A szocialista Hunvald György lemondott a párt VII. kerületi elnöki pozíciójáról és bejelentette, hogy polgármesterjelöltként sem indul az őszi önkormányzati választáson
Egészen elképesztően gusztustalan dolgok mentek a Tinder nevű társkereső mobilappot készítő cég vezetésében. A marketinges főnök és a cég egyik elnökhelyettese összejöttek, de aztán a kapcsolat megromlott. A marketingfőnök, Justin Mateen állítólag ezután elkezdte nyilvánosan alázni volt barátnőjét. Folyamatosan kurvázta, és … Folytatás
Jászberény — Nevet kaptak a Jászerényi Állatkert tarajos sül babái. Olvasóinkat múlt héten arra kértük, kereszteljék el a nemrég született lakókat, a végeredmény pedig valóban illő a szúrós társasághoz, hiszen a legtöbben a Tüske és Böki nevekre szavaztak.
Lausanne — Ki lopta el Michael Schumacher (45) orvosi adatlapját? Hogyan jutottak hozzá a papírokhoz? Kérdések, amelyekre egyelőre nincs válasz, mindenesetre a francia rendőrség a német és a svájci hatóságokkal karöltve hajtóvadászatot indított a tolvajok után.
Herbert Steiner lett az Audi Hungária Motor Kft. motorgyártásért felelős ügyvezető igazgatója; Achim Heinfling korábbi vezető az ingolstadti gyárban a motor- és aggregátorgyártási részleg vezetője lesz - tájékoztatta a vállalat az MTI-t kedden.
Túl a sok a kérdőjel a devizahitleseknek szóló kormányzati akció körül, így a magyar tőzsde és a forint is tovább esett, miközben a nemzetközi piacokon a sok adat sem okozott zavart.
Telki — Frizuraigazításon és hivatalos fotózáson vettek részt a július 19-én kezdődő hazai rendezésű U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságra készülő játékosok: Hajas László (58) mesterfodrász vette kezelésbe a keret tagjait.
Remekül indult az év második fele az Egyesült Államok tőkepiacán, mind a részvények mind a kötvények raliztak július elsején. A pozitív réssel nyitó S&P 500 részvényindex szinte töretlenül emelkedett...
Jelentősebb fennakadások nélkül sikeresen elindította a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMF Zrt.) az országosan egységes közterületi parkolási rendszert - közölte az NMF Zrt. kedden az MTI-vel. Hozzátette: az EME Zrt. keddtől nem nyújthat mobilparkolási szolgáltatást, a nála maradt, előre befizetett összegeket visszakérhetik az ügyfelek....
A kormány megengedte a közfoglalkoztatást magában foglaló Start-munkaprogram idei kiadásának 47,3 milliárd forinttal történő túllépését - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A jelek szerint "fogy a gőz" a közép-európai EU-gazdaságokból, bár a bővülési ütem lassulása "nem katasztrofális" - állapították meg a júniusi gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
Miami - Harminc filmet forgatott, nyolc albumot kiadott, közben turnézott, háromszor elvált, és ikreket is szült, de Jennifer Lopez 44 évesen jobban néz ki, mint valaha.
A Balatoni Limnológiai Intézet vezetője szerint nem emberi eredetű szennyeződéssziget úszott másfél hete a Balaton felszínén, hanem árvaszúnyoglárva-bőrdarabok. A Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi nyíltvízi úszó Európa Kupa-versenyen többen is megbetegedtek. Az országos tisztifőorvos szerint emberi ürülékből származó calici vírus okozhatta a fertőzést.
A Hungaroring Sport Zrt. állami vállalatokkal együttműködve az idén is megrendezi azt az akciót, amelyben ingyenes utazásra jogosító kedvezményes belépőket válthatnak a magyar nézők a július 27-i Forma-1-es Magyar Nagydíjra.
Az ukrán elnök hétfő este bejelentette, hogy vége a tűzszünetnek. Ezt követően kedd reggel már meg is kezdték az ukrán csapatok az oroszbarát állások támadását, több ponton. Vlagyimir Putyin a mai...
A Magyar Bankszövetség fenntartja, hogy az árfolyamrés alkalmazása jogszerű, nemzetközileg is elismert valós gyakorlat, és azon az állásponton van, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás szigorú szabályait a bankszektor maradéktalanul teljesítette - mondta Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
New York — Szavaztak a People magazin olvasói! Az idén, Joe Manganiello (37), a True Blood – Inni és élni hagyni című vámpíros tévésorozat sztárja a világ legkívánatosabb agglegénye. A szobortestű óriás különleges fickó.
Budapest — A Forbes magyar kiadása először készített listát a legértékesebb magyar celebekről. Első helyen Alföldi Róbert végzett, tőle alig lemaradva Ákos lett a második, Frei Tamás a harmadik. A legértékesebb női celeb a lista ötödik helyezettje, Liptai Claudia lett.
Beindult és működik az új mobilparkolási rendszer - mondta a délelőtti órákat összegezve a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója. Veres Mihály hozzátette: délig mintegy 15-16 ezer tranzakciót rögzített a rendszerük. A vezérigazgató megerősítette: az EME Zrt. nem szolgáltathat mobilparkolást, aki mégis rajtuk keresztül fizet, azt megbüntethetik.
Csak egy pillanatra áll meg az Edda frontembere a 63. születésnapján, mert ideje sem lenne a visszatekintésre. A legendás rockbanda gépe éppen indult Erdélybe, amikor a repülőtéren telefonon utolértük a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Pataky Attilát, és az ötödik dimenzió is szóba került.
Magyarország nagyon nehéz piac - nyilatkozta a Reuters brit hírügynökségnek a Sberbank Europe AG igazgatótanácsának magyar tagja. Az interjút a Moscow Times című angol nyelvű orosz lap keddi számában...