Közterületeket és közintézmények udvarait öntötte el a víz a hirtelen lezúduló csapadék következtében szerda délután Gyulán. A város mélyebben fekvő részein a lakóházak pincéi is megteltek vízzel - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Szerdán oldódott a negatív befektetői hangulat a nemzetközi piacokon, de a magyar részvényindexen ez sem segített, a BUX értéke így is jelentősen esett. Ez elsősorban a MOL számlájára volt írható, az...
Coli fertőzés veszélye miatt fel kell forralni a vezetékes ivóvizet használat előtt a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szervének keddi előírása szerint öt mátrai településen: Parádon, Bodonyban, Mátraballán, Parádsasváron és Mátraszentlászlón – közölte a szolgáltató Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. szerdán.
A 2008-as gazdasági válság után az autóipar talán még az átlagosnál is nagyobb mélyrepülésbe kezdett, azonban manapság, hat évvel a hatalmas hanyatlás után egyre biztatóbb információkat osztanak meg velünk a gyártók az eladásiakkal kapcsolatban. Köztük is élen járnak a prémiumgyártók, melyek közül páran nem csak újra erőre kaptak, hanem rekordokat döntögettek 2014 első félévében.
Veszprém — Egyszerűbben tudja majd tartani a kapcsolatot családjával Pálffy Jánosné Éva (65), ugyanis egy okostelefont nyert a Blixx Vakációval. Veszprémi olvasónknak eddig még csak a rejtvényekkel volt szerencséje, most azonban a Blikk csillaga is felragyogott neki!
A kormány nem tervezi, hogy különadót vet ki az útépítő cégekre, a kabinet és az Európai Bizottság között ugyanakkor "súlyos vita van" a 2007 és 2012 közötti, útépítéssel kapcsolatos közbeszerzések...
Közterületeket és közintézmények udvarait öntötte el a víz a hirtelen lezúduló csapadék következtében szerda délután Gyulán. A város mélyebben fekvő részein a lakóházak pincéi is megteltek vízzel - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
A pozitív tartományban indult a szerdai kereskedés az amerikai részvénypiacokon, miután makroadatok hiányában és a jó gyorsjelentési kezdet ismeretében bizakodóak a befektetők.Jó a hangulat még...
Az EY prognózisa szerint is megközelítheti a három százalékot a magyar gazdasági növekedés az idén, jelentősen meghaladva az eurózóna 1,1 százalékos GDP-bővülésének átlagát.
A dohányzásnál is jobban megrövidíti az élettartamot a súlyos elhízás - állapították meg az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) munkatársai, akik a világ legnagyobb tanulmányát készítették el a mértéktelen elhízás és a halálozás össszefüggéséről.
New York — Nagyon sokba kerülhet a viccelődés két sportkommentátornak, akik egy New York Yankees–Boston Red Socks baseballmeccsen a tudósítás alatt kiröhögtek egy szurkolót.
A kórházak többlettámogatáshoz juttatását nevezte egyik legfontosabb feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Zombor...
Ezzel a drámai sorral és a "Nóri" aláírással zárta írását Ördög Nóra, amelyben a műsorvezetőnő elmagyarázta, miért hagyta el 13 év után az RTL-t, és vált a TV2-re. Esszéje legfontosabb gondolatai következnek azoknak, akiknek nincs türelmük a mű végigolvasásához.
Amint aláírják a kivitelezői szerződéseket, elkezdődhet a budai fonódó villamoshálózat kivitelezése, ez akár heteken belül megtörténhet - mondta az InfoRádióban a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid kiemelte, hogy az uniós források felhasználása miatt 2015 végére be kell fejezni a projektet.
Noha továbbra sincs főszponzora, a McLaren anyagi háttere bombabiztos - jelentette ki az alakulat versenyigazgatója, Éric Boullier. A francia szakember azt is elárulta, hogy az istálló pénzügyi helyzete 2015-ben még megnyugtatóbb lesz, köszönhetően a Honda érkezésének.
Drámai véget ért a tegnapi elődöntő: Németország megsemmisítette a brazil öntudatot. Szépségtapaszt talán csak a nagy helyi vetélytárs argentinok legyőzése jelentheti a bronzmeccsen - ehhez viszont az kell, hogy a mai másik elődöntőn holland győzelem szülessen.
Nem voltak virágos kedvükben az esztergomiak, amikor egy infarktusos beteg megmentése miatt a város egyik körforgalmának közepében landolt egy mentőhelikopter a minap.
Budapest — Lányával játszik egy színpadon Várkonyi András (64)! A Barátok közt Vili bácsija ráadásul igencsak fura szerepkörbe került a Bolha a fülbe című darabban, amelyben Várkonyi Andrea (35) egy görög örömlányként tűnik fel: neki kell kuncsaftokat szereznie a lányának. A darabot július 19-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatják majd a nézők.
Liverpool — Sikerült megegyeznie a Barcelonának és a Liverpoolnak Luis Suárez (27) átigazolásáról. A Daily Express információi szerint a spanyol futballcsapat 73 millió eurót (22,6 milliárd forintot) fizet az angol klubnak az uruguayi csatárért.
Állítólag nincs olyan törvényjavaslat, amely szerint különadót kell megfizetni azoknak, akik az elmúlt hét évben 100 millió forint feletti útépítési megbízást nyertek az államtól.
Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár szerda délután közösen tárgyalt Petro Porosenko ukrán elnökkel az ukrajnai helyzetről - közölte a francia elnöki hivatal.
Az adózás szempontjából jó irányba megy az ország, a kormány társadalompolitikai beavatkozása kifejezetten előnyös - jelentette ki Heim Péter az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán. A Századvég...
Az Eiffel-torony, a Louvre és az Avignoni Fesztivál is szerepelt azon a listán, amelyet egy Franciaországban élő algériai dzsihádista állított össze terrortámadások potenciális célpontjairól az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) vezetőinek.
Hatalmas divatja van manapság az SUV-k és a terepesített családi kombik kategóriájának. A legtöbb gyártó már kínál hasonló modelleket, de ezek nagy része nem alkalmas valódi terepezésre, legfeljebb egy kis földúttal birkóznak meg – tisztelet a kivételnek. A brazil tervező, Eduardo Galvani azonban egy olyan autót szeretett volna megalkotni, amellyel akár a Szaharának vagy az Amazonasi Esőerdőnek is…
Hiába vallották többen is azt, hogy évtizedekkel ezelőtt megrontotta őket egy középiskolai tanáruk, akiből később tévés lett, hiába ismerte el maga a tettes is, hogy molesztálta a diákokat, megússza a felelősségre vonást, mert azóta elévült a bűncselekmény.
Omega-koncerttel ünnepli Gyöngyös a várossá nyilvánításának a 680. évfordulóját. Kóbor János (71) és legendás csapata a hazai fellépések után ezúttal is Nyugat-Európa felé veszi az irányt.