Furcsa fogyatékosságban szenved egy török család néhány tagja, képtelenek egyensúlyozni. Az Ulas famíliából öten négykézláb közlekednek. A tudósok értetlenül állnak a jelenség előtt.
A Mercedes csapat nem ad több utasítást pilótáinak a futamok közben, miután Lewis Hamilton semmibe vette a kapott instrukciókat a vasárnapi Formula-1-es Magyar Nagydíjon.
Ősi csillagászati laboratóriumra utaló bizonyítékokat fedeztek fel a régészek az észak-perui Lambayeque régióban található Licurnique régészeti komplexumnál - adta hírül a dél-amerikai ország hivatalos hírügynöksége, az Andina.
A lakáspiac 2014-es első féléves teljesítménye több mint 10 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért tranzakciószámot. A növekedés mögött részben befektetési célú vásárlások állnak, ahol a befektetők a jövőbeli áremelkedés reményében, illetve kiadási céllal vásárolnak. Ez utóbbit az egyetemisták albérletkeresése is aktuálissá teszi, de a bérlői kereslet az elmúlt években tőlük…
Úgy tűnik, megvan az új hóbort. Az elmúlt napokban a Bayern München - Wolfsburg mérkőzés már nem az első volt, ahol egy néző azért rohant a pályára, hogy ott szelfizzen kedvencével. Most épp Javi Martinez járt így.
Louis van Gaal igyekszik minél hasznosabban eltölteni a tengerentúli időt új csapatával, a Manchester Uniteddel. A holland mester nagy intenzitással gyakoroltatja az új taktikai elemeket együttesével.
Életfogytiglant kért az ügyészség a 93 éves Biszku Bélára. A volt kommunista belügyminiszternek azonban akkor sem kell majd börtönbe vonulnia, ha jogerősen elítélik. Az ok: nem bírná a börtönt.
Három felperes javára döntött a hágai Állandó Döntőbíróság a Jukosz olajvállalat kisajátítása miatt. A Cipruson bejegyzett Hulley Enterprises Limited, a Man szigeti Yukos Universal Limited valamint a szintén ciprusi Veteran Petroleum Limited azért perelt, mert szerintük az orosz állam kiszorította őket … Folytatás
A korábbi részvényesek számára kedvező ítélet született a hágai bíróságon a Jukosz-perben, aminek következtében Oroszországot 50 milliárd dollár kártérítés megfizetésére kötelezhetik - számolt be a...
A következő videóhoz kár lenne bármit is hozzáfűzni; igaz, hogy nem indul be túl egyszerűen a Lambda Performance csapat által épített GT3-kategóriás Ford GT versenyautó, azonban amint kezdetét veszi a benzin égése a Roush-féle 5,3 literes, 580 lóerős motorban, a kipufogókat ijesztő, ördögi hangok hagyják el.
A brooklyni Junior Bishop (25) a New York-i Times Square-en a híres képregényhősnek, Pókembernek öltözve csábította arra a turistákat, hogy pózoljanak vele fotóhoz, cserébe pedig némi aprópénzt remélt.
Összesen több mint 50 milliárd dollárt ítélt meg három felperesnek az orosz állammal szemben a hágai székhelyű Állandó Döntőbíróság a Jukosz olajvállalat kisajátítása miatt.
Politikailag pikáns ítélet született egy nemzetközi bíróságon, mely szerint Oroszországnak 50 milliárd dollárt kell fizetnie a korábban szétvert Jukosz-konszern egykori tulajdonosai számára. Szakértők szerint azonban még ha jogerőre is emelkedik az ítélet, akkor is újabb persorozatban kell majd kipréselni valahogy a pénzt.
Igazán otthon érezhette magát Budapesten Cesare Prandelli, a Galatasaray vezetőedzője, akit a Honvéd vezetői a tegnapi gálameccs előtt közös vacsorára invitáltak.