A korábbi napok mozdulatlansága után szerdán már érezhetően változott a forint árfolyama. Az euróval szembeni jegyzések a kormány bejelentéseire mozdultak meg kezdetben, majd a külföldi adatok is...
A kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a Kúria jogegységi döntésének megállapításait illeszti be a jogrendbe - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón.
38 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az OTP Bankra. A hitelkártyák kamatmentes visszafizetésének tájékoztatásával tévesztették meg a fogyasztókat.
Július elsejétől változik a mobilparkolás, akkortól egy állami szereplőn, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül zajlik majd a rendszer - mondta az InfoRádiónak az állami cég vezérigazgatója. Veres Mihály hozzátette: új előhívószám lesz, türelmi idő valószínűleg nem, de az önkormányzatokat toleranciára kérték. A cég vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az EME Zrt. nem regisztrált…
Hozzávalók: A tésztához: 25 dkg liszt 1,5 dkg élesztő 2 evőkanál porcukor 1 tojás sárgája 1 evőkanál étolaj 2 dl tej csipet só A töltelékhez: mogyorókrém A mázhoz: 4-5 evőkanál cukor víz
Adóhatósági eljárás indul a Magyar RTL egyik tranzakciója miatt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasítására – közölte a tárcavezető arra hivatkozva, hogy felmerül a gyanúja: a társaság pusztán az adókedvezmény igénybevételének szándéka miatt hajtotta végre az ügyletet.
Alig néhány órája látható hivatalosan Radics Gigi vadonat új videója, a Barna lány. A dal szerzője maga az énekesnő, az általa megálmodott dallamra a szövegírónak pedig sikerült megírni azokat a gondolatokat, amelyek az augusztusban 18. életévét betöltő Gigi talán legszemélyesebb belső üzeneteit közvetítik. Gigi egy olyan lányról énekel, aki a céljaiért minden áldozatot meghoz, és kiáll azokért a…
4 ok, amiért jó sokat aludni. Felejtsd el az ellentábor érveit: az alvás egyáltalán nem elvesztegetett idő! A dalai láma is gyakran hangoztatja, hogy az alvás a legjobb meditáció, de mi emellett még sok-sok egyéb meggyőző érvet találtunk, amivel alá tudjuk támasztani rajongásunkat ezért a pompás tevékenységért. Fotó: Sebastian Santos/500px.com Sokat alszunk, mert... 1. ...így igazán át tudjuk…
Kulturális együttműködési lehetőségekről tárgyalt Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Borisz Szvetlov feérorosz kulturális miniszterrel Minszkben, a Magyar kulturális napok nyitó napján.
Adóhatósági eljárás indul a Magyar RTL egyik tranzakciója miatt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasítására, mert - közölte a tárcavezető - felmerül a gyanúja, hogy a társaság pusztán az adókedvezmény igénybevételének szándéka miatt hajtotta végre az ügyletet.
Megdöbbentően rosszul alakult az Egyesült Államok első negyedéves teljesítménye. Azt tudtuk, hogy a zord tél rendkívül visszavetette az ország gazdasági aktivitását, de hogy ennyire, arra nem sokan...
A Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek hazai elosztásáról nem a magyar kormány mondott először lesújtó ítéletet. Hanem a külföldi finanszírozó saját ellenőre, az Ernst & Young. Az átvilágító cég „vizslái” már évekkel ezelőtt személyi összeférhetetlenséget, belterjes bírálati rendszert, sérülő függetlenséget szimatoltak – derül ki a Heti Válasz cikkéből.
A férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nehéz Európa-bajnokágra számít júliusban Budapesten, ahol csapata számára a legjobb négy közé kerülést tűzte ki célul.
Ember és táj múltbéli kapcsolatáról és annak hagyományairól lesz szó a 42. Országos Honismereti Akadémián, amelynek idén Bács-Kiskun megye, azon belül pedig elsősorban Kecskemét ad otthont június 30. és július 4. között.
Nicholas Wiget miután betört egy házba az amerikai St. Paulban, a helyszínen található számítógépen bejelentkezett a Facebookjára. Aztán elfelejtett kilépni. Ráadásul hiába lopta el a tulaj, James Wood pénzét, bankkártyáját és óráját, saját elázott cipőjét, nadrágját és övét a helyszínen hagyta - írja a 444.hu
Könnyen előfordulhat, hogy a Lotus megszakítja együttműködését a Renault-val és 2015-től már a Mercedes erőforrásait használja a királykategóriában - írja legutóbbi cikkében Adam Cooper, megbízható forrásokra hivatkozva.
Thomas Ganter német művész nyerte idén a londoni National Portrait Gallery szokásos évi portréfestőversenyét: a Man With A Plaid Blanket (Férfi skót mintás takaróval) című alkotás egy hajléktalan férfit ábrázol.
Az idén 27 balatoni és egy Velencei-tavi strand, továbbá 4 balatoni kikötő nyerte el a Balatoni Szövetség által koordinált Kék hullám minősítést, az ezt tanúsító okleveleket és zászlókat szerdán...
A német sportszergyártó szerint a sporteseménynek köszönhetően a vállalat történetében először fog előfordulni, hogy egy év alatt 2 milliárd eurót érnek el a futballhoz kötődő termékek eladásaival.
Max Baucus, az Egyesült Államok új pekingi nagykövete szerdán, első nyilvános beszédében bírálta a kínai hatóságokat a "mérsékelt hangoknak" az utóbbi időben tapasztalható elnyomása miatt.
Mintegy 1600 négyzetméterrel növeli az Audi Hungária Motor Kft. motorfejlesztő központjának alapterületét; többek között 12 fékpadot helyeznek el, amelyekkel tovább nő a kapacitás. Bővül az Audi...
Valódi koncepció helyett továbbra is csak ötletszerű elképzelések jellemzik a kormány oktatáspolitikáját a volt oktatási miniszter szerint. Hiller István az ATV Start-ban például elmondta, a duális felsőoktatási rendszer bevezetéséről szóló javaslatot életképesnek tartja, ám mint mondta, az egyetemek a gazdaság szereplőivel való együttműködését csak jól működő gazdasági környezetben lehet…
A tavaly novemberben bemutatott Ford Edge tanulmányt nagy várakozások övezték, hiszen a kék oválosok kínálata egyelőre nem bővelkedik a manapság kifejezetten népszerű és divatos SUV-kkel. Most végre bemutatkozott az amerikai gyártó globális piacra szánt crossovere, mellyel nem restek harcba szállni a BMW X3 és az Audi Q5 kategóriájában.
A legújabb felmérések szerint minden ötödik brit szívbeteg felhagyott a szexsszel, mert attól félnek, hogy az aktus szívrohamot válthat ki. Az érintettek semmilyen orvosi segítséget nem kapnak.