Luis Suárez néhány napja, Anglia elleni duplája idején a futballvilág ünnepelt hőse volt, a Premier League gólkirályaként vezette Uruguayt. Egészen keddig, amíg ismét előtört belőle beteg énje.
Az izraeli légierő támadást intézett a Gázai övezetben katonai célpontok ellen kedd éjjel, válaszul arra, hogy a területről korábban rakétákat lőttek Izraelre.
Bemutatta a nyilvánosságnak szerelmét Batánovics Lili. Az X-Faktorban felfedezett 21 éves énekesnő a Borsnak elárulta: még soha nem volt ennyire szerelmes.
Budapest – Úgy tűnik, hogy VV Cristofelnél teljesen elpattant valami. Mi mással is lehetne megmagyarázni azt az esztelenséget, amit a Facebook oldalára posztolt a volt villalakó?
A Magyar Nemzet arról közöl cikket, hogy egy nemzetközi cégminősítő szerint Magyarországon a nagyvállalatok a számláik 56,9 százalékát nem fizetik ki időben. Több mint nyolcmilliárd forintot csoportosítana át az általános tartalék alapból a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására a városvezetés.
Kisebb profitrealizálás jellemezte tegnap az amerikai kereskedést miután, az utóbbi napokban több alkalommal is új csúcsot döntöttek az indexek. Az ázsiai tőzsdéken sem volt ma jó a hangulat, a...
Elkezdte az illegális online fogadási oldalak blokkolását a NAV Szerencsejáték-felügyelet, három ismert oldal július közepétől nem lesz elérhető magyarországi internetszolgáltatókon keresztül....
A kormány sikerként éri meg, hogy jelentősen csökkent a munkaügyi központok nyilvántartásában lévők száma, látványosan emelkedett a foglalkoztatotti létszám, és kevesebben kapnak munkanélküliként támogatást. A Policy Agenda megvonta az elmúlt 4 év mérlegét; valóban sikernek tekinthetőek ezek az adatok?
Alkohol helyett biciklifüggő lett MC Hawer: mostanában olyan tempóban szeli bicajával a kilométereket, mint annak idején a poharat emelgette. A több elvonót is megjárt énekesnek 24 év óta először tiszták a hétköznapjai.
Miután az okostelefonok piacát meghódította, most a televíziós piacon próbálkozik a Google. A társaság ma egy set-top boxot mutathat be a fejlesztői konferenciáján, hogy felvegye a ritmust a...
Átfogó felmérést készít a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidékről az év végéig a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa - közölte Prácser Miklós, a tanács elnöke az MTI-vel.
Két elemzőház is megemelte az OTP célárát, a JP Morgan azonban továbbra is felülsúlyozásra, míg a Barclays alulsúlyozásra ajánlja az OTP-t. A Barclays 4500-ról 4660 forintra emelte meg célárát,...
Az Országgyűlés oldalán megjelent dokumentumban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a MOL-tól az elkövetkező évekre várt osztalékról, valamint a tavalyi év utáni, rekordmértékű kifizetésről...
London – II. Erzsébet angol királynő háromnapos észak-írországi látogatása során ellátogatott a Trónok harca sorozat belfasti stúdiójába, ahol találkozottt az HBO sikerszériájának legnagyobb sztárjaival.
Esztergom – Elütött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül hajtott el az esztergomi baleset helyszínről egy autós, akit fantomkép alapján keres a rendőrség.
A fizetésemelés, a kiszámíthatóbb gazdasági környezet és az adókedvezmény ösztönözné leginkább a nyugdíjmegtakarításokat. A magyarok 53 százalékának a bizonytalanság jut eszébe a nyugdíjas évekről. Csaknem minden harmadik ember úgy véli, jelenlegi bruttó bérénél magasabb összegre lesz szüksége nyugdíjasként.
Váratlan emelkedést mutatott a GfK gazdaságkutató intézet német fogyasztói hangulatindexe. A júliusra vonatkozó, előremutató hangulatindex 8,9 pont lett a júniusi felfelé módosított 8,6 pont után. Az eredetileg közzétett júniusi érték 8,5 pont volt.
Izgalmas napon van túl a forint, a keddi kereskedésben mind külföldi, mind hazai hírek miatt kapkodhatták a fejüket a befektetők. A hazai fizetőeszköz árfolyama szerda reggel folytatta tegnap délután...
Kicsi a világ: Ghána külügyminiszter asszonya, a 47 esztendős Hanna Tetteh jól beszél magyarul. Ennek oka, hogy nálunk született, két és fél éves koráig itt is élt, ugyanis szülei Szegeden laktak.
Az online szobaéjszakák aránya 2012-ről 2013-ra is növekedni tudott, ám ez a növekedési ütem lelassult az előző öt évben tapasztaltakhoz képest, miközben az online foglalások minőségében előremozdulás történt – derül ki a BDOnline.hu és a Turizmus.com idei, immár harmadik alkalommal megjelent, az egész hazai piacot átfogó online szállodapiaci felméréséből.
Már a jövő hét végéig megszületik a törvény a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezőknek járó pénz-visszatérítésről, ami a Kúria múlt heti döntéséből egyenesen következik - közölte Gulyás Gergely az...
A Mol 24,74 százalékos állami részvénycsomagja után az idén júniusban rekordméretű, 15,2 milliárd forint osztalékbevételre jogosult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - válaszolta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kedden egy írásban feltett kérdésre.
Büntetést szabhat ki a Magyar Telekom anyavállalatára az Európai Bizottság, mert versenyjogi szabályokat sértett, írja a Reuters. Az európai versenyügyi hatóság megbüntetheti a Deutsche Telekomot és...
Az Arsenal labdarúgócsapata megkezdte a tárgyalásokat annak érdekében, hogy megvásárolhassa a Fiorentina kolumbiai válogatott szélsőjét, Juan Cuadradót.
Az orosz befektetők aggodalommal figyelik az eseményeket, az orosz-ukrán válság elmérgesedése miatt egyre többen keresik a külföldi befektetéseket. Lapértesülések szerint a Raiffeisen Capital is...
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiadja a dohánykoncessziós pályázati értékelő lapokat és a bíráló bizottság tagjainak nevét, miután pert vesztett a DK-val szemben.
Az olaszokat megverte Uruguay, így Costa Rica mellet ők jutottak tovább a D csoportból. Kolumbia átgázolt Japánon, a görögök pedig a 93. percben lőtt tizenegyessel jutottak tovább.
Az orosz befektetők aggodalommal figyelik az eseményeket, az orosz-ukrán válság elmérgesedése miatt egyre többen keresik a külföldi befektetéseket. Lapértesülések szerint a Raiffeisen Capital is...
A kiskereskedelmi forgalom volumene áprilisban 6,3 százalékkal nőtt a márciusi 8,5 százalék után naptárhatástól megtisztított adatok szerint az előző évhez képest - jelentette szerdán második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).