Washington - Súlyos sérüléseket szenvedett az arcán az a fehér rendőr, aki agyonlőtt egy fegyvertelen fekete tinédzsert St. Louis elővárosában, Fergusonban - közölte szerdán jól értesült forrásra hivatkozva a Fox News televízió.
Mától várhatóan szeptember 26-ig nem közlekedik a fogaskerekű vasút Budapesten a Városmajor utcai, a Béla király úti és a Karthauzi utcai híd felújítása miatt.
Az autós devizahitelesek megsegítése azért is indokolt, mert az autóhitelesek előbb-utóbb éppúgy elveszítik az ingatlanjukat, mint a lakáshitelüket törleszteni nem tudók.- mondta a Blikknek.
Balesetben meghalt Corey Griffin, a jeges vizes kihívás (Ice Bucket Challenge) egyik kitalálója, aki a múlt hét végéig százezer dollárt gyűjtött össze az ALS nevű idegrendszeri betegség elleni küzdelemhez.
Egy euróért - egy csésze kávé áráért - kínálja évszázados épületeit a 7200 lakosú szicíliai város, Gangi polgármestere, s az ajánlat vonzza az érdeklődőket.
Az amerikai jegybankrendszer döntéshozói közül többen úgy vélik, hogy a munkapiac vártnál gyorsabb javulása és az infláció ütemesebb emelkedése az eddig gondoltnál korábbi kamatemelést indokolhat, de a többség véleménye továbbra is az, hogy a zérókamat-politika folytatódjon egy ideig a fő célok elérése után is.
A 18 éven felüliek csupán 18-20 százaléka úszik jól, a tízévesek 35-40 százaléka képes legalább 25 métert leúszni. Ez is az oka annak, hogy tavaly százheten fulladtak vízbe.
A csütörtöki brit lapok egybehangzó értesülései szerint valószínűleg londoni illetőségű az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia azon tagja, aki kivégzett egy amerikai újságírót.
Az ország nagy részében kevés esélye van az ellenzéknek, ahol viszont van, ott kutya kötelessége, hogy mindent megtegyen a győzelemért. Ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Startban az őszi önkormányzati választásokról.
Súlyos sérüléseket szenvedett az arcán az a fehér rendőr, aki agyonlőtt egy fegyvertelen fekete tinédzsert St. Louis elővárosában, Fergusonban - közölte szerdán jól értesült forrásra hivatkozva a Fox News televízió
Felemás negyedéves eredményekről számolt be a Hewlett-Packard tegnap, a piacok zárását követően, amire kismértékben esett az árfolyam a zárás utáni kereskedésben. A személyi számítógépek piacán...
Mától várhatóan szeptember 26-ig nem közlekedik a fogaskerekű vasút Budapesten a Városmajor utcai, a Béla király úti és a Karthauzi utcai híd felújítása miatt.
Az elemzők által várt 123 millió eurót jelentősen meghaladó, 183 millió eurós második negyedéves adózott eredményről számolt be csütörtökön reggel a Raiffeisen Bank International. Az osztrák...
Iványi Gábor lelkész adta össze Orbán Viktort és Lévai Anikót, két gyereküket is keresztelte. De előbb az egyháza státuszát szüntették meg, csütörtökön pedig egy iskolát is elvennének tőlük. Iványi szerint Orbán már nagyon más világot épít, mint amiben a rendszerváltás előtt közösen hittek.
A 2011-ben létrehozott, uniós forrásokkal dolgozó, állami tulajdonú Széchenyi Tőkealap-Kezelő már 45 cégnek adott pénzt (összesen 5 milliárd forintot) fejlesztésre. Az év végére akár 80 vállalkozás is kaphat milliókat fejlesztésre. A Napi.hu szerint kapott támogatást „lábbelikészítő” cégtől többek közt állami vállalatoknak … Folytatás
Elemzők szerint kedvezően hathatnak az amerikai, míg negatívan az ázsiai hírek. Ugyanakkor arra számítanak, hogy erősödéssel nyitnak a fontosabb nyugat-európai indexek.
Feladta a harcot Horváth Dominik szervezete. A hároméves győri kisfiú, akiről a Bors többször is írt, kedden hajnalban agydaganatban elhunyt. Szülei az utolsó pillanatig bíztak a csodában.
Hozzávalók: 1 kg paradicsom 1 kg paprika 1/2 kg vöröshagyma 30 dkg kolozsvári vagy füstölt csemege szalonna (lehet fele-fele is) 1 evőkanál étolaj 4 teáskanál só 1 kávéskanál cukor A nokedlihez: 50 dkg liszt 1 egész tojás 1 teáskanál só 1 evőkanál olaj
Idén az első világháború kitörésének 100. és a gyimesi kitörés 70. évfordulója alkalmából három napos rendezvénnyé bővítették a 32-es határvadász zászlóalj emléktúrát. Az ezeréves határt védő katonáknak emléket állító túra résztvevői péntektől vasárnapig 20 kilométert tesznek meg a romániai Gyimesekben - mondta az egyik szervező, Vincellér Tibor, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület…