2014. június 10. kedd

jún. 10
8:53
Mit lett a forinttal, amíg mi pihentünk? (Privátbankár)
A forinttal pünkösdkor is kereskedtek, a hosszabb pihenő után kis gyengülést láthat az, aki megpróbálja felvenni a piacon a fonalat.
jún. 10
9:03
Ördögkatlan Törőcsik Mari fővédnökségével (Blikk)
Az Ördögkatlan Fesztivál fővédnöke lett Törőcsik Mari (78). A rendezvényt idén már hetedik alkalommal rendezik meg, a színésznő Cseh Tamással közösen vállalat el a megtisztelő címet.
jún. 10
9:03
Törzsi tánc a németeknek (Blikk)
jún. 10
9:03
Volt újságíró lett a miniszterelnök Dél-Koreában (Infostart)
Volt újságírót nevezett ki kormányfőnek kedden Dél-Koreában Pak Gun Hje államfő, első lépéseként annak, hogy a több száz ember életét követelő áprilisi kompkatasztrófát követően helyreállítsa a bizalmat a kormány iránt.
jún. 10
9:03
Kemény Dénes az InfoRádióban focizik minden nap (Infostart)
Az Európán túli világbajnokságoknak többnyire nem európai győztese szokott lenni, és most a házigazda brazil labdarúgó-válogatott mellett Argentína és Uruguay is esélyes lehet a végső győzelemre - mondta Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, aki a labdarúgó világbajnokság minden napján értékeli az előző napi mérkőzéseket az InfoRádióban.
jún. 10
9:03
Ferenc pápa gyengélkedett (Blikk)
jún. 10
9:03
Gazdag olajlelőhelyre talált a Mol (Alternatív Energia)
jún. 10
9:03
Valami nagyot akar újítani a Facebook? (Portfolio)
A Facebookhoz igazol át az eBay alá tartozó online fizetési megoldásokat kínáló cég, a PayPal elnöke - jelentette be a társaság. A közösségi oldalnál az üzenetküldő szolgáltatásért felel majd. A...
jún. 10
9:03
Erősödik a hőség: nappal 35, késő este 28 fok is lehet (Pénzcentrum)
...
jún. 10
9:03
Olajat talált a Mol Pakisztánban (ATV)
A Mol Nyrt. Ghauri Közös Vállalata (GJV) jelentős olajtalálatot ért el a Ghauri X-1 kút sikeres tesztelésével Jhelum körzetében, Punjab Provinciában Pakisztánban, ami az első szénhidrogén felfedezés a Potwar-fennsík keleti részén - közölte a Mol a tőzsde honlapján kedden.
jún. 10
9:05
Rablóbandát számoltak fel a fővárosi rendőrök (Blikk)
jún. 10
9:05
Itt a pocokinvázió - Fél évszázada nem volt ekkora vész (Portfolio)
A pocok mindenféle növényi részt fogyaszt, és szinte mindenben kárt tesz...
jún. 10
9:05
Két nap a vb-ig, Sao Paulo könnygázban úszik (ATV)
Sao Paolóban könnygázzal próbált feloszlatni egy tüntetést a rendőrség. A brazil nagyváros közlekedése teljesen összeomlott a metróalkalmazottak sztrájkja és a napok óta tartó tüntetések miatt. Pedig a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzéséig már csak két nap van hátra.
jún. 10
9:07
Ázsiai befektetőket környékez meg a nagybank (Portfolio)
Angliában utoljára 3 éve bocsátott ki szamuráj-kötvényt egy bank, most a csöndet a Barclays akarja megtörni. Lapértesülések szerint több, 3-10 év közötti lejáratú papírt adnának el, a piac ugyanis a...
jún. 10
9:09
Kösz a hosszú hétvégét, nyuszi! Ezért voltak tele a szállodák (Privátbankár)
Áprilisban a külföldivendég-éjszakák száma 9,4, a belföldivendég-éjszakáké 22 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 12 százalékkal emelkedett. A vendégforgalom növekedésének fő oka, hogy idén a húsvét áprilisra esett.
jún. 10
9:09
Kimarad a jóból a forint (Portfolio)
Miközben a nemzetközi tőzsdék sorozatosan új csúcsokra futnak, addig a forint meglehetősen nyugodtan viselkedik. Az euróval szembeni árfolyam a hétfői ünnepnapon is mérsékelten mozdult meg és a kedd...
jún. 10
9:11
A válság volt a legnagyobb rezsicsökkentő (Portfolio)
A nyitott energiapiacok komoly megtakarítási lehetőséget jelenthetnek a hazai vállalkozások számára, amennyiben azok hajlandók az energia-beszerzést is nem rutinszerűen, hanem tudatos döntések mentén...
jún. 10
9:15
Másként működik a HR Indiában (HR Portál)
Tízszer annyi mérnököt képez India, mint az EU négy legnagyobb gazdasága együttvéve. Közöttük dolgozik és keresi a tehetségeket a Barco magyar vezetője, Garamhegyi Ábel. Az OHE konferenciáján kiderült, Indiában megnézik a jelentkezők egyetemi vizsgajegyeit, a munkavállalókat pedig szinte altruizmusból is képzik.
jún. 10
9:15
Jelentősen gyorsult májusban a kínai infláció (ProfitLine)
Kínában az infláció az előzetesen vártnál nagyobb mértékben emelkedett májusban, míg a termelői árak visszaesésének mértéke már második hónapban lassul.
jún. 10
9:15
Mégis elindulhat az Európa Ligában a Manchester United! - sajtóhír! (Sport365)
Felcsillant a remény a Manchester United és a Valencia előtt a nemzetközi kupában való indulásra, miután két török csapatot kizárt az UEFA bundázás miatt.
jún. 10
9:15
Növényekkel, konkrétabban marihuánatövekkel támadt fivérére egy férfi (444.hu)
Hol máshol, mint Floridában.
jún. 10
9:17
Tippek a munkahelyi beilleszkedést segítő mentori program kidolgozásához (HR Portál)
Az új dolgozó sikeres munkahelyi integrációjának egyik kulcsa a megfelelően kiépített és hatékonyan működő mentori rendszer. Vizsgálati eredményeink azt mutatják, hogy míg a tengerentúlon a program valóban szervezeti szinten és szervezetten működik, addig a magyar vállalatoknál valahogy elsiklanak e szemlélet mellett. Ez azért is meglepő, mert egy ilyen rendszer kidolgozása és működtetése…
jún. 10
9:17
Nagyot lendített a húsvét az áprilisi idegenforgalmon (ProfitLine)
A KSH adatai alapján áprilisban a külföldivendég-éjszakák száma 9,4, a belföldivendég-éjszakáké 22%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 12%-kal emelkedett. A vendégforgalom növekedésének fő oka, hogy idén a húsvét áprilisra esett.
jún. 10
9:17
Magyar Bálintban benne rekedt a szó!!4! (444.hu)
Ettől: (Via Facebook)
jún. 10
9:19
Lehet-e cigarettázni munkaidő alatt? (HR Portál)
Jogos-e, ha a cég azért mond fel, mert a biztonságiak állítása szerint a kamerán keresztül foltokban látható, hogy a dolgozó cigarettázik? A felvételt azonban a cég nem hajlandó megmutatni, így védekezni sem tudok.
jún. 10
9:19
Hahó, emberek! Megjött a hír, amire öt éve várunk!!4! (444.hu)
Növekszik az amerikai gazdaság. De hogy! Trendfeletti tempóban!
jún. 10
9:21
Évek óta nem nyaralt Molnár Piroska (Blikk)
jún. 10
9:21
VB - Megtámadták a bosnyák válogatottat? (Blikk)
Guaruja – A bosnyák focidrukkerek internetes oldalának, a bhdragons.com twitteres felülete szerint fegyveres rablók támadtak válogatott labdarúgóikra brazíliai edzőtáborukban, ám a rendőrség időben közbelépett és megfutamította a banditákat. Senkinek nem esett bántódása és a stábtagok állítólag azzal viccelődtek, hogy otthon ennél komolyabb atrocitásoknak is ki voltak már téve.
jún. 10
9:21
Feketében, metrón érkezik a szerelem (444.hu)
Pünkösd Hétfőn a teljesen kiürült városban történt meg a csoda.
jún. 10
9:21
Netanjahu nem képes vezetni a kormányt (Gondola)
Bírálta az izraeli külügyminiszter Benjámin Netanjahut. Avigdor Liberman a miniszterelnök nem képes vezetni kormányát, annak tagjai ugyanis más-más javaslatot támogatnak az izraeli-palesztin konfliktus megoldására
jún. 10
9:21
Külföldön terjeszkedik a Business Telecom (Kreatív Online)
Reklámnézésért adnak olcsóbb internetet.
jún. 10
9:21
Megölték a NATO több katonáját (Blikk)
jún. 10
9:21
Hivatalos megerősítés: valóban szegények a minimálbéresek (Kripto Akadémia)
2010-ben a minimálbérért dolgozók még többet kerestek a szegénységi szintet jelentő jövedelemnél.
jún. 10
9:21
Szokatlanul korán aratunk idén (Portfolio)
4-5 millió tonna gabonatermésre...
jún. 10
9:23
Gyengélkedett Ferenc pápa (Gondola)
Lemondta Ferenc pápa hétfői elfoglaltságainak egy részét. Hírek szerint az egyházfő túl sokat dolgozik és egyszerűen elfáradt
jún. 10
9:23
Portfólióbővülés az Ads Interactive-nál (Kreatív Online)
Love.hu, Myvip.hu és még sok más felületet értékesíthetnek.
jún. 10
9:23
Egekben a király népszerűsége (Kripto Akadémia)
Fülöp megítélése kitűnő Spanyolországban.
jún. 10
9:23
8 milliárd dollár csak csokiból? A Nestlé ennél is többet akar (Portfolio)
A prémiumcsokoládé-szegmensben kíván erősíteni a Nestlé, erről Paul Bulcke, a cég vezére beszélt. A menedzser méltatta azokat az eredményeket, amelyeket az utóbbi időben elért a társasága, kiemelte,...
jún. 10
9:25
Szabó: Bajnai nem száll ki a politizálásból (Gondola)
Bajnai Gordon a stratégiaalkotásban fog részt venni, háttérbe vonulása nem jelenti azt, hogy kiszáll a politizálásból, az Együtt-PM-ből - mondta Szabó Tímea a Ma reggelben
jún. 10
9:25
Nem kell piaci viharoktól tartani a héten (Portfolio)
Nyugodt hetünk lesz piaci szempontból, ugyanis nagyobb súlyú esemény, illetve adatközlés nem várható. Az USA-ban egyedül a csütörtöki és pénteki nap lehet izgalmas, míg itthon a szerdai inflációs...
jún. 10
9:27
Itt a nagy fogás: olajat talált a Mol (Privátbankár)
A Mol Nyrt. Ghauri Közös Vállalata (GJV) jelentős olajtalálatot ért el a Ghauri X-1 kút sikeres tesztelésével Jhelum körzetében, Punjab Provinciában Pakisztánban, ami az első szénhidrogén felfedezés a Potwar-fennsík keleti részén - közölte a Mol.
jún. 10
9:27
Soha nem fizettek ennyi pénzt egyetlen húsipari cégért sem (Portfolio)
A Tyson Foods tájékoztatása szerint megszületett a megállapodás minden idők eddigi legnagyobb élelmiszer-ipari felvásárlásáról. A Tyson végül 63 dollárt fizet részvényenként a Hillshire-papírokért,...
jún. 10
9:29
Felvásárlásokat tervez a CIG Pannónia (Portfolio)
A hazai biztosítási piac konszolidációjára számít a CIG Pannónia, amelyben nem egyedi cégek, hanem biztosítási állományok felvásárlásával részt szeretne venni - derül ki Kádár Gabriella szavaiból. A...
jún. 10
9:30
Hőség - Citromsárga riasztás több megyében (WebBeteg)
Kiterjesztette a hőség miatti figyelmeztetést három dunántúli megyére is a meteorológiai szolgálat június 10-én.
jún. 10
9:31
Joggal félhetnek Európa bankvezérei (Portfolio)
Az amerikai hatóságok által kiszabott bírságok időről időre egyre magasabbak, a soron következő bankok joggal félhetnek attól, hogy a vártnál jóval vastagabban fog majd az amerikaiak ceruzája. Több...
jún. 10
9:39
Több mint négy százalékkal nőtt a török gazdaság az első negyedévben (Infostart)
Az első negyedévben 4,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest Törökország bruttó hazai terméke (GDP).
jún. 10
9:39
Napokig maradhat a mélyben a sérült barlangász (Blikk)
Berlin - A szakértők szerint napokig eltarthat a Németország legmélyebb barlangjában balesetet szenvedett német barlangász kimentése. Hétfő óta mintegy kétszázan dolgoznak a férfi felszínre hozásán.
jún. 10
9:39
Megtorló légicsapás Pakisztánban (Gondola)
Lerombolta a pakisztáni hadsereg egy légicsapással a tálibok kilenc búvóhelyét az ország északnyugati részén, a Hajbár körzetben fekvő Tira-völgyben
jún. 10
9:39
Nagykoalíció alakult a néppárti jelölt ellen (Alternatív Energia)
Angela Merkel német kancellár kétnapos tanácskozást kezdett David Cameronnal.
jún. 10
9:39
Belehúzott a MOL (Portfolio)
Míg a hazai tőzsde zárva volt tegnap, a nemzetközi piacokon jó volt a hangulat. A Dow Jones és az S&P 500 is új történelmi csúcsot ütött, és a DAX is mindenkori csúcsa közelében fejezte be a...

Keresés