Nem volt érdemi mozgás tegnap az amerikai tőzsdéken, és ma reggel az ázsiai piacokon is csak kisebb elmozdulás látható a szerdai zárószintekről, sőt az európai börzéken is szűk sávban folyhat a...
Még születésnapi ajándékba is kutyaeledelt kér a 17 éves Mező András. A fiút Bátonyterenyén Maugliként emlegetik: mindenki tudja, hogy ha bajba jutott állatot lát, neki kell szólni.
Ugyan még tart a vb, de több klubcsapat már a következő idényre készül. Így van ezzel a Terek Groznij és a Metalurg Donyeck is - utóbbi csapat középpályása, Mikola Morozuk őrült nagy gólt lőtt a 4-1-re megnyert mérkőzésen.
Aszódi Attila a felelős a szakmai irányításért az orosz együttműködésben készülő erőmű szerződéseinek tárgyalásakor. Ebben segíti a népes titkárság. (MTI)
Medveczky Ilonnának se éjjele, se nappala a kutyája miatt. A nyaralás szóba sem jöhet, hiszen minden idejét beteg kedvencével tölti, aki szinte minden percben ápolásra szorul.
Tavaly március óta a legmagasabb szintre emelkedett júniusban a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése. A HSBC bank csütörtökön kiadott jelentése szerint az ágazati beszerzésimenedzser-index (BMI) 53,1 pontra nőtt a májusi 50,7 pontról.
Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) két európai parlamenti (EP-) képviselője kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a reklámadóval kapcsolatban - közölte szerdán a DK sajtóirodája
Nem 25 ezer forint, hanem 2,5 millió forint feletti havi reklámköltés esetén terhelné adófizetési kötelezettség a hirdetés megrendelőjét akkor, ha a reklám közzétevője nem nyilatkozik az...
A második világháború óta beiktatott amerikai elnökök közül a jelenleg második elnöki ciklusát töltő Barack Obama a legrosszabb - derült ki az amerikai Quinnipiac Egyetem szerdán közzétett közvélemény-kutatásából
A bankok nem emelhetik egyoldalúan a fogyasztói kölcsönök kamatait, költségeit és díjait addig, amíg az érintett általános szerződési feltételeik tisztességességét jogerős bírósági döntés meg nem...
Az HSBC júniusi adatai szerint gyorsult Kína szolgáltatóipari aktivitása az előző hónaphoz képest. A beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke 53,1 pontra emelkedett, ami a szektor bővülését jelenti. ...
Korózs Lajos (MSZP) is feltűnt a szexmunkások konferenciáján. A szociológus, egykori családügyi államtitkár Mesterházy Attilától örökölte meg pártjában a terepet.
Nem olyan egyértelmű a válasz arra, mennyivel bővült a magyar kiskereskedelem: a trafikok és az online kasszák miatt pontosabbak az adatok, de nehéz az összehasonlítás. Egy biztos: nőtt a kiskereskedelmi forgalom májusban az új és a régi módszertan szerint is.
A nyári szünet előtti utolsó parlamenti munkanapon terítékre kerül az a javaslat, amely a közszolgáltatásokat érintő fogyasztóvédelmi szabályokon változtatna.
A Pimco alapítója és vezére, Bill Gross szerint a hitelezési feltételek lazulása miatt úgy tűnik, lufi készülődik Amerikában - számolt be a CNBC. "Buborékra utaló jelek láthatóak a banki...
Csütörtökön újabb sokkoló videó került elő Kelet-Ukrajnából. A helyi lakosok szerint egy kijevi vadászgép csapott le Luganszkajában – a felvételeken komoly pusztítás látszik, a dühös lakók a videóban Petro Porosenko ukrán elnököt fasisztázzák, őt teszik felelőssé a légicsapásért.
Egyre többet lehet hallani arról, hogy a részvénypiacokon már már a buborékokra jellemző értékeltségi mutatókat lehet látni, sok befektetési szakértő ugyanakkor igyekszik megnyugtatni a piaci...
14-15 milliárd forintot kapnak a kórházak még a nyáron - mondta az ATV Híradónak az egészségügyi államtitkár. Zombor Gábor szerint ez még csak a működéshez nyújtott támogatás, de év végéig átvizsgálják a kórházak működését. Azt keresik, hogy miért halmozódik évről-évre újra az adósság. A Kórházszövetség elnöke szerint azért, mert 7 éve nem emelték az egyes betegségek után járó díjakat. Részletek a…
Többhavi mélypontja körül várja a kora délutáni nagy izgalmakat a forint, amikor is egyszerre derül ki az EKB mai kamatdöntésének háttere és a hónap legfontosabb amerikai makrogazdasági jelentésének...
Bár az amerikai piacokon újabb csúcsot döntött több index, a BUX esett az előző hónapban, miután az OTP részvényei eladói nyomás alá kerültek a devizahiteleseket érintő csomag miatt. A nyári...
Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene (naptárhatással tisztítva) 2,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A bővülés üteme elmarad az elmúlt hónapokban megfigyelttől, ami a lakossági...
Tőzsdére ment a Coface: nyilvános ajánlattételi eljárás keretében, 10,4 eurós áron vásárolhatták meg a befektetők a tulajdonos Natixis-csoporttól a világ egyik vezető hitelbiztosítójaként számon tartott Coface részvényeit. A tranzakció értéke a túljegyzési opcióval együtt 957 millió euró - olvasható a Coface sajtóközleményében.
A KSH adatai alapján áprilisban a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 6,5, a behozatalé 8,1%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az év első négy hónapjában a külkereskedelem export- és importvolumene azonos mértékben, 8,2%-kal bővült.
Szeptemberben szeretné újra vízre tenni a Spirit of Hungary vitorlást Fa Nándor, aki Goszleth Marcellel a decemberben rajtoló Barcelona World Race páros földkerülő versenyen akar indulni.
Habár a máltai 1-1 után sok szurkoló üzente Leonardónak, kérjen elnézést a nyári késésért, béküljön ki az edzővel, és dolgozzon újra együtt a csapattal, erre szinte kizárt, hogy sor kerül.
Idén áprilisban a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 6,5, a behozatalé 8,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az év első négy hónapjában a külkereskedelem export- és importvolumene azonos mértékben, 8,2 százalékkal bővült.