Pozitív és hasznos, de még számos kérdést nyitva hagyó eseményként jellemezte Szanyi Tibor és Ujhelyi István Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökjelöltnek az EP szocialista frakciója által történt meghallgatását.
A német szövetségi kormány az amerikai kémbotrány miatt kiutasítja az amerikai titkosszolgálatok berlini vezetőjét. A washingtoni Fehér Ház nem kommentálta az intézkedést.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottsága elutasította Luís Suárez, valamint az Uruguayi Labdarúgó Szövetség fellebbezését a Liverpool támadójának súlyos büntetésével kapcsolatban.
Csaknem 100 milliárd forint a tét a kormány és Brüsszel közötti útfelújításról szóló vitában. A történelmi egyházak közösségszervező tevékenységét hangsúlyozta Pannonhalmán a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az elmúlt három hónapban Zágrábból és környékéről 43 beteget szállítottak kórházba vírusos vérzéses láz, ismertebb nevén az "egérláz" tüneteivel - írta a Jutárnji list internetes oldalán csütörtökön.
Romario, az 1994-es világbajnok brazil válogatott tagja, jelenlegi parlamenti képviselő szerint a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) elnökének és alelnökének is a "börtönben lenne a helye."
Hamarosan elérheti Tokiót a Neoguri, amely - bár szupertájfunként indult, és trópusi viharrá gyengült - még mindig rendkívül veszélyes. A heves esőzések, áradások, földcsuszamlások, és 130 kilométer per órás szél miatt már 3-an meghaltak, és 3-an megsérültek. Csaknem százezer embernek pedig el kellett hagynia az otthonát.
A hazai pálya azt jelenti, hogy itt és most kell mindent megcsinálni, amit lehet - mondta a jövő héten kezdődő vízilabda Európa-bajnokságról a női válogatott szövetségi kapitánya.
A goal.com értesülései szerint megállapodott Luis Suarez megvásárlásáról a Barcelona a Liverpoollal. Az uruguayi csatár 88 millió eurórért igazol Barcelonába, a megállapodást állítólag 24 órán belül hivatalosan is bejelenthetik. Mario Mandžukić viszont már biztosan az Atletico Madridé, alá is írta … Folytatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,75 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 17 854,11 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A köztévé tényleg ellátja feladatát: kevesebb, mint 24 órával a botrányosan gyenge argentin-holland világbajnoki mérkőzés után a DVTK és az FTC máltai csapatokkal vívott Európa Liga selejtezőivel megmutatja, hogy a bűnrossz elődöntőnek igenis volt színvonala. Bárcsak elkiabálnánk...
A kormány célja változatlanul az, hogy a Munkácsy-trilógiát hosszú távon egyben tartsa, az Igazságügyi Minisztérium jelenleg készíti elő a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.
Az Ukrajnából érkező menekültáradat miatt hat oroszországi régióban vezettek be rendkívüli helyzetet. Ezt az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának helyettes vezetője csütörtökön jelentette be a parlament felsőházában. Elsőként, június elején a dél-oroszországi Rosztovi területen hirdették ki az intézkedést, a terület kormányzója szerint régiójukban mostanra humanitárius katasztrófa alakult…
A fogszuvasodás egy olyan krónikus betegség, amelyet savképző baktériumok okoznak azáltal, hogy a szájba jutó szénhidrátokat bontják, és a bontás során keletkező savak a fogzománc ásványi anyag tartalmát kioldják. Ez az első fázis.
Az izraeli hadsereg telefonon otthonaik elhagyására szólította fel a gázai határánál élő palesztinokat, közölte a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja csütörtök délután.
Arjen Robben, a holland labdarúgó-válogatott kulcsembere úgy véli, Argentína nem szolgált rá arra a szerdai meccsükön, hogy részt vegyen a vasárnapi, riói világbajnoki döntőben.
A londoni elemzői közösség többségi várakozása szerint az előző két negatív adat után júniusban is csökkenhetett az éves összevetésű fogyasztói árindex Magyarországon. Áprilisban és májusban egyaránt 0,1 százalékos éves szintű árcsökkenést mértek Magyarországon.
Újra lesz filmes seregszemle Magyarországon: október közepén magyar filmhetet rendeznek - egyebek mellett erről is beszélt Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a Variety filmes folyóiratnak adott interjújában a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon.
Elsősorban a portugál bankrendszerből érkező hír miatt pánikhangulat lett urrá a nemzetközi részvénypiacokon. A nyugat-európai indexek mintegy másfél százalékkal kerültek lejjebb, és az amerikai...
Az Európai Unió további 11 olyan személyt sújt büntetőintézkedésekkel, aki részt vesz az oroszbarát kelet-ukrajnai felkelésben. Ebben állapodtak meg szerdán az EU tagországainak nagykövetei egy meg...
A londoni elemzői közösség többségi várakozása szerint az előző két negatív adat után júniusban is csökkenhetett az éves összevetésű fogyasztói árindex Magyarországon.
Hiszékeny korrupciós ügye még mobilparkolásozásra is apropót adott, de Eörsi romabűnözőzése tiszta találat volt. A fő téma azért Rogán-utód Szentgyörgyvölgyi százmilliós garázsa és Fazekas miniszter lépfenés barátja volt.
Az összecsapásban legalább 13-an vesztették életüket. Chilapában kedd este tört ki tűzharc, szerdán a kartellek fegyveresei egy rendőrörsöt is lerohantak. Egy rendőr halt meg. (MTI)