Veszélyezteti a magyar borpiac egyensúlyát az import, ezért a szaktárca szeretné visszaszorítani a külföldi borok behozatalát - mondta el Kiss Eliza az MTI-nek.
Petro Porosenko, milliárdos üzletember nyerte a tegnap megtartott ukrán elnökválasztást az exit poll adatok alapján. A Forbes magazin szerint Porosenko a világ 1336. leggazdagabb embere 1,3 milliárd dolláros vagyonával. Moszkva egyelőre nem reagált a tegnapi választás eredményére.
Sokkoló ébredésben volt része egy kuvaiti asszonynak, aki akkor riad fel hipnotikus álmából, mikor a „varázsló” meg akarta erőszakolni. A férfit a rendőrség őrizetbe vette.
Nyílt levélben kéri Kulka János, hogy Orbán Viktor határolódjon el megbízottja, Kerényi Imre homofób megnyilvánulásaitól- írja a 7ora7.hu. A nyílt levelet változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük.
A nyugati sajtó "misztifikációs" kísérletei ellenére sem övezi titok a kínai külpolitikai céljait, sőt, annak fő irányvonalai a kínai elnök szavaiból is egyértelműen kiolvashatóak - mondta az MTI-nek Vang Li-min, a sanghaji Kelet-kínai Egyetem professzora, megerősítve a témával kapcsolatban napokban megjelent kínai sajtóvéleményeket.
Kétévi csökkenés után újra nőtt mennyiségben is az élelmiszer- és vegyiáru-kiskereskedelem forgalma Magyarországon, az idei első negyedévben 1,6 százalékkal több árut adtak el a boltok, mint tavaly január-márciusban - közölte a Nielsen piackutató vállalat hétfőn.
A feltörekvő piaci trenddel szembe menve újabb 10 bázispontos kamatvágásról dönthet kedden az MNB Monetáris Tanácsa. Ezzel a hazai jegybanki alapkamat a lengyel kamatszintnél is alacsonyabb szintre kerül. A tovább csökkenő kamatszint egyúttal arra ösztönözheti a megtakarítással rendelkezőket, hogy a magasabb hozamlehetőséget kínáló részvénypiacok irányába mozduljanak. Ezt azonban a jelenlegi magas…
A nyugati sajtó "misztifikációs" kísérletei ellenére sem övezi titok a kínai külpolitikai céljait, sőt, annak fő irányvonalai a kínai elnök szavaiból is egyértelműen kiolvashatóak.
A mérsékletesség és stabilitás győzelmének nevezte az olasz balközép Demokrata Pártnak az EP-választásokon szerzett fölényes előnyét Matteo Renzi miniszterelnök.
A Real Madridtól jó páran távoztak tavaly, többek között José Mourinho is, aki a Chelsea kispadját foglalta el. A Troll Football a Facebook-oldalára kihelyezett poszttal hangsúlyozta, hogy a portugál szakember semmit nem nyert a londoniakkal a szezonban.
Amit éreztünk sokan, az vált valóra országosan, óriásit bukott a Magyar Szocialista Párt, mondta Ujhelyi István EP-képviselő. Kiemelte a Szegedmának adott interjúban a politikus, hogy a rengeteg terepen dolgozó aktivistának köszönhető, hogy még létezik a párt. (Szegedma)
Az Erzsébet téren idén is felhúzták a városba közepesen simulékonyan illeszkedő 65 méteres kereket. Idén nem szállítják át a Szigetre, itt fogja a füvet koptatni szeptember végéig. Egy kör 2400 forint, de VIP-kabin is kivehető 30 ezerért. Ez négy fő … Folytatás
Tíz százalékot esett hétfőn a Hindustan Motors indiai autógyár részvényeinek árfolyama, miután a cég a hét végén bejelentette: beszünteti a legendás Ambassador autók gyártását.
Tíz szavazóból kilenc inkább valami jobb elfoglaltságot keresett magának. Az nagyobb esemény, hogy hamarosan a településre jön a parlamenti fociválogatott.
A pálinka a magyar kultúra részét képezi és a magyar gasztronómia egyik legfőbb értéke - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a 2014. évi országos pálinka- és törkölypálinka verseny hétfői megnyitóján, Kecelen.
Hétfő délelőtt foglalták el szakadár fegyveresek a donyecki repülőteret, a repteret korábban védő ukrán erők levonultak. A szakadár fegyveresek lőállásokat alakítottak ki a várócsarnok tetején, ahol gránátvetőket is elhelyeztek. A repülőteret lezárták. Az ukrán légierő deszant egysége elkezdte megtisztítani a … Folytatás
Benyújtotta lemondását Belgiumban Fülöp királynak Elio Di Rupo miniszterelnök és kormánya, miután az előző napi választásokon a nacionalista Új Flamand Szövetség győzött.
Az exit poll és a szavazatok harmadának összesítése is biztos győzelmet jelez előre Petro Porosenkónak az ukrán elnökválasztáson. A várható győztes üzent Oroszországnak, ahonnan meg is érkezett az...
Az autózás világának egyik legínyencebb eseménye kétség kívül a minden évben megrendezésre kerülő Concorso d’Eleganza Villa d’Este. Erre a rendezvényre még a legexkluzívabb gyártók is mindig készülnek valamilyen különlegességgel. A BMW is minden évben készít egy prototípust, általában egy formatervező stúdióval karöltve, ám idén a gyártó kisautókat készítő márkája, a MINI került sorra.
Négyen megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött hétfőn az 51-es úton, Szalkszentmárton külterületén - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Megkezdte működését, és októberig várja az érdeklődőket a Sziget Eye a fővárosi Erzsébet téren. A 65 méter magas óriáskereket az idén nem szállítják ki a Sziget fesztiválra, de ott is lesz egy kisebb szerkezet.
Az ukrán fegyveres erők vezérkara az elnökválasztásra való tekintettel a napokban meghatározatlan időre felfüggesztette a mozgósítást Kárpátalján - adták hírül hétfőn kárpátaljai hírportálok
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki az átlátható költségszerkezetű és konstrukciójú, értékálló, az ügyfelek számára előnyös nyugdíjbiztosítási termékek hazai elterjedése érdekében - tudatta a jegybank a honlapján, hétfőn.
Alan Mulally, a Ford hamarosan leköszönő vezére ismét figyelmeztet: az autógyártók jelentős túlkapacitásokkal rendelkeznek Európában. A vezér szerint amennyiben a helyzet nem változik, hosszútávon...