Felújítások miatt csaknem három héten át változásokra kell készülni a pécsi, a kaposvári és az esztergomi vasútvonalon, hétfőtől egyes szakaszokon autóbuszok viszik az utasokat - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Budapest - VV Dorkának (20) elkészült az első dala! A VV6 szőkesége korábban hangoztatta, hogy szeretne a zenei pályára lépni, s most meg is tette az első lépést, hogy beindítsa popkarrierjét.
Belo Horizonte - Az argentin futballválogatott ugyan mindkét eddigi mérkőzését megnyerte a világbajnokságon, mégis belső csatározások miatt foglalkoznak a dél-amerikaiakkal.
Rosszul kalkulálnak azok a kereskedők, akik a régi, ismert módszerekkel próbálják meg kijátszani az online pénztárgépek új rendszerét - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról ír, hogy tovább dagad a Bálna botránya, ugyanis új pert indítana a Cet-ügyben az MKB Bank a fővárosi önkormányzat ellen.
Hogyan kell korrigálni a kisvállalati adóalanyiságot megelőző időszaki teljesítés kiva alatt kiegyenlített összegét? Itt van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye, példákkal.
Jól kezdi a hetet a forint, az euróval szemben minimálisan erősödni tudott a hétfő reggeli órákban. Mindez annak ellenére sikerült a hazai fizetőeszköznek és egyébként a többi feltörekvő devizának,...
Az ödéma számos betegség előrehaladott stádiumában megjelenhet. Gyakran előfordul szívelégtelenség, elégtelen veseműkődés, májbetegségek és fertőző betegségek mellett is. Azonban a tünet gyakran ezeknek a kiváltó oka is lehet!
Megtagadta hétfőn a maláj legfelsőbb bíróság a római katolikus egyháztól a fellebbezés jogát egy korábbi bírósági ítélet ellen, amely szerint a nem muszlimok nem használhatják az Allah szót Malajziában, amikor Istenre hivatkoznak.
Negatív a magyar bankok hitelminősítése szempontjából a Kúria múlt hétfői jogegységi határozata - írja hétfőn reggel közzétett elemzésében a Moody's. A Moody's 1 milliárd euró (több mint 300 milliárd...
Többször is próbált Ausztria legnagyobb alapkezelője párbeszédet kezdeményezni belga sörgyártó óriással, viszont mivel nem történt előrelépés többek között az igazgatótanács javadalmazási politikáját...
Mint a robotok, úgy vannak betanítva a dolgozóik, viszont szeretik a munkájukat és naponta ehetnek fagylaltot. Pintér Katalin, a Michelin-csillagos Onyx étterem és a Gerbeaud ügyvezetője több magyar vendéget szeretne látni asztalaiknál.
A vártnál jobb kínai makroadat erőt adhat az európai részvénypiacoknak az emelkedéshez. Előzetes várakozások szerint a FTSE-100 index 0,1 százalékkal a DAX-30 index 0,2 százalékkal a CAC-40 index 0,1 százalékkal emelkedhet.
Kínában nehezményezték, hogy médiafelügyeletük egyik rendelkezését félremagyarázták. A kínai médiafelügyelet megvédi az újságírók jogait, miközben fellép azok ellen az újságírók ellen, akik önkényes leleplezésekkel fenyegetnek, zsarolnak és visszaélnek a nyilvánosság erejével - közölte a hivatal egyik vezetője.
Jogerősen elítélték a Hetek című hetilap két munkatársának zaklatása miatt Zagyva György Gyulát, a Jobbik volt országgyűlési képviselőjét és I. Bélát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) másik vezetőjét.
A bolgár kormány nyugtatgatja a jegybanki felügyelet alá került pénzintézet betéteseit. A bolgár miniszterelnök-helyettes ígéretet tett arra, hogy a betétesek egyetlen fillért sem veszítenek annál a banknál, amelyet az ország jegybankja felügyelet alá vont pénteken. Bulgáriában az OTP-nek is van érdekeltsége, amelyet azonban nem érint a pánik.
Hivatali visszaélés miatt állítottak bíróság elé egy adóellenőrt. Vendéglátós barátjának adott információkat adóellenőrzésekről az a revizorként dolgozó férfi, akinek a büntetőpere pénteken kezdődött meg a Szolnoki Törvényszéken.
Komoly munkaerőhiány van a szállodákban és a vendéglátásban is, sok pincér, szakács, szobalány külföldre megy, így nehéz képzett munkaerőt találni, pedig kezdődik a főszezon a Balatonnál is, sok a betöltetlen állás, mondta Hoffmann Henrik a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke a Világgazdaságnak.
Texas - Kiengedték a katonai kórházból azt az amerikai őrmestert, aki öt évet töltött Afganisztánban a tálibok fogságában három héttel ezelőtti szabadulásáig. Bowe Bergdahl (28) kezelésének nincs ezzel vége, most a pszichiáterek veszik kezelésbe a katonát, akinek visszatérését nem egy amerikai összevont szemöldökkel figyeli.
Megegyezett a BNP Paribas az amerikai hatóságokkal a Szudánnal, Iránnal és más országokkal szembeni szankciók megszegésének következményeiről - írja a Wall Street Journal. A francia bankcsoport 8-9...
Az áfával való visszaélések állnak továbbra is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek célkeresztjében - mondta Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese a Napi Gazdaságnak. A lap hétfői...
Alig jelentette be a Gazprom, hogy Ukrajnában ötödik napja vesznek ki gázt a tranzitvezetékből, az orosz energiaügyi minisztériumban hétfőn azonnal megcáfolták az állami cég közlését.
Key Largo - Tizenhárom órát élt túl mentőmellény nélkül az óceánban egy középkorú amerikai nő és egy férfi, miután kipottyantak hajójukból a flordiai Key Largo közelében. Életüket egy nagy csapat sirálynak köszönhetik, akik felhívták egy kis halászhajó legénységének a figyelmét a fuldokló párocskára.
Szibéria – Gyengül a Föld mágneses mezeje a nyugati féltekén – állapította meg az SWARM európai műholdas kutatás, amely a földi élethez nélkülözhetetlen mágneses mezőt vizsgálja évek óta.
Ukrajnában már öt napja vesznek ki földgázt a tranzitvezetékből, miközben a Gazprom nem szállít a szomszédos országnak - közölte a Gazprom. Az orosz energiaügyi minisztériumban azonnal megcáfolta az...
Professzor David Clutterbuck több mint három évtizede kutatja, gyakorolja és tanítja a mentorálás tudományát és művészetét. Budapesten, a Coaching Határok Nélkül (CHN) legutóbbi évadzáró programján arról is beszélt, mi a különbség a coaching és a mentorálás között és miért olyan sorsdöntő a tehetségek felismerése és támogatása.
Júniusban 6 hónapja nem látott mértékű visszaesést mutat a francia feldolgozóipari aktivitás, ami felerősíti az euróövezet második legnagyobb gazdaságának kilátásával kapcsolatos aggodalmakat.
Az elmúlt öt év ingatlanpiaci válsága 17,2 százalékos áresést hozott országos átlagban, azonban ezzel párhuzamosan több mint két évvel rövidült az átlagos lakásár és jövedelem hányadosából adódó elméleti lakáshoz jutási idő – derül ki az OTP Jelzálogbank friss OTP Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből.