Hivatalos, új makrogazdasági előrejelzést a 2015. évi költségvetési törvény benyújtásával párhuzamosan publikál a kormány, a következő időszak folyamatait is figyelembe véve - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI kérdésére.
Az ülő férfi a magyar gazdaság, a másik meg az állam. Ami a gifen van, az megy pár éve. Most végre valami eredménye is van ennek az egésznek. Persze GYŐZELEM, magyar siker meg minden, csak az a kérdés, meddig fenntartható ez.
Három év alatt a harmadik létszámleépítést jelentette be a Cisco Systems Inc., az amerikai internetes hálózati berendezés gyártó vállalat mintegy hatezer alkalmazottjától válik meg és átalakítja termékportfólióját.
A 19-es mezőnyben a 15. pontszámot kapta a Kiss Szofi és Schwartz Dóra alkotta magyar kettős a műúszó párosok szabadprogramjának selejtezőjében a berlini úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Ott még süt a nap, de aki nem akar irigykedni, hanem kárörvendezne, annak is van egy hírem, arrafelé tart a front. Semmilyen megbízható információm nincs arról, hogy a Szigeten mi lesz ma, ne rajtam kérje számon senki, ha megázik. Holnap … Folytatás
Úgy beszélt “véres káoszba, gyilkos polgárháborúba” süllyedt országról, mintha köze se volna az egészhez. A tréfa kedvéért mindezt a Krímen, ami egész addig Ukrajnáé volt, amíg meg nem szállta. Azt is mondta, hogy “Oroszország nem akar konfliktust”, majd hozzátette, hogy … Folytatás
Az ausztráloktól elszenvedett vereség és a dél-afrikaiak elleni könnyű diadal után az Egyesült Államok legjobbjaitól kikapott csoportjában a magyar női vízilabda-válogatott az oroszországi világkupán, így négyesében harmadik lett.
A magyar válogatott négy helyet javítva a 34. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok német válogatott vezet Argentína és Hollandia előtt.
Folytatódik a hadjárat a külföldi UHT-tejek ellen: ezúttal 37 ezer doboz "forgalmi korlátozását" rendelték el, miután több megyében razziáztak a nagykereskedőknél és forgalmazóknál. Cseh és szlovák termékek akadtak fenn az ellenőrzésen, többnyire azért, mert nem voltak rendben a dokumentumok. Az ismeretlen eredetű tejeket laborban vizsgálják.
Minden idők legidősebb női Eb-aranyérmesévé lépett előtt Joanne Pavey. Az egy hónap múlva 41 éves brit futónő tízezren nyert, noha áprilisban még második gyermekét, Emilyt szoptatta.
A párizsi varieték világát idézi meg a Művészetek Palotája (Müpa) és a Sziget Párizs éjjel című, közös produkciója; a Recirquel társulat újcirkuszi előadása a Sziget után ősszel a Café Budapest fesztiválon lesz látható.
Ferenc pápa Szöulban arra kérte a két Koreát, hogy hagyjanak fel a céltalan erőfitogtatással és egymás bírálásával, és inkább fáradhatatlan erőfeszítésekkel és párbeszéddel törekedjenek a megbékélésre.
A kormány döntése alapján ötvenhét önkormányzat jut ingyenesen száznégy ingatlanhoz, melyek összértéke mintegy 2,1 milliárd forint - áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében. Az...
Értesüléseink szerint nem csupán az Opel, de a Lada is igazi csinnadrattára készül a kapuit két hét múlva megnyitó Moszkvai Autószalonra. Az oroszok hol is mutatnák be újdonságukat, ha nem a hazai közönség előtt.
Közel 154 milliárd forintos veszteségről számolhat be az OTP a pénteken hajnalban megjelenő második negyedéves gyorsjelentésben. A gigantikus mínuszt főként a devizahiteles csomag okozza, de a bank a...
Oroszországba szállították a paksi atomerőmű 2003-as üzemzavara során megsérült üzemanyag-kazettákat – jelentette be az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Pakson.
A remek magyar GDP adat önmagában kevés volt, hogy megmozdítsa a forintot - a pocsék európai gazdasági teljesítmény, az alacsony infláció és egy gyenge amerikai makroadat viszont meghozta a lendületet. Kéthetes csúcson a forint.
Nem mindennapi látványt nyújt Lewis G. Burton, ahogy csirkebőrből varrt gúnyájában mászkál fel-alá London utcáin. A belőle terjengő szagokról nem is beszélve!
Ötéves mélypontra esett júliusban az euróövezeti és az uniós fogyasztói árindex - közölte csütörtökön az Európai Uniós statisztikai intézete, az Eurostat.
Tizenegyre nőtt az Ebola vérzéses láz bizonyított megbetegedéseinek száma Nigériában - közölte csütörtökön Onyebuchi Chukwu egészségügy-miniszter. A tizenegy beteg közül három meghalt, a többi nyolcat egy különleges egészségügyi intézményben ápolják elkülönítve a húszmillió lakosú Lagosban.
A hétvégén többnyire borús lesz az ég, többfelé várható zápor, zivatar. Ezzel együtt hűvösebb is lesz, néhol csak 21 Celsius-fokig melegszik majd a levegő.
Risztov Éva a negyedik helyet szerezte meg a berlini úszó Európa-bajnokságon a nyíltvízi úszók csütörtöki 5 kilométeres női versenyében, amelynek győztese a német Isabelle Harle lett.
Oroszországba szállították a paksi atomerőmű 2003-as üzemzavara során megsérült üzemanyag-kazettákat - jelentette be az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Pakson.
Gyakorlatilag befejeződött a nyári betakarítású növények idei aratása az országban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.