A kormány megengedte a közfoglalkoztatást magában foglaló Start-munkaprogram idei kiadásának 47,3 milliárd forinttal történő túllépését - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A jelek szerint "fogy a gőz" a közép-európai EU-gazdaságokból, bár a bővülési ütem lassulása "nem katasztrofális" - állapították meg a júniusi gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
Döbbenetes képeket posztolt Instagramján egy fiatal brit nő, aki súlyos betegségben szenved. A lánynak a kór miatt egy lyukkal a hasán kell élnie, azon keresztül ürít, azonban úgy döntött, ez nem akadályozhatja meg abban, hogy megmutassa ennek ellenére még mindig nő és gyönyörű.
Miami - Harminc filmet forgatott, nyolc albumot kiadott, közben turnézott, háromszor elvált, és ikreket is szült, de Jennifer Lopez 44 évesen jobban néz ki, mint valaha.
A Balatoni Limnológiai Intézet vezetője szerint nem emberi eredetű szennyeződéssziget úszott másfél hete a Balaton felszínén, hanem árvaszúnyoglárva-bőrdarabok. A Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi nyíltvízi úszó Európa Kupa-versenyen többen is megbetegedtek. Az országos tisztifőorvos szerint emberi ürülékből származó calici vírus okozhatta a fertőzést.
A Hungaroring Sport Zrt. állami vállalatokkal együttműködve az idén is megrendezi azt az akciót, amelyben ingyenes utazásra jogosító kedvezményes belépőket válthatnak a magyar nézők a július 27-i Forma-1-es Magyar Nagydíjra.
Az ukrán elnök hétfő este bejelentette, hogy vége a tűzszünetnek. Ezt követően kedd reggel már meg is kezdték az ukrán csapatok az oroszbarát állások támadását, több ponton. Vlagyimir Putyin a mai...
A Magyar Bankszövetség fenntartja, hogy az árfolyamrés alkalmazása jogszerű, nemzetközileg is elismert valós gyakorlat, és azon az állásponton van, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás szigorú szabályait a bankszektor maradéktalanul teljesítette - mondta Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az állam, az önkormányzat, a fenntartó és az intézmény összefogásával újraindították a másfél éve elakadt, több mint hárommilliárd forint értékű siófoki kórházfejlesztő projektet - jelentették be az intézményben tartott sajtótájékoztatón.
New York — Szavaztak a People magazin olvasói! Az idén, Joe Manganiello (37), a True Blood – Inni és élni hagyni című vámpíros tévésorozat sztárja a világ legkívánatosabb agglegénye. A szobortestű óriás különleges fickó.
Budapest — A Forbes magyar kiadása először készített listát a legértékesebb magyar celebekről. Első helyen Alföldi Róbert végzett, tőle alig lemaradva Ákos lett a második, Frei Tamás a harmadik. A legértékesebb női celeb a lista ötödik helyezettje, Liptai Claudia lett.
Herbert Steiner lett az Audi Hungária Motor Kft. motorgyártásért felelős ügyvezető igazgatója; Achim Heinfling korábbi vezető az ingolstadti gyárban a motor- és aggregátorgyártási részleg vezetője lesz - tájékoztatta a vállalat az MTI-t kedden.
Beindult és működik az új mobilparkolási rendszer - mondta a délelőtti órákat összegezve a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója. Veres Mihály hozzátette: délig mintegy 15-16 ezer tranzakciót rögzített a rendszerük. A vezérigazgató megerősítette: az EME Zrt. nem szolgáltathat mobilparkolást, aki mégis rajtuk keresztül fizet, azt megbüntethetik.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,85 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 18 494,93 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Csak egy pillanatra áll meg az Edda frontembere a 63. születésnapján, mert ideje sem lenne a visszatekintésre. A legendás rockbanda gépe éppen indult Erdélybe, amikor a repülőtéren telefonon utolértük a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Pataky Attilát, és az ötödik dimenzió is szóba került.
Indul a görögdinnyeszezon Magyarországon a hétvégén, a szántóföldi gyümölcs folyamatosan érik, néhány napon belül tömegesen jelenik meg a hazai gyümölcspiacon - tájékoztatta a Dinnyetermelők Országos Szövetségének elnöke kedden az MTI-t .
Magyarország nagyon nehéz piac - nyilatkozta a Reuters brit hírügynökségnek a Sberbank Europe AG igazgatótanácsának magyar tagja. Az interjút a Moscow Times című angol nyelvű orosz lap keddi számában...
A jelek szerint "fogy a gőz" a közép-európai EU-gazdaságokból, bár a bővülési ütem lassulása "nem katasztrofális" - állapították meg a júniusi gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.