2014. június 23. hétfő

jún. 23
9:53
Egy percen múlt a Las Palmas feljutása (Sport365)
A spanyol másodosztály rájátszása óriási mérkőzést, és drámát hozott. Az első mérkőzésen a Córdoba és a Las Palmas 0-0-át játszott, a második mérkőzésen pedig egészen a 92. percig a Las Palmas vezetett 1-0-ra. Ezután jött a csavar.
jún. 23
10:00
Mínuszba fordultak a részvények, de erősködik a forint (Privátbankár)
Hétfő reggel az európai tőzsdeindexeknek nem akaródzott menniük sehová, majd inkább lefelé indultak. Az euró kevesebbe került itthon, mint péntek délután. Drágult viszont az arany.
jún. 23
10:03
Elfogták az ámokfutó katonát (Blikk)
Szöul - Sarokba szorították, ezért mellbe lőtte magát az a dél-koreai katona, aki öt bajtársát mészárolta le szombaton az észak-koreai határ közelében.
jún. 23
10:03
Hárommeccses eltiltást kapott a kameruni labdarúgó (Infostart)
A korábbi hírekkel ellentétben nem egy, hanem három tétmérkőzésre szóló eltiltást kapott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságától Alex Song, a brazíliai világbajnokságon szereplő kameruni válogatott játékosa.
jún. 23
10:03
Hagyományőrző íjásztalálkozót rendeznek Ópusztaszeren (Gondola)
A Kárpát-medence minden szegletéből több ezer vendég érkezik a hétvégén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, a hagyományőrző íjásztalálkozóra, a Nyílzáporra, hogy megemlékezzen a dicsőséges pozsonyi csatáról és méltó módon tisztelegjen honalapító Árpád vezér előtt – közölte Kodácz Csengele, az intézmény sajtóreferense az MTI-vel
jún. 23
10:03
Hanga Ádámé a legszebb zsákolás az Euroligában (Blikk)
jún. 23
10:03
Jó hír Kínából (Portfolio)
Júniusban 50,8 pontra, javult az HSBC által számolt beszerzési menedzser index Kínában. Az előző hónapban még 49,4 ponton állt a mutató, vagyis a zsugorodást jelző, 50 pont alatti tartományban volt....
jún. 23
10:03
Foci vb: itt az összes tegnapi gól + a legjobb fotók (ATV)
Kattintson a képekre, galéria nyílik!
jún. 23
10:05
Egy éven át zaklatta a szomszédját (Blikk)
jún. 23
10:05
Hirtelen nagyot ütöttek a piacokon: újra 10 ezer alatt a DAX (Portfolio)
Részben a jó kínai makroadatnak köszönhetően a hét első napján visszafogott optimizmus jellemezte az ázsiai befektetőket. Ennek ellenére a nyugat-európai tőzsdéken a pénteki zárószintek körül indult...
jún. 23
10:07
Bankmentés Bulgáriában (Portfolio)
Állami tőkeemeléssel és a részvényesek veszteségviselésével menekül meg Bulgária negyedik legnagyobb bankja, a múlt héten betétesi rohamot elszenvedő Corpbank - írja a Reuters. 2014.06.20 15:29...
jún. 23
10:12
Magyar áfa-alany lesz a Google és a YouTube is (Adózóna)
2015 januárjától uniós irányelv alapján Magyarországon is megváltoznak a telekommunikációs, a rádió és televíziós, illetve az internetes szolgáltatások adózásának szabályai. A szolgáltatók az áfát már nem a saját székhelyük, hanem a szolgáltatások igénybevevőinek székhelye alapján fizetik majd. Az itthoni szolgáltatásokra eső 27 százalékos áfa tehát már a magyar költségvetés bevételeit fogja…
jún. 23
10:12
Narancsos édesburgonya-püré. Mmmmm! (Éva Magazin)
Édesburgonya naranccsal? Jöhet! És a babának? Neki is, miért ne? Elkészítési idő: 30 perc Hozzávalók (2 adaghoz): • 1 édesburgonya • 1 evőkanál narancslé • 5 deka csirkemell • 1 kisebb darab vaj 1. Az édesburgonyát hámozd meg és vágd kockákra. Forró vízben főzd puhára. 2. Szűrd le és a narancslével törd pépesre. 3. Egy kevés vajon süsd meg a csirkemellet és turmixgépben pürésítsd az…
jún. 23
10:14
Schell Judit, exek és hazugságok, régimódi nyaralás a július–augusztusi Évában (Éva Magazin)
Június 24-től az újságárusoknál! A július–augusztusi Éva egy igazi nyári lapszámra sikerült – reméljük, ti is élvezettel lapozgatjátok majd! Nézzük, mi minden van benne: Schell Judit a címlapon, és nem csak ott A színésznővel többek közt arról beszélgettünk, mennyire máshogy látja a fiatalkorát, szerelmeit és pályája kezdetét most, három gyerek édesanyjaként. Kormos Anett: Én és az exeim  Az…
jún. 23
10:18
Még az oroszok sem tudják, lopják-e a gázt a vezetékből (Privátbankár)
Ukrajnában már öt napja vesznek ki földgázt a tranzitvezetékből, miközben a Gazprom nem szállít a szomszédos országnak – közölte a Gazprom hétfőn. Az orosz energiaügyi minisztériumban viszont azonnal megcáfolták az állami cég közlését.
jún. 23
10:21
Hanga Ádámé a legszebb zsákolás az Euroligában (Infostart)
Hanga Ádámé, a spanyol Laboral Kutxa Vitoria magyar kosárlabdázójáé lett a legszebb zsákolás az elmúlt Euroliga-szezonban.
jún. 23
10:21
Lecsapott a NAV Budapesten: több százmilliós fogás (Gondola)
A pénzügyőrök egy IX. kerületi raktárépületben találták meg a mintegy 650 millió forint összértékű termékeket
jún. 23
10:21
Kislány kérlelte Google-t, elengedték aput (Kreatív Online)
Születésnapjára egy hét szabadságot kapott.
jún. 23
10:21
Kiszabadultak az elrabolt egyetemi tanárok (Blikk)
jún. 23
10:21
Romokban a menekülttábor (Spa Trend Online)
A fegyverszünet szombaton helyi idő szerint 18 órakor lépett hatályba.
jún. 23
10:21
Kánikulával, heves zivatarokkal indul a 26. hét (Pénzcentrum)
A hét elején 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de heves zivatarok is lehetnek. Aztán a hét folyamán többször lesz eső, zápor, és néhol csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet, a hétvégén azonban ismét több napsütésre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből....
jún. 23
10:21
Zsíros állásokkal kárpótolják a kiesett képviselőket (ATV)
Több mint 130 kormánypárti képviselő hullott ki az áprilisi választás után a parlamentből, de túlnyomó többségük nem maradt állami vagy önkormányzati megbízatás nélkül – írja a Blikk.
jún. 23
10:21
Minden téren győzne - újabb részletek az új VW Passatról (Auto Pult)
Noha a várva várt új Volkswagen Passat csupán a 2014-es Párizsi Autószalonon, azaz ősszel mutatkozik be a nagyközönségnek, addig jóformán szép lassan minden információt begyűjtünk a wolfsburgiak következő generációs középkategóriásával kapcsolatban. Íme, az újabb dózis Passat-információ.
jún. 23
10:23
Fertőzések a Magyar Úszás Napján (Gondola)
Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek
jún. 23
10:23
Gazprom: Ukrajnában lopják a gázt (Spa Trend Online)
Azt nem közölték, hogy mennyi tűnt el.
jún. 23
10:23
Magyar Úszás Napja: többen fertőzést kaptak (ATV)
Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.
jún. 23
10:24
Egyedülálló szoftver, amely még a dolgozók egyedi igényeit is figyelembe veszi a beosztástervezésnél (HR Portál)
A vállalati beosztástervezés tevékenység jóval összetettebb feladat, mint egyszerű munkarendek tervezése. Beosztás-, szabadság tervezés és tény munkaidő adatrögzítés az L-SOFT Zrt. PIRAMIS™ rendszerében.
jún. 23
10:24
Bajban az euróövezeti magánszektor - esnek a tőzsdék (ProfitLine)
Az euróövezeti feldolgozóipari aktivitás júniusban az elmúlt hét hónap legkisebb bővülését mutatta a Markit Economics előzetes adatai alapján, ami felerősíti a régió gazdaságával kapcsolatos aggodalmakat.
jún. 23
10:24
Vízilabda: a magyar csapat nyerte a Thetisz Kupát (Sport365)
Két győzelemmel és egy vereséggel az élen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a görögországi Thetisz Kupán.
jún. 23
10:25
Közeleg a lehűlés: záporok, zivatarok jönnek (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzése szerint csapadékos, szeles napok előtt állunk.
jún. 23
10:25
Áfacsalások az adóhivatal célkeresztjében (Spa Trend Online)
A forgalmi adóval kapcsolatos problémák végleges megoldása nemzeti keretek között nem lehetséges, az uniós lépéseket igényel.
jún. 23
10:26
Lean vezetés, HR Business Partner, Közbeszerzési menedzsment és más ősszel induló szakirányú továbbképzések a Corvinus GTK-n (HR Portál)
HR Business Partner, Lean vezetés, Közbeszerzési menedzsment és más új-, és nagy hagyományú szakirányú továbbképzésekkel várja a továbbtanulni vágyó felnőtteket a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara. Megváltozott tanulási útvonalak jellemzik ma a felnőttek továbbtanulási szokásait. A Bolognai felsőoktatási struktúra bevezetése óta (2006) a munka mellett tanulók választhatnak…
jún. 23
10:26
A Premier League-be kerülhet a Barca lejáró szerződésű sztárja (Sport365)
A Sport értesülése szerint a Liverpool szerződést kínálhat Víctor Valdésnek, az FC Barcelona kapusának.
jún. 23
10:27
Félmilliárd értékű hamisított kést foglaltak le Budapesten (Infostart)
Több mint 32 ezer hamisított késkészletet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei vasárnap éjszaka Budapesten. A termékek összértéke mintegy 650 millió forint - közölte a NAV hétfőn.
jún. 23
10:36
Nincs elég vendéglátós a Balatonnál - 430-hoz közelít a benzin (Privátbankár)
A cégek optimistábbak, a lakosság pesszimistább volt júniusban – közzéteszik az államháztartás hiányt az első 5 hónapban - az áfacsalókra utazik az adóhatóság – tovább drágulhat a benzin
jún. 23
10:39
Saját gördeszkapályát kapott Jolie-ék lánya (Blikk)
New York – Saját gördeszkapályát kapott Angelina Jolie (38) és Brad Pitt (50) gyermeke, a nyolcéves Shiloh.
jún. 23
10:39
Több versenyző kapott fertőzést a Magyar Úszás Napján (Blikk)
Budapest - Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.
jún. 23
10:39
Biden üdvözli az ukrán tűzszünetet (Infostart)
Joe Biden amerikai alelnök üdvözölte a Petro Porosenko ukrán államfő által egyoldalúan kihirdetett tűzszünetet, ugyanakkor ismét szankciókkal fenyegetőzött arra az esetre, ha Moszkva nem tesz lépéseket a kelet-ukrajnai erőszak beszüntetésére.
jún. 23
10:39
Jók a terméskilátások, de az időjárás még közbeszólhat (Gondola)
Az a biztos, amikor már a magtárban van a termés – mondta Czerván György, az FM agrárgazdaságért felelős államtitkára az M1 Ma reggelben.
jún. 23
10:39
Fertőzést kaptak a Magyar Úszás Napján résztvevők (Alternatív Energia)
A MÚSZ mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.
jún. 23
10:39
Mutatjuk a hét piaci bökkenőit (Portfolio)
A hetet számunka a Magyar Nemzeti Bank holnapi kamatdöntése határozza majd meg, amin a Monetáris Tanács újabb 10 bázisponttal vághatja a kamatokat. Ezen kívül a nemzetközi színtéren sem lesz nyugalom...
jún. 23
10:39
Szabadon engedték az elrabolt tanárokat Afganisztánban (ATV)
Az afganisztáni tálibok szabadon engedtek 33 egyetemi tanárt és hallgatót, akiket szűk két héttel korábban raboltak el az ország keleti részén lévő Gazni tartományban - jelentette be hétfőn a tartomány kormányzóhelyettese.
jún. 23
10:41
Politikai botrány a titkos lengyel hangfelvételből (Infostart)
A Wprost című lengyel hetilap azt állítja, hogy megszerzett egy titkos hangfelvételt, amelynek tanúsága szerint a kormányon lévő Polgári Platform párt 2005-ben kifizette egy rivális elnökjelölt adósságát, a jelölt visszalépéséért cserébe.
jún. 23
10:54
Erre legalább jó volt a válság: kevesebb ideig kell spórolni egy lakásra (Privátbankár)
A válság öt éve alatt összesen 17,2 százalékkal csökkent a lakóingatlanok értéke, azonban ezzel párhuzamosan több mint két évvel rövidült lakáshoz jutási idő: míg 2009-ben nyolc és fél évnyi fizetést kellett egy átlaglakás megvásárláshoz megspórolni, addig 2013-ra már csak nagyjából 6 év volt ugyanez az idő.
jún. 23
10:57
Fertőzést kaptak Risztovék a Magyar Úszás Napján! (Blikk)
Budapest - Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek. A fertőzöttek között van Risztov Éva és Gyurta Gergely is.
jún. 23
10:57
Fertőzéssorozat a Magyar Úszás Napján (Infostart)
Számos jelzés érkezett, hogy szombaton, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napján többen fertőzést kaptak a tóban úszók közül - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), és mielőbbi felépülést kíván az érintetteknek.
jún. 23
10:57
Mit kell tenni Orbán bukása után? (Gondola)
jún. 23
10:57
Sok kis megbízás a Debreceni Egyetemtől (Kreatív Online)
Öt részfeladatra vártak ajánlatot, az összérték 10,8 millió.
jún. 23
10:57
Merkel segítségét kérte Porosenko, Moszkva tartós tűzszünetet sürget (Alternatív Energia)
Az elnök tájékoztatta Merkelt, hogy a lázadók a tűzszünet ellenére nem tették le a fegyvert.
jún. 23
10:57
Új "találmány" a fejvadászatban - költséghatékonyan (HR Portál)
Hozzászokhattunk már, hogy a humánszolgáltató cégektől elvárják a professzionális minőség mellett, hogy költséghatékony megoldásokat nyújtsanak. Az ilyen elvárásoknak megfelelni kívánó, igencsak sokszereplős piacon egyre nehezebb azonban kiigazodni: melyik az „olcsó húsnak híg a leve” szolgáltatás, és melyik nyújt valódi megoldást egy problémára? A Beck and Partners Kft. 15 éves fejvadászati…

Keresés