A szerb mezőgazdasági miniszter szerint sem drágulásra, sem árcsökkenésre nem lehet számítani az országban az orosz embargó miatt. Sőt, még jól is jön nekik a tilalom.
Csökkent a német feldolgozóipari és szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) is augusztusban júliushoz képest a Markit Economics piackutató intézet csütörtökön közölt előzetes adatai szerint. A BMI-adatok alapján továbbra is nő a német bruttó hazai termék (GDP), de a növekedés üteme lassult.
Munkáltatókat, munkavállalókat, szolgáltatókat kérdezett meg idén is a Cafeteriatrend arról, ők hogyan, milyen alapelvek mentén változtatnák meg a jelenlegi rendszert, és egyáltalán miért is van szükség arra, hogy az adórendszer kedvezményekkel támogasson bizonyos költési célokat.
A Bosch ismét elkészíttette hiánypótló autós kutatását: több korosztályban is nőtt az autós háztartások aránya, élen a 30-49 évesek, nem változott a gépkocsipark nagysága az utóbbi 6 évben. A 60 éves és annál idősebb korosztályban megugrott a gépkocsik száma 2008 óta.
Igen nehéz dolguk van a mostani környezetben a befektetési portfóliókat kezelő szakembereknek, amikor a stratégiai eszközallokációkról döntenek - hangsúlyozza a szakmában igen nagy tekintélynek...
Nicolas Maduro venezuelai elnök meglátogatta Fidel Castrót, Kuba korábbi vezetőjét, néhány nappal Castro születésnapja után. Erről Castro számolt be egy szerdai cikkében.
A Munka törvénykönyvének (Mt.) januári módosítása szerint megszűnt az a lehetőség, hogy az alapszabadság és az életkor után járó pótszabadság összegének harmada a felek közti megállapodással átvihető a következő évre. Idén erre már csupán az életkor szerinti pótszabadság (kortól függően 1-10 nap) esetében van lehetőség, igaz, ott teljes mértékben - olvasható a Trenkwalder sajtóközleményében.
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma eddig 19 keresetlevelet utasított el formai okokból - válaszolta az Index azon kérdésére a bíróság, valóban tömegesen elutasítják-e a bankok kereseteit. A...
A londoni székhelyű nemzetközi pénzintézet, az EBRD (amelyben Magyarország is részvényes) azzal a szándékkal száll be tőkéstárs beruházóként vagy csak hitelezőként több, enyhén szólva homályos...
Rosszul indult a forint napja az egyébként összességében továbbra is kedvező nemzetközi befektetői hangulat mellett: az euróval szemben a 315-ös szint közelébe bukott a tegnapi ünnepnapon...
Az eddigi év egyik legnagyobb lengyelországi irodapiaci tranzakciójának keretében három fontos irodaprojektet adott el a Ghelamco közép-kelet-európai irodafejlesztő cég a Starwood Capital Group...
Bardarbunga, a gleccservulkán nagyon feléledt, több ezer földrengést mértek alatta pár nap alatt. Ha kitör, valószínűleg annyira nem fog betenni a légi közlekedésnek, mint az Eyjafjallajökull tette, de áradásokat okozhat.
Emelkedő trendben az árfolyamesés kedvünket ne szegje, hiszen hasonló szituációk adják sokszor a legjobb vételi lehetőségeket! Ezen gondolat mentén fogalmaztunk meg Volkswagen vételi ötletet a...
Álmukban éri a halál az egészségesnek látszó kínai vándormunkásokat Dél-Kínában, ám a jelenségre egyelőre sem a rendőrség, sem az igazságügyi orvos szakértők, sem a szociológusok nem találják a magyarázatot - számolt be a Tungkuan városi tapasztalatokról egy kantoni napilap egy kutatásra hivatkozva.
Oroszország rendezte Ukrajnával szembeni gáztranzit tartozását annak ellenére, hogy Kijev több mint 5 milliárd dollárral adós a korábbi orosz gázszállításokért.
Bár a 3 éves magyar államkötvényre rendkívül alacsony vételi érdeklődés mutatkozott, az Államadósság Kezelő Központ a 3 meghirdetett kötvénysorozatból mégis a terv felett tudott értékesíteni,...
A Hyundai kifejezetten jó úton halad, hogy tovább növelje megbecsülését és egyben eladásait. Mindezt pedig nem csak autóik minőségének folyamatos javításával és „folyékony szobrászat” formanyelvük tökéletesítésével próbálják elérni, hanem technológiai arzenáljuk elengedhetetlen fejlesztésével is. Jó példa erre, hogy hibrid hajtásláncuk tesztelése már javában zajlik.