanniában. A támadók többsége maga is tinédzser. Az internetes pornó lehet az egyik felelős.
Börtönt is kaphatna az, aki engedélyezné, hogy embargós országnak adjunk el tankokat - mondta az ATV Híradónak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő. Oroszország és Ukrajna is ilyen országnak számít jelenleg. Kalocsán egyébként többen is látták, amikor a tankokat szállították el a laktanyából. A honvédség szerint a T72-es harckocsikat most Nyírtelken tárolják. Közben az Index úgy értesült, hogy a…
Habár az elmúlt 20 évben folyamatosan és világszerte nőtt a feketegazdaságok mérete, a nemzetközi arányok alig változtak: az éllovasok (Észak-Afrika) továbbra is küzdenek a kifehérítéssel, míg a „sereghajtók” (Svájc, USA) is tartják a maguk úgy, ahogy prudens színvonalát. A Hetek cikke.
Öt, Szíria területéről kilőtt rakéta csapódott be a Golán-fennsíkon vasárnapra virradóra az izraeli hadsereg közlése szerint, miközben Gázában folytatódtak az izraeli légicsapások.