Mintegy 3,5 milliárd forint értékű friss zöldséget és gyümölcsöt exportált a Lidl Magyarország az idén az első fél évben, ami 75 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest - derül ki a vállalat export adataiból.
Nem pihen a neves aktivista befektető, és bár az elmúlt hónapokban több vállalattal kapcsolatba került, most egy újabb társaságot szemelt ki magának Carl Icahn. A guru a benyújtott dokumentumok...
Kilépett az MSZP-ből Fedor Vilmos, Miskolc volt alpolgármestere, aki évekig a szocialista párt országgyűlési képviselője is volt - közölte az MSZP miskolci szervezete csütörtökön az MTI-vel. A politikus felesége, Rózsa Edit miskolci polgármesterjelölt szerint az MSZP helyi vezetése a férjén torolná meg, hogy jelöltként indul a választáson.
Újra megrendezik Európa egyik legkülönlegesebb jótékonysági futóversenyét, a Runway Runt. Szeptember 6-án reggel lezárják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályáját, amelyet ezen a délelőttön nem a repülőgépek kerekei, hanem futócipők koptatnak majd.
Súlyos mulasztások és hibák terhelik a németországi Türingia tartomány bűnüldöző hatóságait a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű neonáci terrorista sejt ügyében - állapította meg a tartományi parlamenti (Landtag) viszgálóbizottsága a csütörtökön bemutatott jelentésében.
Noha a beteg gyakran nem tudja, mi okozza nála a hányingert, hányást, az orvos a tünetek súlyossága, jelentkezésének gyakorisága alapján, valamint fizikális vizsgálat, illetve vér- és/vagy vizeletteszt segítségével meg tudja állapítani a hányinger, hányás okát.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált Vizoviczki László ügyeiben - derül ki a főügyész csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményéből. Keresztes Imre azt írta: "az ügyészség 53 vádlottal szemben két vádiratot nyújtott be V. László és társai ügyeiben".
Az eddigi lengyel elvárásokkal szemben nem az észak-atlanti szövetség állandó jelenléte, inkább a katonai infrastruktúra fejlesztése, a rotációs gyakorlatokon részt vevő NATO-személyzet létszámának növelése várható a szeptember 4-5-ei cardiffi csúcstalálkozótól - mondta csütörtökön Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter a Rzeczpospolita napilapnak adott interjújában.
A hazai tőzsdei kereskedés alapfeltétele a tőzsdei szakvizsga megszerzése. A szakvizsgára való 100 órás felkészítő tanfolyamot és magát a szakvizsgát is szervező Közép-európai Brókerképző Alapítvány tapasztalatai ugyanakkor már azt is jelzik, egyre több végzős növendék helyezkedik el külföldi pénzintézeteknél.
Létrejött az egyetlen olyan hazai hulladékkezelő- és hasznosító üzem, amelyben Magyarországon egyedülálló technikának köszönhetően bármilyen használatból kivont elektromos- és elektronikai berendezés károsanyag-kibocsátás nélkül újrahasznosítható. A karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ezzel 170 új munkahelyet teremtett a térségben. A több mint 3,5 milliárd forintos beruházás az Európai…
A triatlonos Lehmann Bence ezüstérmes lett az európai harmadik csapat tagjaként a kínai Nankingban zajló ifjúsági olimpia csütörtöki versenynapján. A magyarok eddig négy arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szereztek.
Kiss László szövetségi kapitány megítélése szerint elfogadható a magyar úszóválogatott eddigi - két aranyérmet hozó - szereplése a berlini Európa-bajnokságon.
A német RTL Group 88 millió eurót írt le az első félévben a magyarországi érdekeltségének értékéből, amire a részvényeinek tőzsdei árfolyama 8,7 százalékkal zuhant a tőzsdén. A konszern egésze azért köszöni szépen jól van, annyira, hogy osztalékelőleget is fizet részvényeseinek.
Florida - A kétméteres feketeúszójú szirticápa egyben belefért az óriássügér szájába, egy pillanat alatt elragadta a meglepett horgászok elől a zsákmányt.
Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján csütörtökön a Cseh Tamás Program első pályázati felhívása, melyben pályakezdő előadók és zenekarok jelenkezését várják.
Az elmúlt mintegy két hétben ismét lendületet vett az amerikai részvénypiacok menetelése, mely során újra történelmi csúcsok közelébe értek az indexek. Bár az RSI-indikátor még nem jelez túlvettséget...
Az Ipsos augusztusi felmérése alapján a Fidesz biztos szavazótábora 56 százalékról 49 százalékra csökkent. Különböző elemzőket kérdeztünk a visszaesés okairól, a médiaharcok szerepéről és az önkormányzati választások várható eredményeiről.
A minap lencsevégre kapták a még maszkolással ellátott 3-as sorozatú BMW-t, amely a ráncfelvarrás idejének eljövetelét fémjelzi. A tesztköreit Németországban abszolváló 3-as külleme szinte alig változik, ám a lemezek alatt annál jelentőségteljesebb újdonságokkal frissül a középkategóriás prémium bajor.