A hitelminősítő szerint valószínűtlen, hogy Ukrajna olyan szankciókat léptetne életbe Oroszországgal szemben, amelyek akadályoznák az európai fogyasztóknak szánt orosz földgázszállítmányok áramlását.
A továbbra is nagyfokú orosz-ukrán feszültség, illetve az európai konjunktúra-kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság mellett ma délelőtt, illetve délután is gyengült kissé a forint. Utóbbi azon...
Budapest – Romkocsmában forgatott az X-Faktor stábja. A műsor ugyan csak ősszel kerül adásba, a készítők már javában dolgoznak. A Ráday utca egyik éttermében vették fel a mentorház jeleneteit.
Az ukrán fegyveres erők tüzérsége megsemmisítette annak az orosz harcjárműoszlopnak a nagy részét, amely péntekre virradó éjjel hatolt be Ukrajna területére a kelet-ukrajnai Izvarine határátkelőnél - közölte Petro Porosenko ukrán elnök telefonon David Cameron brit miniszterelnökkel.
Optimista hangulatban indult a kereskedés a részvénypiacokon, mely úgy tűnt, nap végéig kitarthat. Azonban miután arról érkezett hír, hogy rálőttek az orosz konvojra, a nyugati tőzsdéken...
Bővítette beszállítói körét, s immár a Volkswagennek is szállít alkatrészeket a téglási HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. – közölte az autóipari alkatrészeket gyártó vállalkozás vezérigazgató-helyettese pénteken.
Megbolydultak a nemzetközi részvény- és devizapiacok péntek délután arra a hírre, hogy ukrán erők ukrán területen megtámadták orosz harcjárművek egy oszlopát, s „annak egy részét megsemmisítették”.
Thibaut Courtois Atlético Madridtól való visszaérkezését követően slágertéma, hogy vajon ő vagy pedig a csapat kapuját már hosszú évek óta védő Petr Cech lesz-e az első számú hálóőr a Chelsea-nél.
A szeretet minden határt legyőz, ezt bizonyítják a 25 évvel ezelőtt történtek is, amikor keletnémet menekülteket fogadtak be Zugligetben - mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgála talapító elnöke.
Megbolydultak a nemzetközi részvény- és devizapiacok péntek délután arra a hírre, hogy ukrán erők ukrán területen megtámadták orosz harcjárművek egy oszlopát, s annak egy részét megsemmisítették.
Zámbó Árpy (55) jó testvérhez méltón gondozza Zámbó Jimmy (†43) emlékét. Folyamatosan járja az országot az emlékkoncerttel, ráadásul egy film is készül a legendás énekesről.
Akár fél évbe is telhet, mire megfékezik a nyugat-afrikai Ebola-járványt az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet szerint, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arról számolt be, hogy a kórházak nem győzik ellátni a tömegével érkező betegeket.
Jobb lábon lőni magunkat, mint hagyni, hogy főbe lőjenek minket - így kommentálta pénteken Brüsszelben Linas Antanas Linkevicius litván külügyminiszter Orbán Viktornak a Kossuth Rádió 180 perc című...
Megbolydultak a nemzetközi részvény- és devizapiacok péntek délután arra a hírre, hogy ukrán erők ukrán területen megtámadták orosz harcjárművek egy oszlopát, s "annak egy részét megsemmisítették".
Hét százalékkal több recept nélkül kapható szert vettünk az első félévben, mint tavalyi év azonos időszakában. Ebből a kiskereskedelemnek mintegy 77 milliárd forint bevétele származott. Fájdalomcsillapító, orrcsepp, probiotikum, puffadás elleni gyógyszer: miből, mennyit vettünk? Most kiderül.
A NATO-csúcs előtti észtországi Obama-látogatásnak az a célja, hogy jelezze mind a balti országoknak, mind Oroszországnak: az Egyesült Államok akkor is aktív marad a térségben, ha Oroszország beavatkozik Ukrajnában.
Demonstrációt tartottak péntek délután a Corvinus Egyetem Fővám téri épülete mellett a Marx-szobor eltávolítása ellen. A Balpárt által szervezett tiltakozáson mintegy ötven érdeklődő, szimpatizáns előtt szónokolt Tamás Gáspár Miklós filozófus, Krausz Tamás történész, Komjáthi Imre, az MSZP elnökségi tagja és a Balpárt képviselői.
Könnyen kettős tragédiával is végződhetett volna egy öngyilkosság. Egy eltűnt férfi a Mátrában mászott fel egy sziklára, ahonnan leugrott, míg szomszédja, aki a keresésére indult, szintén majdnem odaveszett.
Az Ukrán Jégkorong Szövetség lemondott a jövő áprilisra, eredetileg Donyeckbe kiírt, a magyar jégkorong-válogatottat is felvonultató divízió I/A világbajnokság rendezéséről. A tornára minden bizonnyal Krakkóban kerül sor.
Régen sokat számított egy háziasszony megítélésében, milyen kenyeret sütött. Az emberiség ősidőkre visszanyúló táplálékai a növények keményítő tartalmú részei: a gyökerek, a gumók és a kevésbé romlékony száraz termések, a gabonafélék. Az utóbbiak képezik a mindennapi táplálékunk, a kenyér alapanyagát, ami nagyon sokféle lehet, a kovásztalantól kezdve a kövön sült lepényeken át egészen a ropogós…
Fegyver- és lőszerszállítmánnyal kívánja támogatni az iszlám szélsőségesekkel harcoló Bagdadot Csehország - közölte pénteken a cseh külügyminisztérium.