2014. augusztus 20. szerda

aug. 20
21:21
Újraélesztettek egy hatéves kisfiút a debreceni strandon (Infostart)
Újra kellett éleszteni egy hatéves kisfiút szerda délután a debreceni strandon, a gyerek jól van - közölte az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi orvos igazgatója az MTI érdeklődésére.
aug. 20
21:21
Válságtanácskozás Londonban az amerikai újságíró meggyilkolása után (Infostart)
Válságtanácskozásra ült össze szerdán a brit kormány, miután egyre több jel vall arra, hogy az Irakban megölt amerikai újságíróval az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia egyik brit tagja végzett.
aug. 20
21:21
Hosszú és Verrasztó döntős 200 méter vegyesen (Infostart)
Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn is bejutott a 200 méter vegyes csütörtöki döntőjébe a berlini úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.
aug. 20
21:21
A határon túl így ünnepelték augusztus 20-át (hirado.hu)
Volt, ahol már a hét végén megkezdődtek a Szent István napi ünnepségek.
aug. 20
21:21
Meglepődött a Fed, új csúcson a dollár (Portfolio)
A Fed jegybankárai most már lényegében egyetértenek azzal a megállapítással, hogy az amerikai munkaerőpiaci helyzet az elmúlt egy évben váratlan dinamikával javult és így "figyelemre méltóan"...
aug. 20
21:21
Angol foci: Újabb kulcsember hosszabbított a Manchester Citynél (Agroinform)
Kolarov, Nasri, David Silva, Kompany és Agüero után Dzeko is szerződést hosszabbított a Manchester Cityvel.
aug. 20
21:22
Bojkottálják Svájcban a magyar csirkét (Blikk)
SVÁJC – Nem esznek többet magyar csirkét a svájci katonák, mert meglátásuk szerint rossz körülmények közt tartják itthon a szárnyasokat.
aug. 20
21:23
Kiosztották Az én virágkarneválom díjait (Infostart)
A debreceni virágkarnevál az idén először beköltözött a kertekbe, az erkélyekbe, sőt a kirakatokba is: Az én virágkarneválom címmel kreatív helybelieknek meghirdetett versenyre több mint százan neveztek - mondta Papp László, a város stratégiai alpolgármestere szerdán, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon rendezett díjkiosztó ünnepségen.
aug. 20
21:23
Kijev a Kelet-Ukrajnában harcoló oroszok megbüntetését kéri (Infostart)
Vitalij Jarema ukrán főügyész hivatalos levélben kérte orosz kollégáját, Jurij Csajkát: intézkedjen annak érdekében, hogy orosz állampolgárok a továbbiakban ne vegyenek részt a Kelet-Ukrajnában folyó harcokban.
aug. 20
21:23
Kolozsváron szentelték meg a Magyarok kenyerét (hirado.hu)
A kolozsvári Szent István templomban szentelték meg azt a kenyeret, amit a Kárpát-medence magyarok lakta települései által adományozott búzából készült lisztből sütöttek.
aug. 20
21:25
Cseh László sorozatban ötödször győzött 200 m vegyesen (Infostart)
Cseh László hatalmas csatában nyerte meg a 200 méter vegyes szerdai döntőjét a berlini úszó Európa-bajnokságon.
aug. 20
21:25
Kijev egyszerre kérné a harmadik és a negyedik segélyrészletet (Infostart)
Kijev azt szeretné, hogy az Ukrajnának jóváhagyott IMF-segélycsomag harmadik és negyedik részletét egy összegben kapná meg, még az év vége előtt - közölte szerdán Olekszandr Slapak ukrán pénzügyminiszter.
aug. 20
21:25
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei (hirado.hu)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az augusztus 20-án megtartott, 34. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták.
aug. 20
21:27
Ezekben a percekben kezdődik az ünnepi tűzijáték Budapesten - a nap hírei (Infostart)
A központi ünnepségek reggel az állami lobogó felvonásával kezdődtek. A nap folyamán az ország több pontján egyházi, illetve családi programokkal kísért önkormányzati rendezvényeket tartottak, Debrecenben 45. alkalommal rendezték meg a Virágkarnevált.
aug. 20
21:27
Iraki biztonsági értekezletet javasol a francia elnök (Infostart)
Az iraki biztonságról és a lázadó Iszlám Állam (IÁ) elleni harcról szóló értekezletet javasol Francois Hollande francia államfő a Le Monde című lapban szerdán megjelent interjújában, úgy ítélve meg a nemzetközi helyzetet, hogy az 2001 óta most a legsúlyosabb.
aug. 20
21:36
Béres Attila pólóját adta Depardieu-nek (Blikk)
Béres Attila élete szinte mindig a munka körül forog. Nemcsak feleségével, Ari-Nagy Barbara dramaturggal dolgozik együtt immár 23 éve, hanem a közelmúltban egy világsztárral, Gérard Depardieu Napóleon szerepében állították színpadra a Háry János operát, amelynek Szegeden nagy sikere volt.
aug. 20
21:38
Válófélben Mariah Carey (Blikk)
NEW YORK – Nincs szerencséje a szerelemben Mariah Careynek (45), úgy tűnik, második házassága sem sikerült.
aug. 20
21:39
HM NRH: meg lehet tartani a tűzijátékot Budapesten (Infostart)
Az eddig beérkezett jelentések alapján az ünnepi tűzijátékot a terveknek megfelelően meg lehet tartani Budapesten - közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) szerdán kora este az MTI-vel.
aug. 20
21:39
Az angolok ragaszkodnának Skóciához (Infostart)
Az angolok jelentős többsége azt szeretné, ha Skócia a brit unió fenntartására voksolna a szeptemberi népszavazáson.
aug. 20
21:39
Ukrán fricska az oroszoknak (Blikk)
aug. 20
21:41
Washington szerint hiteles az újságíró lefejezéséről közzétett felvétel (Infostart)
Hiteles a James Foley amerikai újságíró lefejezéséről közzétett videofelvétel - közölte szerdán Caitlin Hayden, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője.
aug. 20
21:42
Újabb vb-ezüstérmes igazolt a Premier League-be (Sport365)
A Swansea City leigazolta a Napolitól az argentin labdarúgó-válogatott védőjét, Federico Fernandezt.
aug. 20
21:43
Berlin és Róma is kész fegyverszállítással támogatni az iraki kurdokat (Infostart)
A német és az olasz kormány is hajlandó fegyverszállításokkal támogatni az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet ellen harcoló északi-iraki kurdokat - jelentették be szerdán Berlinben, illetve Rómában.
aug. 20
21:51
A lakosság megtekinti az augusztus huszadikai látványosságot a Margit hídon (444.hu)
És most visszatérünk a hírekhez.
aug. 20
21:53
Palvin Barbara is leöntötte magát egy vödör jéggel (444.hu)
Sőt, még Hujber Feri is! De még Nick Vujicic is!!!
aug. 20
21:54
Noszály egyre jobban van (Blikk)
BALATONFÜRED – Noszály Sándor (42) köszöni szépen, nagyon jól van! A két hete súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállított Nagy Ő múlt héten hagyta el a kórházat, ahonnan – ahogy arról lapunk korábban beszámolt – édesanyja vitte haza.
aug. 20
21:54
Tűzvirágok nyíltak az égen (Blikk)
BUDAPEST – Az egész napos borongós, esős idő ellenére nem kellett lemondani az augusztus 20-ai tűzijátékot a fővárosban.
aug. 20
21:55
Izrael nem engedi Gázába a legnagyobb emberjogi szervezeteket (444.hu)
Az Amnesty International és a Human Rights Watch közösen tiltakoznak a kitiltásuk ellen.
aug. 20
21:57
Trócsányi: egyszerre vagyunk magyarok és európaiak (Infostart)
Augusztus 20-a üzenete az, hogy egyszerre vagyunk magyarok és európaiak - hangoztatta az igazságügyi miniszter Sárospatakon, a Rákóczi-várban megtartott ünnepségen, szerdán.
aug. 20
21:57
Férfi kosár Eb-selejtező - Legyőzte a válogatott a portugálokat (Infostart)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott szerdán 65-52-re legyőzte a portugálokat Kecskeméten az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.
aug. 20
21:57
Moszkva: a segélykonvoj éjjel útnak indulhat (hirado.hu)
Befejeződött minden előkészítő munka.
aug. 20
21:57
Ma éjjel elindul az orosz segélykonvoj (Portfolio)
Befejeződött minden előkészítő munka, ami a humanitárius segély Délkelet-Ukrajnába való eljuttatásához szükséges - közölte este az orosz külügyi tárca, azokra a megbeszélésekre hivatkozva, amelyet a...
aug. 20
21:59
Erdő Péter: ragaszkodnunk kell az igazság és a szeretet értékeihez (Infostart)
Az igazság és a szeretet értékeiről, a megbocsátás és az újrakezdés kegyelméről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerdán Budapesten, a Szent István-bazilika előtt, a zsúfolásig megtelt téren.
aug. 20
21:59
Így úsztak ma a magyarok az Európa-bajnokságon (Infostart)
Cseh László hatalmas csatában nyerte meg a 200 méter vegyes döntőjét, ahol Kozma Dominik negyedik lett. Gyurta Gergely hatodik lett 1500 méter gyorson.
aug. 20
21:59
A vártnál korábban jöhet a monetáris szigor (hirado.hu)
A munkapiac vártnál gyorsabb javulása és az infláció ütemesebb emelkedése az eddig gondoltnál korábbi kamatemelést indokolhat.
aug. 20
22:01
Londoni elemzők szerint ennyire élhető Budapest (Infostart)
Ausztrália és Kanada nagyvárosaiban a legjobb az általános életminőség a világon; Budapest a rangsor középmezőnye felett szerepel - ez derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház szerdán ismertetett friss összeállításából.
aug. 20
22:01
Fellobbant a szolidaritás lángja Debrecenben (hirado.hu)
A város ezzel a Külföldi Magyar Cserkészszövetség kezdeményezéséhez csatlakozott.
aug. 20
22:12
Így csókolta barátnőjét a leszbikus színésznő (BorsOnline)
Két évvel ezelőtt vállalta fel nyilvánosan Queen Latifah, hogy a nőket szereti, és azóta nem titkolózik, ha a szerelemről van szó.
aug. 20
22:15
Álmosd kocsija, a "Kölcsey összehoz" nyerte a debreceni virágkarnevált (Infostart)
A 45. Debreceni Virágkarnevál közönség által legszebbnek ítélt virágkocsija "Kölcsey összehoz" címmel Álmosd község kompozíciója lett - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerda este a Nagyerdei Stadionban.
aug. 20
22:15
Ismét lelőttek egy ukrán Szu-25-ös katonai gépet Kelet-Ukrajnában (Infostart)
Oroszbarát szakadárok szerdán lelőttek egy Szu-25-ös ukrán katonai repülőgépet a kelet-ukrajnai Luhanszk városa fölött - erősítette meg egy esti élő tévéműsorban Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
aug. 20
22:15
Omlani kezdett a romos ház (Blikk)
BUDAPEST – Öt embert kellett kimenekíteniük a tűzoltóknak a lakatlan, Király utca 40. alatti házból szerda reggel, miután több négyzetméteren leszakadt a második emeleti födém.
aug. 20
22:16
Obama közös erőfeszítést sürget (hirado.hu)
A Közel-Kelet kormányainak és népeinek közös erőfeszítéssel kell eltávolítaniuk azt a "rákot", amelyet az Iszlám Állam terrorista csoport jelent, megakadályozva annak továbbterjedését, Amerika pedig fellép az állampolgárai védelmében - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök.
aug. 20
22:16
Csúcstechnológiás Föld-figyelő műholdat küldött az űrbe Kína (ProfitLine)
Eddigi legfejlettebb, akár egyméteres tárgyakról éles képet készíteni képes Föld-figyelő műholdját állította pályára Kína - jelentette be a nemzetbiztonsági ügyek tudományos, technológiai és ipari állami hivatala.
aug. 20
22:16
Videó: megérkezett minden idők egyik legrosszabb bedobása (Sport365)
A Copa Sudamericana keretein belül rendezték meg az Aguilas Doradas - Emelec mérkőzést. Ezen a találkozón a hazaiak jobb hátvédje, Carlos Arboleda minden idők egyik legrosszabb bedobását mutatta be.
aug. 20
22:16
Átigazolás: Rojo aláírt Manchesterben, Nani távozott - hivatalos (Agroinform)
Az argentin védő a Sportingtól érkezett, Nani kölcsönben a lisszaboni gárdához került.
aug. 20
22:17
George W. Bush is beszállt az új internetes őrületbe (Infostart)
George W. Bush, sőt talán Bill Clinton volt amerikai elnököt is elérte az új internetes őrület, az Ice Bucket Challenge, azaz a jeges vizes kihívás, amely nyomán világszerte ismert személyiségek jéghideg vízzel öntik le magukat, hogy így hívják fel a figyelmet egy komoly betegségre.
aug. 20
22:18
Véget ért a Farmer Expo (hirado.hu)
A kiállítás igazgatója szerint az agráriumban a tudásra van a legnagyobb igény.
aug. 20
22:20
Bíró Judit Debrecen hangja (hirado.hu)
A Vöröskereszt hajdúszoboszlói szervezetének vezetője nyerte a virágkarneválhoz kapcsolódó dalversenyt.
aug. 20
22:22
Szent István Rend: Kertész Imre és Rubik Ernő az idei kitüntetett (hirado.hu)
Kertész Imre Nobel-díjas író, és Rubik Ernő feltaláló vehette át idén a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet.
aug. 20
22:24
Mintha nem lettek volna idegei (444.hu)
Ilyen volt a kivégzett amerikai újságíró, James Foley Szlankó Bálint szerint, aki több háborús helyszínen is találkozott vele. Tudta, mivel jár ez a munka, de az ilyen sztorikban volt igazán elemében. És a legsötétebb pillanatokban is meglátta az abszurdot.

Keresés