Kijevben ott van az EBESZ, ott vannak a nemzetközi szervezetek, ki fog derülni, mi történt– ezt Rácz András mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Az önkormányzati jelöltek számáról egyelőre nincs pontos adat, így az sem tudható, lesz- a parlamenti választáshoz hasonló dömping. Ha lesz, az legfeljebb a papírköltségeket dobja meg.
További három hónappal, október 12-ig hosszabbítaná meg a Központi Nyomozó Főügyészség az MSZP egykori elnökhelyettesének, Simon Gábornak a házi őrizetét - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
56 ezer forintért árverezte el a Roma Sajtóközpont (RSK) Nagy Tibor 175 ezer forintot "érő" biciklijét hétfő délután, de a jelenlévők további 99 ezer forintot ajánlottak föl, hogy Tibor ki tudja fizetni a felgyülemlett szabálysértési bírságokat, és ne kelljen leülnie azokat a börtönben.
Komoly problémák adódhatnak Németországban abból, ha egy önkormányzati ellenőrzés során kiderül, hogy például a kőművesmunkával kapcsolatos tevékenységre bejelentett cég festési munkákat is végez, ugyanakkor ezt a tevékenységét elmulasztotta előzetesen bejelenteni - egyebek mellett ezt a praktikus tanácsot is tartalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) kiadványa, amely a…
A vártnál nagyobb mértékben csökkent májusban a német export, míg az import másfél éve a legnagyobb visszaesést mutatta, ennek eredményeként a külkereskedelmi egyenleg a vártnál nagyobb mértékben nőtt.
50 tiszafüredi diák maradt otthon vasárnap azt követően, hogy a zánkai táborból megüzenték nekik: a lépfene fertőzés miatt inkább ne induljanak útnak. A tábor egy augusztusi időpontban fogadja majd őket. Közben a Tisza-tó mellé folyamatosan érkeznek a nyaralók. A lépfene fertőzést jellemzően inkább viccesen fogadják, de marhahúst azért inkább nem esznek.
Ismeretlen tettesek kirabolták a Samsung elektronikai vállalat egyik gyárát Brazíliában, az elkövetők a rablás idejére dolgozókat ejtettek túszul, majd több teherautónyi áruval távoztak. Az anyagi kár eléri a 36 millió dollárt (8,2 milliárd forint).
Komoly problémák adódhatnak Németországban abból, ha egy önkormányzati ellenőrzés során kiderül, hogy például a kőművesmunkával kapcsolatos tevékenységre bejelentett cég festési munkákat is végez, ugyanakkor ezt a tevékenységét elmulasztotta előzetesen bejelenteni - egyebek mellett ezt a praktikus tanácsot is tartalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) kiadványa, amely a…
Ukrajna július 7-én, hétfőn, a csütörtöki szinthez képest háromszorosával, azaz napi 3,5 millió köbméterrel 5,2 millió köbméterre növelte gázbehozatalát Magyarországon keresztül - közölte a magyar...
Ismeretlen tettesek kirabolták a Samsung elektronikai vállalat egyik gyárát Brazíliában, az elkövetők a rablás idejére dolgozókat ejtettek túszul, majd több teherautónyi áruval távoztak. Az anyagi kár eléri a 36 millió dollárt (8,2 milliárd forint) - közölték a hatóságok kedden.
Eséssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, makroadatok és kedvező vállalati hírek hiányában nem volt semmi, ami újabb lendületet adott volna az emelkedésnek. Ázsiában is az...
A májusi árvíz mintegy másfél milliárd eurós kárt okozott Szerbiában - jelentette be hétfőn Belgrádban Zorana Mihajlovic miniszterelnök-helyettes, miután a kormány elfogadta az erről szóló jelentést....
Megállapodást kötött az S IMMO Magyarország és a Colliers International. A Colliers International két új kizárólagos mandátumot szerzett az S IMMO Magyarország portfóliójából. A Pódium irodaházat,...
A potsdami Volkswagen Design Center szolgált a Volkswagen globális "bestseller"-ének, az új Volkswagen Passat világpremierjének színhelyéül. A legsikeresebb európai cégautó új motorokkal, mérsékelt...
A KBC-csoport és a K&H Bank bejelentette, hogy egyszeri 49 milliárd forintnyi céltartalékot képez a múlt heti, július 4-én megszavazott törvény miatt, amely az árfolyamréssel és az egyoldalú kamatláb-módosításokkal foglalkozik. Ezt már a második negyedéves eredményből levonják, és a további várható intézkedések, a devizahitelek kivezetésének hatását még nem is tartalmazza.
A nemrég nyilvánosságra hozott, 2015-ös büdzsé tervezési köriratában csupán egyetlen - már ismert - szám derül ki: a kormány ezek szerint 2,8%-os hiánycélt tűzött ki. Új makropálya csak augusztusban...
Júniusban 195 millió euróval, 36,079 milliárd euróra csökkentek a jegybank nemzetközi tartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden megjelent legfrissebb adataiból.
Meglepően gyengén teljesített a német külkereskedelem májusban. A szezonálisan igazított export 1,1 százalékkal, az import pedig 3,4 százalékkal esett vissza havi alapon. A rossz eredményekre a...