Jean-Claude Juncker az Európai Néppárt jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére - szögezte le hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellár. A konzervatív CDU elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben (EP) egyetlen párt sem tudja csak a saját erejére támaszkodva meghatározni, hogy ki legyen a bizottság következő elnöke.
Ma lehet utoljára osztalékért vásárolni a MOL-részvényeket, a társaság papírjairól holnap már leesik az osztalékszelvény. A MOL pénteken tette közzé, hogy saját részvény tulajdona alapján 590,1...
Elkezdődött a Devecser-Pápa összekötő út teljes körű, átfogó rekonstrukciója, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. átadta a munkaterületet a kivitelezőnek. A projekt összesen 6,1 kilométernyi szakaszt érint, a munkálatokra 990 millió forint áll rendelkezésre - tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t.
Az ukrán fegyveres erők vezérkara az elnökválasztásra való tekintettel a napokban meghatározatlan időre felfüggesztette a mozgósítást Kárpátalján - adták hírül kárpátaljai hírportálok.
Egyre szebben néz ki a Ferencváros újonnan épülő stadionja, amelyben a pálya talaja már-már játékra is alkalmas, emellett a sajtópáholy is elkészült és hamarosan elnyeri végső formáját a sas-szobor is.
A 10. Bajnokok Ligája-győzelmet különleges mód kell megünnepelni, amelyre a Real Madrid egy új indulót készíttetett. Mi ebben a különleges? Az, hogy ezt maguk a játékosok énekelték fel.
A Brüsszelbe távozó Molnár Csaba parlamenti helyére pályázott, de azt Gyurcsány bizalmasa, Varju László kapja. Bár Bauer nem reagált a hírre, az ATV szerint a személyes mellett ideológiai okai is voltak a szakításnak, Bauer szerint a párt túlzottan is balra … Folytatás
Jean-Claude Juncker hétfő délelőtt a Brüsszelben tartott sajtótájékoztatója után beszélt Orbán Viktor pénteki kijelentéséről, amiben a magyar miniszterelnök elmondta, hogy nem fogják támogatni a luxemburgi elnökjelöltet. Juncker szerint nem volt elegáns érvelés Orbántól és senki előtt nem fog térdre borulni, hogy … Folytatás
Kétévi csökkenés után újra nőtt mennyiségben is az élelmiszer- és vegyiáru-kiskereskedelem forgalma Magyarországon, az idei első negyedévben 1,6 százalékkal több árut adtak el a boltok, mint tavaly január-márciusban - közölte a Nielsen piackutató vállalat hétfőn.
A Cushman & Wakefield kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalat, a CA Immo képviseletében új, 900 négyzetmétert meghaladó irodaterületet adott bérbe az itelligence Hungary-nek. A cég új magyarországi...
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Egyenlőtlen esélyekkel küzdenek a gyógyíthatatlan idegrendszeri betegséggel, sclerosis multiplex kórral (SM) élő emberek – derül ki a Magyar SM Társaság által az SM világnapjára időzítve bemutatott SM Világatlasz adataiból.
Az Együtt, a Korszakváltók Pártja döntött: Szelényi Zsuzsanna ül be Bajnai Gordon helyére a Parlamentbe. Döntés született arról is, hogy június 21-én teljes körű tisztújítást tart a párt, ahol alapszabály-módosításra is sor kerül – írja közleményében a párt.
Az Oroszországgal szembeni nyugati büntetőintézkedésekre fittyet hányva több milliárd dolláros ügyletet kötött a BP brit energiaipari konszern a Rosznyefty orosz állami vállalattal.
Postai bélyeggel tiszteleg az Egyesült Államok az 1978-ban meggyilkolt melegjogi aktivista, Harvey Milk előtt, aki az amerikai köztisztviselők közül elsőként vállalta nyíltan másságát.
Észtországban és Lettországban a kormánypártok kerekedtek felül az európai parlamenti (EP) választásokon, míg Litvániában az ellenzék fő ereje győzedelmeskedett. Az euroszkeptikus tömörülések egyik balti államban sem örvendhettek nagy támogatottságnak - derült ki a hétfőn közzétett eredményekből.
A görög ellenzék fő erejének számító Sziriza szélsőbaloldali párt elnöke, Alexisz Ciprasz a gazdasági megszorító politika felett "történelmi győzelemként" értékelte, hogy a párt megnyerte az előző nap tartott európai parlamenti (EP) választásokat, és követelte, hogy a parlamentet is mielőbb megújítsák az eredmény fényében.
Hogy a hírességek külseje sem mindig tökéletes, pontosan tudjuk, ám az, hogy erre maguk hívják fel a figyelmet, már meglepő. Lily Allen az útlevélfotójával bizonyította be, bizony róla is készülhet rettenetes felvétel, amin úgy néz ki, mint egy brit gyilkos.
Folyik az elmúlt napok viharos időjárása miatt keletkezett károk felmérése az őszi vetésű gabonákban - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Óvatos erősödéssel kezdi a hetet a forint, az euróval szembeni jegyzések a 302-es szint alatt is jártak. Mivel a befektetők által kiemelten figyelt ukrán elnökválasztáson a piac által várt eredmény...
A Zagato műhely csodákra képes. Egyszerűen bármilyen autó alapjai köré képesek mesés vonalakat rajzolni, amit az Aston Martin és a BMW átfaragásával az utóbbi években kiválóan bizonyítottak. Az olaszok az imént saját hazájukban kerestek partnert és a jellegzetes formákkal határolt Gallardót varázsolták át, némileg megosztó végeredményt alkotva.