Nagy-Britanniában a holland nyugdíjrendszer egyik elemének beemelése a brit rendszerbe, akár 30 százalékos nyugdíjnövekedést is jelenthet, írja a napi.hu.
A szakszervezetek szerint lassan a napi munkamenet veszélyezteti a folyamatos leépítés. A Postás Szakszervezet szerint már most is elviselhetetlen teher van a munkavállalókon, a cég pedig további létszám- vagy óraszámcsökkentést helyezett kilátásba, írja a vg.hu.
A Roszatom nagy valószínűséggel a szentpétervári Atomenyergoprojektet bízza meg a paksi erőmű két új blokkjának tervezésével - mondta el Nagy Sándor, az MVM Paks II. Zrt. vezérigazgatója a moszkvai Atomexpón hétfőn.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter burkoltan kijelentette a helyi média hétfői jelentése szerint, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök nem képes vezetni a kormányt, hiszen miniszterei más-más módon akarják megoldani az izraeli-palesztin konfliktust.
Erősödött kissé a forint kedd reggelre az előző esti árfolyamához képest: az eurót reggel hét óra előtt 303,27 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben, míg hétfőn este 304,04 forinton.
A megbízási díj nagyságán, a megbízott tevékenységének jellegén, vagy a teljesítésigazolásokon múlik, hogy a megbízott biztosított-e? Hol ezen, hol azon. Összefoglaltuk a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok biztosítási időtartamra vonatkozó szabályait.
Legkevesebb 15 tálib fegyveres meghalt a pakisztáni hadsereg hétfőre virradóra végrehajtott légi hadműveletében az ország északnyugati törzsi területén, az Afganisztánnal határos térségben.
A botrányos előkészületek ellenére a labdarúgás szerelmesei a világ minden pontján lélegzetüket visszafojtva várják a 2014-es brazíliai világbajnokság kezdetét, melyet nem csak a szervező ország fog így vagy úgy emlékezetessé tenni. A nyitóceremónia keretein belül esedékes kezdőrúgást ugyanis egy deréktól lefelé bénult ember fogja végrehajtani. A Hetek cikke.
Egyelőre nincs megállapodás Ukrajna és Oroszország között a gázszállítás folytatásáról, a felek hétfőn 17 órától kezdődően nyolc órán át tárgyaltak az Európai Bizottság közvetítésével, de nem jutottak eredményre - közölték bizottsági tisztségviselők.
Egy gonosz kínai professzor alsósoknak szánt matekpéldával szívatta túlteljesítő tanítványait. Maga szerint mi jön a 88 után ebben a sorozatban: 16, 06, 68, 88, x, 98?
Az Országgyűlés a Fidesz javaslatára mai ülésén szavazhat az önkormányzati választási rendszer átalakításáról, amelynek révén a kerületi polgármesterek adnák a Fővárosi Közgyűlés többségét. A képviselők emellett ma kérdezhetik először a harmadik Orbán-kormány tagjait.
Iránytalan kereskedés után kisebb emelkedéssel zártak a vezető amerikai részvénypiacok a hétfői napon, ami elég volt ahhoz, hogy a Dow és az S&P 500 indexek új történelmi csúcsokat érjenek el.
A MOL bejelentette, hogy egy pakisztáni közös vállalat - melynek a hazai olajtársaság 30%-os tulajdonosa - olajat talált Pakisztánban. A tesztelt kútnál a felszínre jött szénhidrogén mennyisége napi...
Az alumínium ára 9,5 havi csúcsra erősödött hétfőn napközben a készlet folyamatos apadása miatt, a cink pedig 15 és fél hónapja a legdrágább volt az erős kereslet hatására Londonban.
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Ghauri Közös Vállalat (GJV) jelentős olajtalálatot ért el a Ghauri X-1 kút sikeres tesztelésével Jhelum körzetében, Punjab Provinciában Pakisztánban.
A MOL bejelentette, hogy egy pakisztáni közös vállalat - melynek a hazai olajtársaság 30%-os tulajdonosa - olajat talált Pakisztánban. A tesztelt kútnál a felszínre jött szénhidrogén mennyisége napi...
Leginkább góljairól és félelmetes cseleiről ismerhetjük a Manchester United támadóját, Javier Hernándezt, azonban a mexikói csatár ezúttal kapusként mutatta meg képességeit a válogatott edzésén.
Az Index szerint a Balaton vize lassan ugyanolyan jó minőségű, mint 1960-ban, a kékalga-virágzások előtti időszakban. A Magyar Nemzet megtudta, hogy Soltész Miklós lesz az új egyházügyi államtitkár a harmadik Orbán-kormányban.
Berkes István ortopéd sportorvos, egyetemi tanár szerint kulcskérdés a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodás, a megfelelő felkészítés, a játékosok csúcsformában tartása a csütörtökön kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokságon.
Enyhén emelkedtek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elmúlt héten, a forgalom pedig alig észrevehetően, 800 millió forinttal csökkent az előző héthez képest. A tőzsde részvényindexe, a BUX egy hét alatt 0,51 százalékkal 97,1 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 19 065,33 ponton állt. A heti forgalom 49 milliárd forintra esett az előző heti 49,8 milliárd forinthoz képest.
Nem mindennapi támadást láthattak a szurkolók a St. Patrick's Athletic és a St. Patrick's CY meccsén az ír FAI Kupában, amelyen előbbi támadója, Keith Fakey egy álompassz után védhetetlen bombagólt lőtt.
A Morgan Stanley alulsúlyozásra ajánlja a Magyar Telekom részvényeit, céláruk 300 forint. Az elemzőház továbbra sem optimista a Magyar Telekom kilátásaival kapcsolatban, véleményük szerint 300...
Annak ellenére, hogy a hazai tőzsde zárva volt tegnap, a nemzetközi piacokon jó volt a hangulat. A Dow Jones és az S&P 500 is új történelmi csúcsot ütött, és a DAX is mindenkori csúcsa közelében...
Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke szerint július 4-én véget érhet a parlament nyári rendkívüli törvényhozási időszaka. A képviselő kedden az M1 Ma...
Az ingatlanpiaci árak növekedése és a gazdasági fellendülés ellenére rekord számban dőltek be kereskedelmiingatlan-hitelek tavaly Nagy-Britanniában. Miközben Magyarországon még maguk előtt tolják a...