A belgák történetük során csak egyszer játszhattak vb-elődöntőt, 1986-ban éppen a későbbi aranyérmes argentinokkal szemben maradtak alul, Diego Maradona két gólja jelentette a győzelmet a dél-amerikaiaknak.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot indított azután, hogy a házigazdák sztárcsatára, Neymar súlyos sérülést szenvedett a pénteki, Kolumbia elleni negyeddöntőben a brazíliai világbajnokságon.
Többek között a hiányszakmák miatt szükséges a szakképzés rendszerének átalakítása, és a szakmák vonzóvá tétele - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiaci és képzési államtitkára. Czomba Sándor hangsúlyozta: csak azokra a képzésekre ad támogatást az állam, amelyre van a munkaerőpiacon igény.
Halálra égették azt a palesztin tizenévest, akinek holttestére kedden találtak rá Jeruzsálem erdős részén - vált ismertté a boncolási jegyzőkönyvből szombaton.
Az ellenzék azt állítja, a lépfenével fertőzött állatok egy olyan telepről származtak, amelynek tulajdonosa Fazekas miniszter ismerősi köréhez tartozik. Az MSZP, a Jobbik és az LMP is betámadta az agrárminisztert, aki szerint ez nem politikai ügy. A rendőrség két embert hallgatott ki.
Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton Felsőszinevéren, a XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában.
Az LMP szerint azonnal fel kell bontani a tiszafüredi lépfenefertőzésért felelős vállalkozó földhaszonbérleti szerződését az állatállományt veszélyeztető gazdálkodás miatt.
Saját bevallásuk szerint tízből kilencen tesznek az egészségükért, egészségesebb táplálkozással, a káros szenvedélyek kerülésével, szűrővizsgálatokra azonban a lakosság egy jelentős része egyáltalán nem jár. Pedig sok esetben egy-egy preventív vizsgálat során kifejezetten komoly betegségek mutathatók ki, és orvosolhatók időben. A Generali Egészségprogramban nagy hangsúlyt kapnak a férfiak és nők…
A hatodik helyen kiemelt Petra Kvitova nyerte a női egyest a wimbledoni teniszbajnokságon, miután a döntőben két sima szettben legyőzte a tizenharmadikként rangsorolt Eugenie Bouchard-t.
Neymar számára befejeződött a futball-vb a brazilok Kolumbia elleni negyeddöntőjén, miután Juan Zuniga hátba térdelte. A támadó visszalátogatott az edzőtáborba, ahol David Luiz és Bernard alig tudta elengedni.
Szűcs Judith mindig is tudta, hogy a diszkóban a helye. Élete szerelmével is egy szórakozóhelyen csattant el az első csók. Az örökifjú énekesnő ugyan már volt férjnél, akitől gyermeke is született, mégis közel volt a 60-hoz, amikor a „Nagy Ő” betoppant az éle-tébe. Most pedig kamaszos rajongással beszél élete párjáról.
Üdvözlöm az olvasókat! Kozák Iván vagyok, és előre szólok, ma a fanyalgók kedvében igyekszem járni. Történjen bármi, tőlem aztán ne számítsanak ezen a meccsen lelkendezésre, a kákán is csomót fogok keresni. Most el kéne alélnom attól, hogy Belgium Messiékkel játszik?
Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton Felsőszinevéren, a XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában.
Sok túlzás és csúsztatás volt Pásztor Albert rendőrkapitányként tett kijelentéseivel kapcsolatban, sokan eljutottak a „végső megoldásig” is, de Pásztor mondataiban nincs olyan kijelentés, amire a rasszizmus árnyéka vetülhet – ezt Debreczeni József mondta az Egyenes Beszéd című műsorában.
Agyvérzésre és szívrohamra hajlamosító génhibát fedeztek fel angol kutatók, akik a témában készült legnagyobb elemzést végezték. A legnagyobb kockázatot azonban továbbra is az életmód jelenti: mindenekelőtt a dohányzás és a kevés mozgás.
New York — Hosszú évtizedekig élte az életét remeteként egy New York közelében található kunyhóban George Konnight (†79), akire nemrég holtan találtak.
Manuel Neuer a negyeddöntőben hibátlanul őrizte a Nationalelf kapuját, nem is csoda, hogy a németek 1-0-ra verve Franciaországot elődöntőt játszanak a brazilokkal.
Szerencsét hozott a péntek 13 annak a szibériai aranybányásznak, aki a kitermelt anyagok között kiszúrt egy közel 6,7 kilogrammos, 21 centiméter széles aranyrögöt, mely formája alapján „Az Ördög Füle” – angolul: Devil’s Ear –nevet kapta.
A hagyományos pénztárgépek július 1-je után is üzemeltethetők, a pénztárgép-rendeletben meghatározott feltételek teljesítése mellett - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Halálra késelt egy tanárt az egyik diák édesanyja egy dél-francia város, Albi általános iskolájában, ahová 284 gyerek jár. A halálos támadás a gyerekek szeme láttára történt.
A Tisza-tó környéki turizmusban érezhető az aggodalom a tiszafüredi lépfenefertőzés miatt; Tiszafüred független polgármestere szombaton az MTI-nek arról számolt be, hogy helyi szállásadók panaszai szerint az elmúlt napokban sok vendég mondta le szobafoglalását.
A Tisza-tó környéki turizmusban érezhető az aggodalom a tiszafüredi lépfenefertőzés miatt; Tiszafüred független polgármestere szombaton az MTI-nek arról számolt be, hogy helyi szállásadók panaszai szerint az elmúlt napokban sok vendég mondta le szobafoglalását.
Nagykanizsa — Leónidasz spártai királynak képzelte magát az a nagykanizsai fiatal, aki nemcsak meggyilkolt és meggyalázott egy 48 éves nőt, hanem saját nagyanyját is meg akarta erőszakolni – adta hírül a Zsaru magazin
Négy megyére és a fővárosra narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnapra, a várható tartós hőség miatt. Emellett az ország jelentős részén az UV-B sugárzás is nagyon erős lehet.
Pár évvel a pénzügyi válság után a bankok nyeresége ismét rekordot döntött, az ezer legnagyobb pénzintézet összesített profitja 2013-ban 23 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, elérte a 920 milliárd dollárt.
Hamarosan bejelentheti az AS Roma labdarúgócsapata, hogy szerződteti a Chelsea-től szerződése lejártával távozó angol válogatott hátvédet, Ashley Cole-t.