Tom Dwyer, a Sporting Kansas City angol labdarúgója vélhetően a világ első, nagy nyilvánosságot kapó gólöröm-selfie-jét készítette el a Chicago Fire ellen szerzett találata után.
Összesen 16. Amit ez a kapus azon a meccsen csinált, az elképesztő. (Nem hiába látja vendégül az amerikai védelmi miniszter.) De még így is kiestek, és azóta már Belgium is elhagyta a vébét. (Yahoo Sports)
A személyleírás szerint vagy feltűnően alacsony, vagy teljesen átlagos magasságú 60-70 éves nő ellen hivatalos személy elleni erőszak gyanújával nyomoznak.
Hét uniós tagállam (Csehország, Németország, Észtország, Hollandia, Ausztria, Románia és Szlovénia) csődregisztereit kapcsolja össze és teszi elérhetővé egyetlen honlapon keresztül az Európai Bizottság - közölte a brüsszeli testület.
Keresi a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya azt a nőt, aki tavaly szeptemberben a rendőri vezetők perének első tárgyalása előtt, a bíróság bejáratánál ököllel hátba ütötte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt - az erről szóló felhívás hétfőn jelent meg az ügyészségi honlapon.
A magyarországi reklámadó miatt, az előzetes számítások alapján, éves szinten megközelítőleg 15 millió euróval nő az RTL csoport adóterhe, befolyásolva a 2014-es nettó nyereséget - szerepel az RTL csoport hétfői közleményében.
Több mint tizenegy és fél millió forint összértékű támogatást nyújtott közel 80 önköltséges hallgatójának a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) a tavaszi félévben.
Orbán Viktor kormányfő újabb győzelmeként értékelte a devizahiteleseket megsegítő törvény elfogadását hétfői számában a Handelsblatt című német gazdasági napilap.
A Citroen Hungária Kft. (Citroen) a Citroen autócsere Programját népszerűsítő hirdetéseiben megtévesztette a fogyasztókat az elérhető kedvezmények feltételeivel kapcsolatban – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Hivatal a jogsértésért 40 000 000 Ft bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
A fürdők minősítésével bővül a nemzeti tanúsító védjegyrendszer. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Fürdőszövetség 1-5 csillaggal minősíti ezután azokat az élményfürdőket, gyógy-,...
Az már eddig sem volt titok, hogy a Jaguar új, Special Operations műhelye elkészíti minden idők leggyorsabb sorozatgyártású F-Type modelljét, azonban azt eddig még nem tudhattuk, hogy az élesítés mellett fogyókúráztatás is kerül a csomagba. Az itt szerzett tapasztalatokat örökítheti át a teljes palettára a Jaguar.
Tartja magát korábbi elhatározásához Vahid Halilhodzic, aki bejelentette, hogy nem folytatja a munkát a világbajnoki nyolcaddöntőbe jutó algériai labdarúgó-válogatott élén.
A stabil kezdés után délelőtt enyhe gyengülést mutatott a forint, hiszen az euróval szembeni jegyzések 310-ről 311 közelébe emelkedtek. Aztán délután újra erőre kapott a magyar fizetőeszköz és így a...
A legfrissebb értesülések szerint a Porsche egy vadonatúj sportautó fejlesztésén foglalatoskodik, amelyet a 911-es sorozat fölé pozícionálna a gyártó. A források jelenleg „988” kódnéven emlegetik a projektet, az autó pedig – már amennyiben megvalósul – várhatóan 3 év múlva lépne piacra, valamikor a 2017-es év folyamán.
Az El Prat repülőtéren az egyik utasszállító (az Aerolineas Argentina Airbus A340-ese) éppen rákanyarodott a pályára, amikor a másik (az orosz Utair Boeing 767-osa) épp le akart szállni. Szerencsére még volt idő a korrigálásra, a Boeingnek még kellett tennie egy kört leszállás előtt. (Daily Mail)
Néhány éve a Hyundai erőteljes modelldömpingbe kezdett és szinte a teljes kínálatot lecserélte versenyképes négykerekűekre. Azóta kevesebbet hallani a márka háza tájáról, jelenleg ugyanis a gazdasági sikert élvezi a gyártó, miközben a háttérben már az újabb durranásokra készül.
Négy embert szállítottak kórházba hétfőn, a pamplonai bikafuttatás első napján. A spanyol Vöröskereszt szerint a 2 perc 25 másodpercig tartó reggeli üldözésben az egyik futót a combján öklelte fel a szabadon engedett 5 bika egyike (↑), míg másik 3 résztvevő … Folytatás
Megtévesztő volt az autócsere program hirdetése, emiatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a Citroen Hungária Kft-re.
Az eredetileg becsült bruttó 1,8 milliárd forint helyett bruttó 2,2 milliárd forintért szállítja a két nyertes cég azt a 237 határőr kocsit, amelyre az Országos Rendőr-főkapitányság írt ki nyílt tendert - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Renault jól kezdte az első félévet, a nemzetközi értékesítéseik annak ellenére tudtak növekedni, hogy a vállalat számára meghatározó feltörekvő piacokon a geopolitikai feszültségek miatt estek az...
Isten és az egyház arcát megszentségtelenítő súlyos bűnnek nevezte a papok által elkövetett szexuális visszaélést az áldozatoktól és családjaiktól bocsánatot kérő Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vatikánban hat áldozattal találkozott.
Egyik kerékpárra szerelhető gyermekülés sem felelt meg a biztonsági követelményeknek abból az öt fajtából, amelyeket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) - közölte az NFH hétfőn az MTI-vel.
Ha nem tudnánk, milyen fundamentális sztorik állnak a magyar tőzsdei vállalatok árfolyammozgásai mögött, azt is gondolhatnánk, most kell OTP-t, MOL-t és Magyar Telekomot venni. Bár sok érv szól a...
Írásbeli kérdéssel fordul a szocialista Ujhelyi István az Európai Bizottsághoz (EB) azt firtatva, mit tud tenni a testület, hogy segítse a fiatalok Magyarországon maradását és a kivándoroltak hazajövetelét. Az MSZP európai parlamenti képviselője hétfőn Budapesten kijelentette azt is, a már kivándorolt fiatalok hangja és érdekképviselete kíván lenni Brüsszelben és Budapesten.
Felmérések szerint a munkaképes korú magyar lakosság nagyjából ötöde tervez egy-két éven belül hosszabb-rövidebb időtartamú külföldi munkavállalást. Kevesebb szó esik viszont arról, hogy ezeknek az embereknek mekkora része rendelkezik az ehhez szükséges képességekkel, mekkora esélyük van ténylegesen munkát találni.
Az eredetileg becsült bruttó 1,8 milliárd forint helyett bruttó 2,2 milliárd forintért szállítja a két nyertes cég azt a 237 határőr kocsit, amelyre az Országos Rendőr-főkapitányság írt ki nyílt tendert - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Niki Laudának nem tetszett, hogy Fernando Alonso és Sebastian Vettel izgalmas és színvonalas csatáját a versenyzők állandó rádiós panaszkodása zavarta meg.
Az Együtt-PM véleménye szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter személyes és hivatali felelősséget is visel a tiszafüredi lépfenefertőzés kialakulása miatt, ezért nem maradhat posztján.