A heves zivatarok miatt Veszprém, Zala és Somogy megye egyes járásaira másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este. Az érintett területeken a következő órákban olyan zivatarokra lehet számítani, amelyeket kárt okozó szél, jégeső kísérhet.
Jelentősen növelné az OTP Bank várható és potenciálisan felmerülő veszteségét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) módszertani útmutatásának esetleges alkalmazása a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések árfolyamrés semmissége miatti átszámításáról - jelentette be a hitelintézet a BÉT honlapján hétfőn.
Európa legnagyobb, több mint hét méter magas Buddha-szobrát avatták fel a hét végén Hannoverben, a Németország legnagyobb buddhista kolostora előtti téren
Az amerikai légicsapások lelassították az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet észak-iraki terjeszkedését, de az nem valószínű, hogy számottevően meggyengítették az iszlamista csoportot - közölte hétfőn az amerikai védelmi minisztérium.
Az eddigi akciók bár lelassították az Iszlám Állam észak-iraki terjeszkedését, de az nem valószínű, hogy számottevően meggyengítették az iszlamista csoportot.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid sztárja pár nappal ezelőtt rendesen odatette magát a tréningen, ahol a feladatot gyakorlatilag túl is teljesítette, a normál fekvőtámasz helyett tapsolósat nyomott.
Állítólag több hónapos szabadságra ment a MOL vezére, és már nincs fenn az Interpol körözési listáján sem, szóval akár el is utazhatott volna. De ő maradt. Haszán kolléga a Sziget VIP-ben szúrta ki. Épp Kovács Gábor producerrel beszélget jogi ügyekről.
Izrael budapesti nagykövete szerint országa nem háborúzik a palesztin nép ellen, az iszlám vallással, csakis az Iszlám Dzsihád, a Hamász, a terror ellen veszi fel a harcot. "Mi vagyunk az áldozat" - jelentette ki Ilan Mor hétfőn Debrecenben, a város főterén rendezett, Békét a világnak, békét Izraelnek! címmel meghirdetett demonstráción.
Kis híján derékba tört a karrierje egy fiatal, brit modellnek, akinek egy törött üveg szétszabdalta az arcát. A lány egy plasztikai műtétnek köszönheti, hogy mégis visszatérhet a kifutóra.
Nagyvonalúság és jó szervezőkészség jellemzi a következő hetet, melyből számos jegy szülötte profitálhat. Érdemes ezekre a napokra időzíteni a régóta húzódó beszélgetéseket és elintézni valókat is. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire számíthatunk a következő hét napban.
Az amerikai részvényindexek kivétel nélkül folytatták a múlt pénteki jó szereplésüket, ami azután kezdődött, hogy Oroszország bejelentette: befejezik az ukrán határ mellett tartott hadgyakorlatukat....
Három ideiglenes megoldást kért az INA-nak a horvát állam nevében Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter Párizsban, a MOL és az INA között hétfőn indult választottbírósági eljáráson - írta honlapján a...
Több mint kétszázezren váltottak áram- és gázszolgáltatót 2014 első félévében Ausztriában, amelyet a szakhatóságok a piaci verseny erősödésével magyaráznak.
Izrael budapesti nagykövete szerint országa nem háborúzik a palesztin nép ellen, az iszlám vallással, csakis az Iszlám Dzsihád, a Hamász, a terror ellen veszi fel a harcot.
A fesztivál nyitónapján a Dohány utcai Zsinagógában, a Hegedűs a háztetőn című produkcióban és a Robert Capa-emlékesten is fellép a Budapest Klezmer Band (BKB) az idei Zsidó Nyári Fesztiválon, amely több mint tíz helyszínen várja az érdeklődőket augusztus 31. és szeptember 7. között.
A világ minden tájáról származó vécéket, ágytálakat, éjjeliedényeket és egyéb higiénés eszközöket vonultat fel egy prágai múzeum, amely a világ legnagyobb ilyen típusú gyűjteményével büszkélkedhet.
Mark Simmonds a brit kormány Afrika-ügyi államtitkára volt, évi 89 ezer fontos (35 millio forintos) fizetéssel, és 27 ezer fontos (10 millió forintos) költségtérítéssel.
Ezzel a szöveggel és fotókkal tiltakoznak ellene a fekete fiatalok, hogy a médiában gyakran akkor is veszélyes bűnözőnek ábrázolják őket, ha éppen ellenük követtek el bűncselekményt.
Mark Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams és Stanley Tucci is előrehaladott tárgyalásokat folytat a katolikus egyházat érintő pedofilbotrányt feldolgozó, Spotlight című moziról.
Lengyelországban a legrosszabb a hatvan éven felüliek helyzete európai viszonylatban, a nyugdíjas lengyelek az európai átlagnál betegebbek és szegényebbek, miközben ők tartják el a család fiatalabb nemzedékeit - írta a Dziennik Gazeta Prawna vasárnapi számában.
A Földre visszatérni képes holdszondát küld az űrbe Kína az ország nagyszabású űrprogramjának részeként - jelentette be a nemzetvédelmi tudományos, technológiai és ipari hivatal.