A Pécs 1-1-es döntetlent ért el a Szombathelyi Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén, így továbbra is nyeretlen.
A Diósgyőr hazai pályán egy hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így vendégek továbbra is pont nélkül állnak a bajnokságban, míg a miskolci csapat továbbra is veretlen.
Árvíz öntött el másfél ezer falut Indiában, a természeti csapás 28 ember halálát okozta eddig és ezreket tett hajléktalanná - közölték vasárnap indiai tisztségviselők.
Újra kell indítani az ukrán válság politikai rendezésének folyamatát és ki kell dolgozni a tartós fegyvernyugváshoz elvezető út tervét - közölte a német külügyminiszter vasárnap Berlinben az ukrán, az orosz és a francia külügyminiszterrel kezdett tárgyalás előtt.
Béremelésre és egy sor további lépésre van szükség Németország részéről az Európai Unió gazdaságának beindításához - mondta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban.
A magyarok két érmet szereztek a vasárnap zárult zürichi atlétikai Európa-bajnokságon: az olimpiai bajnok Pars Krisztián megvédte címét kalapácsvetésben, míg Márton Anita országos csúccsal harmadik lett súlylökésben.
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának a szónokai.
A Diósgyőr hazai pályán egy hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így a vendégek továbbra is pont nélkül állnak a bajnokságban, míg a miskolci csapat veretlen maradt.
Bizonyos ételek segíthetik, vagy gátolhatják a nyugodt éjszakai pihenést. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológust, a JóAlvás Központ orvosát az elalvást segítő táplálkozási szokásokról kérdeztük.