Nagyjából hatvanmilliárd forintról mondanak le csak az idén a vállalkozások azzal, hogy az alacsonyabb terhet jelentő új adónemek helyett a régebbi szabályokat követik - írja a Magyar Nemzet pénteki számában....
Mire elérte a szigetet a Neoguri-tájfun, azonnal gyengülni is kezdett. Persze még így, trópusi viharként is komoly károkat okozott. Pénteken valószínűleg eloszlik. (Gawker)
Az idén júniusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest az áprilisi és májusi egyformán 0,1 százalékos csökkenés után. Az előző hónaphoz mérten pedig 0,1 százalékkal emelkedtek az árak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Magyar-spanyol férfirangadóval kezdődik hétfőn a budapesti vízilabda Európa-bajnokság, amelyet 12 férfi és nyolc női nemzeti válogatott részvételével rendeznek meg.
Nagyjából 60 milliárd forintról mondanak le csak az idén a vállalkozások azzal, hogy az alacsonyabb terhet jelentő új adónemek helyett a régebbi szabályokat követik - írja a Magyar Nemzet.
Az útépítő cégekre meglebegtetett, most cáfolt különadó drámainak lefestett nemzetgazdasági hatásairól ír ma a Magyar Nemzet, amely gondolatmenet elmegy egészen odáig, hogy a 100 milliárd forint...
A várt -0,1% helyett -0,3%-os lett az infláció júniusban. Ilyen mélyen sosem járt a fogyasztói árindex. A Portfolio által megkérdezett elemzők közül többen jelezték, hogy esetleg 0,1 százalékponttal...
Az idén júniusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, az előző hónaphoz mérten pedig 0,1 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Bejöttek a londoni elemzői várakozások: gyorsult az árak csökkenése Magyarországon, júniusban már -0,3 százalékra esett az éves inflációs ráta. Főleg az élelmiszerek árának csökkenése húzta le az indexet, de olcsóbb a rezsi és a ruha is - drágább a pia, a cigi, a benzin és a szolgáltatások.
A Red Bull Racing ifjú versenyzője, Daniel Ricciardo biztos benne, csapattársa, Sebastian Vettel a nehéz idénykezdet után hamarosan ismét legjobbját nyújtja majd. Tovább »
A KSH ma közzétett adatai alapján júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,3%-kal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. 1 hónap alatt – 2014. májushoz viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,1%-kal növekedtek.A maginfláció a szezonálisan kiigazított adatok alapján éves szinten 2,6 százalékkal az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal emelkedett.
Rendesen ütik az európai bankszektort, egyes pénzintézeteknél már 20-25 százalékos esést is láthattunk, ez részben a magyar devizahiteles törvényhez köthető. Felerősödött a menedékeszközök iránti kereslet, szárnyal az arany, 4 hónapja nem látott szinteken a kurzus.
Romario, az 1994-es világbajnok brazil válogatott tagja, jelenlegi parlamenti képviselő szerint a Brazil Labdarúgó Szövetség elnökének és alelnökének is a börtönben lenne a helye.
Kevés sárgát osztanak a játékvezetők, Romero a legnagyobb hős, Suárez eltiltása marad, Zuniga védelméről a kolumbiai szövetség is gondoskodik. És persze mindenki a döntőre és a bronzmeccsre készül.
A várt -0,1% helyett -0,3%-os lett az infláció júniusban. Ilyen mélyen sosem járt a fogyasztói árindex. A Portfolio által megkérdezett elemzők közül többen jelezték, hogy esetleg 0,1 százalékponttal...
A DK politikusainak nincs meggyőződésük. A hatalom, a politikai siker érdekében bármire képesek - mondta Schiffer András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Nem gyarapodik a számtalan különleges szériák sora, a világ leggyorsabb autója elköszön, vége. Vagy mégsem? A Bugatti Veyron közvetlenül veszteségesnek bizonyult, ám megítélés tekintetében komoly sikert hozott a projekt felett bábáskodó Volkswagen konszernnek, melynek következtében egy éven belül már köszönhetjük is az új generációt.
Csütörtökön eséssel zárták a kereskedést az amerikai részvényindexek azt követően, hogy több tényező is borzolta a befektetők kedélyeit. Ázsiában sem volt más a helyzet, a vezető tőzsdék szinte...
A mezőny nagy része már a kikötőkben van, reggel 8 óráig közel 400 hajó futott be az 522 induló közül a balatonfüredi célba, 50-60 pedig feladta a küzdelmet a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.
A kora reggeli kereskedésben volt egy kis forintgyengülés, majd a 9 órakor megjelent friss inflációs adatra (0,3%-os fogyasztói árcsökkenés) ez nem folytatódott, így az euróval szembeni jegyzések 310...
Összetett okokra vezethető vissza a balatoni halállományban történt tömeges pusztulás, annak mértéke folyamatosan csökken, a halmintákban kimutatott kórokozók emberre nem veszélyesek, a Balaton ökológiai állapota, vízminősége egyaránt kiváló - közölte egy szocialista képviselő írásbeli kérésére a földművelésügyi miniszter.
Az előző évihez képest 0,3 százalékkal csökkentek az árak júniusban, magyarán defláció van! Mondjuk az előző hónaphoz képest meg 0,1 százalékkal növekedtek, de ezt tudjuk be a szezonnak. Ilyen mértékű árcsökkenésre 1968 óta nem volt példa, pedig akkoriban az állam … Folytatás
A mezőny nagy része már célba ért a Kékszalagon, amin idén 522 hajó – köztük jópár felkészületlen – indult. A versenyt 50-60 hajó adta fel, nyerni pedig Józsa Márton nyerte hatalmas rekorddal a Fifty-Fifty nevű hajójával. (MTI)
Ítéletet hirdetett a bíróság Justin Bieber januári tojásdobálási ügyében. A tinisztár elkerülte ugyan a börtönt, de a próbaidő mellett közmunkán, valamint egy dühkezelési tanfolyamon is részt kell vennie.
A mezőny nagy része már a kikötőkben van, reggel 8 óráig közel 400 hajó futott be az 522 induló közül a balatonfüredi célba, 50-60 pedig feladta a küzdelmet a 46. Kékszalag Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.
Egyes helyeken 50-60 mm-t meghaladó csapadék is hullhat, legnagyobb eséllyel az Alföld középső és északi tájain, illetve az Északi-középhegységben. Szombaton is több helyen várható eső, vasárnaptól viszont már csak elvétve.
Csütörtökön eséssel zárták a kereskedést az amerikai részvényindexek azt követően, hogy több tényező is borzolta a befektetők kedélyeit. Ázsiában sem volt más a helyzet, a vezető tőzsdék szinte...
Egy eddig sosem látott videófelvétel került elő Shakira-ról, amelyen 12 évesen (1988. szeptemberében) látható egy iskolai versenyen. Az énekesnő énekel és táncol a felvételen. Bár ha végignézed, láthatod és hallhatod, hogy Shak már akkor nagyon ügyes és tehetséges volt, a versenyen mégis csak a második helyezést sikerült elérnie. Mit szólsz a fiatal Shakirához? Ilyennek képzelted?
A nyár a hosszabb szabadságok ideje, ilyenkor nem ritka, hogy valaki akár több hét szabadságot is kivesz. De mi történik, ha időközben mégis nélkülözhetetlen a szabadságon lévő munkavállaló? Jogszerűen berendelhető-e a szabadságáról? Erről ír a HR Blogon Kocsis Ildikó ügyvéd.
Jelentősen nőtt a szurkolás közben rendelők aránya Magyarországon, a VB alatt harmadával többen szerezték be így a vacsorát a megszokottnál. Az ételek mellett az italok is sláger termékké váltak: legtöbben a pizzát és a sört választották – derül ki a foodpanda.hu adataiból.
A négy magyar induló közül kettő - Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara - jutott a szombati döntőbe a nők hagyományos versenyének selejtezőjéből a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.