Olyan Ebola-gyanús férfi holttestét vizsgálják Írországban, az északnyugati Donegal megyében, aki nemrégiben tért haza a járvány sújtotta afrikai térségből - erről az ír egészségügyi hatóságok adtak tájékoztatást csütörtökön.
A kormány az ősszel törvénymódosítással igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az iskolák folytathassák a papírgyűjtést - írta a Népszabadság
A kisvállalati szektorban 22 százalék vagyis a cégek ötöde használ lejárt támogatottságú XP-t, mondta meg Tóth András Mihály, a Microsoft Magyarország Windows üzletágának vezetője a VG.hu-nak.
Csökkent a német feldolgozóipari és szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) is augusztusban júliushoz képest a Markit Economics piackutató intézet által közölt előzetes adatai szerint. A BMI-adatok alapján továbbra is nő a német bruttó hazai termék (GDP), de a növekedés üteme lassult.
Megkezdődik ma a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán az első olyan devizahiteles per tárgyalása, amelyet hitelintézet indított a magyar állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának...
A civil szervezetek az idén több támogatáshoz jutottak a személyi jövedelemadó egy százalékából, mint tavaly, de az így kapott 7,3 milliárd forint így is jóval elmarad a korábbi csúcsoktól, 2008-ban még 9 milliárd forinthoz jutottak ebből a forrásból - írta a Népszabadság.
Meneszti az ügyintézőjét a Legia Warszawa labdarúgócsapata, amelyet az európai szövetség (UEFA) azért zárt ki a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, mert a Celtic elleni visszavágón jogosulatlanul szerepeltette az eltiltott Bartosz Bereszynskit.
Pénteken tartják találkozójukat a világ vezető gazdaságainak jegybankárai. Emiatt elemzők szerint kissé csökkenhetnek nyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek.
A kormány által kezdeményezett, 220 milliárdos Ifjúsági Garancia program elindítása, úgy tűnik csúszik. Elvileg januárban indult volna, írja a Világgazdaság.
Sem drágulásra, sem árcsökkenésre nem lehet számítani Szerbiában az orosz embargó, illetve az abból következő megnövekedett szerb export miatt - jelentette ki Snezana Bogosavljevic-Boskovic szerb mezőgazdasági miniszter a Vecernje Novosti című napilap csütörtöki számának adott interjúban. Szerbia számára az embargó egyedülálló esélyt jelent, amit ki is akarnak használni.
A tegnapi mérsékelt erősödés után gyengülésbe kezdett ma reggel a forint. Az euróval szembeni árfolyam elmúlt heti teljesítményéről azt lehet mondani, hogy csapongás jellemzi és nincs egyértelmű...
Súlyos buszbaleset történt péntek kora hajnalban a Sínai-félsziget déli részén, a tömegtájékoztatás szerint legalább 33 ember meghalt és több mint negyvenen megsérültek.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese szerint kedvező esetben már jövőre többségbe kerülhetnek az államadósság belföldi finanszírozói.
A Vesta-templomban ismét fellobbant a láng, csütörtök este kezdetét vette a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen, ahol a következő három napban 25 különböző helyszínen 250 program várja a karneválozókat
Hogyan szúrhatsz ki egy vakkal? Rendezd át a szobáját, vagy egy egész útkereszteződést. Ez történt az 1-es villamos útvonalának felújítása során a Hungária-Egressy kereszteződésében, amiről a vak emberek semmilyen tájékoztatást nem kaptak senkitől.
Mérséklődött a természetes fogyás üteme, miután 2014 első félévében több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához képest - olvasható a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott gyorsjelentésében.
A műtárgypiac történeti trendjei a folyamatos emelkedés irányába mutatnak, azonban ez a tendencia nem mindig és nem mindenkire érvényes. A trendeknek és a veszélyeknek járt utána a műtárgy.com. a...
Több mint 12 ezer külföldi harcol az Iszlám Állam 50 ezres seregében Irakban és Szíriában. Egyesek szerint több tucat magyar is csatlakozott a terroristákhoz.
A civil szervezetek az idén több támogatáshoz jutottak a személyi jövedelemadó egy százalékából, mint tavaly, de az így kapott 7,3 milliárd forint így is jóval elmarad a korábbi csúcsoktól, 2008-ban még 9 milliárd forinthoz jutottak ebből a forrásból - írta a Népszabadság
Júliusban a tizenegyedik egymást követő hónapban nőttek Európában éves szinten az újonnan gyártott személygépkocsik eladásai a JATO Dynamics piackutató közleménye szerint. A 29 vizsgált országból 22-ben, a 10 legfontosabb gyártó közül 9-nél nőttek az eladások.
Csaknem 9 hónapja nem felel meg a jogszabályban előírt tőkekövetelményeknek a Széchenyi Bank - állítja a hvg.hu. A lap több nagy problémát is talált a hitelintézetnél, amelyekre sem a bank, sem a...
Egy nap alatt több, mint negyven civil halt meg a kelet-ukrajnai Donyeck térségében. A kijevi kormányerőknek viszont sikerült visszafoglalniuk Ilovajszk városát, bár mindkét oldalon óriási a veszteség. Közben ukrán területre értek az orosz humanitárius segélyt szállító teherautók. A kijevi külügyminiszter szerint a nyugatnak úgy kellene támogatnia Ukrajnát, ahogyan az Iszlám Állam ellen harcoló…
Olyan Ebola-gyanús férfi holttestét vizsgálják Írországban, az északnyugati Donegal megyében, aki nemrégiben tért haza a járvány sújtotta afrikai térségből - erről az ír egészségügyi hatóságok adtak tájékoztatást csütörtökön
Gazdálkodási hibákat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Táncművészeti Főiskolánál és az egri Eszterházy Károly Főiskolánál, az intézmények 2009 és 2012 közötti működését vizsgálva - közölte az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel.
Júniusban folytatódott a keresetek moderált bővülése Magyarországon, ami az alacsony infláció mellett azt eredményezte, hogy a fizetésünk átlagosan 4%-kal ér többet, mint egy évvel korábban. A...