2014. március 25. kedd

márc. 25
21:27
Fényűzés felsőfokon - a C-osztály is megkapja az "Edition 1" csomagot (Auto Pult)
A Mercedes-Benz az utóbbi időkben megkezdett jó szokásához híven a hamarosan piacra kerülő, és már beárazott vadonatúj C-osztályhoz is elérhetővé teszi az „Edition 1” csomagot, mely kizárólag a forgalmazás megkezdését követő 12 hónapban lesz opcióként választható.
márc. 25
21:28
Újabb múzeumot kapott Vanga, a világhírű vak bolgár jósnő (hirado.hu)
Ezúttal a 18 éve elhunyt jövendőmondó utolsó lakóházát nyitották meg emlékhelyként a sokak számára mágikus hatású Rupitéban. A bolgár fővárostól, Szófiától 140 kilométerre fekvő emlékház keddtől látogatható, ingyenesen.
márc. 25
21:28
Kövér: ne hagyjuk abba, amit elkezdtünk (hirado.hu)
Az Országgyűlés elnöke szerint nem szabad abbahagyni, amit a jelenlegi kormány elkezdett, mert nem biztos, hogy lesz még egyszer erő az újrakezdéshez.
márc. 25
21:29
Alkotmányellenes a Katalóniáról meghirdetett népszavazás (Metropol)
Katalónia a 17 spanyol autonóm tartomány közül az egyik leggazdagabb terület.
márc. 25
21:29
Kigyulladt egy ház Dunakeszin, a lakó füstmérgezést szenvedett (Alternatív Energia)
Az épület egyik helyiségében csaptak fel a lángok, majd átterjedtek a tetőszerkezetre.
márc. 25
21:29
Dübörög a BMW – ismét csúcson zártak a bajorok, és maradnának a rekordok útján (Auto Pult)
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy amibe a BMW belenyúlt, az gyakorlatilag arannyá változott – legyen szó akár a házon belüli modellekről, akár a MINI-ről, akár a Rolls-Royce-ról, az összes márka, és azon belül is az összes típus sikerre volt ítélve, a vásárlók pedig csak úgy falták a bajor csoport termékeit.
márc. 25
21:30
Módosult a szabályozás: kötelezővé tették az utánkövetést (hirado.hu)
Már nyílt örökbefogadás esetében is hat hétig meggondolhatja magát a vér szerinti anya. Nem mindenkinek tetszik az újítás.
márc. 25
21:30
Bekapcsolt tévéje előtt találtak rá a hat hónapja halott asszonyra (hirado.hu)
A 66 éves nő természetes halállal halt meg, hálóruhát viselt, és a tévét nézte.
márc. 25
21:31
Még sincs afrikai útlevele Simonnak? (Alternatív Energia)
márc. 25
21:32
Gyurcsány: dönteni kell, nyugatra vagy keletre tartunk (hirado.hu)
Az április 6-i országgyűlési választás 24 év után ismét arról szól, hogy nyugatra vagy keletre tartunk mondta Gyurcsány Ferenc kedden a Fejér megyei Enyingen.
márc. 25
21:32
Jobbik: a Simon-ügy is mutatja az elszámoltatás hiányát (hirado.hu)
Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a Fidesz elszámoltatásra vonatkozó ígéreteiből nem valósult meg semmi; szerinte a Simon-ügy fejleményei is ezt a kudarcot mutatják.
márc. 25
21:33
Saját stadionja miatt támadják David Beckhamet (BorsOnline)
Saját csapatának húzna fel Miamiban egy 25 ezres stadiont, de az ötlettől nem mindenki van elragadtatva.
márc. 25
21:33
Továbbra is Kínából érkezik a legtöbb veszélyes termék az Európai Unióba (ProfitLine)
A veszélyesnek ítélt termékek túlnyomó többsége, csaknem kétharmada továbbra is Kínából érkezik az Európai Unióba - derült ki a tagállamok közötti riasztási rendszer (RAP-EX) 2013-as statisztikáinak keddi ismertetésekor.
márc. 25
21:33
Kazahsztánban ünnepli 60. születésnapját az UEFA (Sport365)
A héten a kazah fővárosban ünnepli hatvanadik születésnapját az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
márc. 25
21:33
Egyre nagyobb bajban a venezuelai rezsim, már a tábornoki karban tisztogatnak (444.hu)
A két hónapja tartó tüntetések miatt elővették a klasszikus bolsevik forgatókönyvet.
márc. 25
21:34
Aláírásgyűjtésbe kezd a devizahitelezés megszüntetéséért az LMP (hirado.hu)
Az LMP petíciót készít és aláírásgyűjtést indít a devizahitelezés megszüntetésének érdekében - jelentette be Róna Péter közgazdásszal közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Heltai László.
márc. 25
21:34
Hét és fél tonnás óriáskönyv árulkodik a brazil bürokráciáról (hirado.hu)
A 210-szer 155 centiméteres, 41 266 oldalas könyv tartalmazza az összes, több mint négymillió adószabályt, amelynek a vállalkozásoknak és a braziloknak nap mint nap eleget kellene tenniük.
márc. 25
21:35
Eléggé bejött a csókolózó ismeretlenes vírusreklám a Wrennek (444.hu)
Dől a lé az egymást tényleg nem ismerő, de színész színészekkel leforgatott videót kitaláló divatcéghez.
márc. 25
21:36
Digitalizálták a pápák hangját (hirado.hu)
A pápák hangja nevű projekt keretében több mint 8000 hangfelvételt digitalizáltak, a rádiót 1931-ben megalapító XI. Piustól napjainkig, Ferenc pápáig és XVI. Benedek nyugalmazott pápáig.
márc. 25
21:36
Füstmérgezés gyanújával vittek kórházba egy dunakeszi nőt (hirado.hu)
Tűz ütött ki egy dunakeszi családi házban kedd este, a lángok terjedését megakadályozták, a házban lakó idős nőt füstmérgezés gyanújával kórházba vitték - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
márc. 25
21:37
Megtámadták az utolsó ukrán hadihajót a Krímben (444.hu)
A Cserkaszi akanszedő a Donuzlav tavon rekedt, amit az oroszok elsüllyesztett hajókkal torlaszoltak el.
márc. 25
21:38
Kínában szerelnének össze orosz gépeket (hirado.hu)
Keretmegállapodást írt alá az orosz Szuhoj repülőgépgyártó vállalat a közép-kínai Csengcsou városban létesítendő összeszerelő üzemről.
márc. 25
21:40
A Jobbik rendkívüli ülés összehívását követeli a magyar föld védelmében (hirado.hu)
A Jobbik rendkívüli parlamenti ülés összehívását követeli a kormánytól, hogy olyan törvényt fogadhassanak el, amely valóban megvédi a magyar földet - közölte Magyar Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.
márc. 25
21:42
A Rolling Stones Bécsben és Izraelben (Infostart)
Alig 75 perc alatt elkapkodták a jegyeket a Rolling Stones június 16-i bécsi fellépésére kedden, miközben Izraelben bejelentették, hogy a brit rockbanda oda is ellátogat és fennállása óta első koncertjét adja majd a Szentföldön. Palesztin szervezetek Izrael bojkottjára szólították fel a zenekart.
márc. 25
21:42
Őrizetbe vettek négy bázisugrót a New York-i One World Trade Centerről való leugrásért (Infostart)
Őrizetbe vettek New Yorkban négy bázisugrót, aki leugrott a szeptemberben 2011-es terrortámadásban ledőlt ikertornyok helyén felépített One World Trade Center tetejéről - közölte kedden híroldalán a CNN.
márc. 25
21:42
Kiszabadították a két elrabolt ENSZ-alkalmazottat (hirado.hu)
A jemeni biztonsági erők kedd estére kiszabadították azt a két ENSZ-alkalmazottat, akit nem sokkal korábban ismeretlen fegyveresek elraboltak a jemeni fővárosban - közölték rendőrségi források.
márc. 25
21:42
Szevasztopol polgármestere feloszlatta az oroszbarát "önvédelmi csoportokat" (hirado.hu)
Alekszej Csalij polgármester szerint többé nincs szükség ezekre a csoportokra, mivel a város már része az Oroszországi Föderációnak, és az orosz törvényeket tiszteletben kell tartani.
márc. 25
21:44
Hangay fotókiállítása a brüsszeli Contretype Galériában (hirado.hu)
Hangay Enikő fotóművész képeiből látható kiállítás Városrajz címmel a kedd esti megnyitótól június 15-ig a belga kortárs fotográfia központjában, a Contretype Fotógalériában a brüsszeli Balassi Intézettel közös szervezésben.
márc. 25
21:45
Bekapcsolt tévéje előtt találtak rá a hat hónapja halott asszonyra (Blikk)
márc. 25
21:45
Dübörög a BMW – ismét csúcson zártak a bajorok, és maradnának a rekordok útján (Auto Pult)
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy amibe a BMW belenyúlt, az gyakorlatilag arannyá változott – legyen szó akár a házon belüli modellekről, akár a MINI-ről, akár a Rolls-Royce-ról, az összes márka, és azon belül is az összes típus sikerre volt ítélve, a vásárlók pedig csak úgy falták a bajor csoport termékeit.
márc. 25
21:46
Azonnali hibajavítást rendelt el a hatóság a Boeing 747-8-as gépén (hirado.hu)
A javításra azért van szükség, mert szoftverhiba miatt a General Electric hajtóművével felszerelt legutóbbi 747-esekben a tolóerő egyes esetekben olyan alacsonyra csökkenhet, hogy a végső megközelítéskor lezuhanhat a gép.
márc. 25
21:57
Azonnali hibajavítást rendelt el a hatóság a Boeing 747-8-as gépén (Infostart)
Azonnali hibajavítást rendelt el az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) a Boeing 747-8-as és annak teherszállító változatán - közölte a hivatal kedden.
márc. 25
22:00
Az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye lehet a Debreceni Egyetem (Infostart)
Az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye jöhet létre, ha a Debreceni Egyetembe (DE) integrálódik a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola; az egyesülést mindkét intézmény szenátusa nagy többséggel megszavazta, de a végső szót a fenntartó, az emberi erőforrások minisztere mondja ki - közölte Szilvássy Zoltán, a DE rektora kedden.
márc. 25
22:00
Bundesliga: Berlinben avatták a leggyorsabb bajnokká a Bayern Münchent (Agroinform)
A Bayern München 3-1-re győzött a Hertha otthonában, ezzel a 27. fordulóban bebiztosította bajnoki címét.
márc. 25
22:03
Lengyel siker, magyar kudarc (Infostart)
A lengyelek minden lehetséges forgatókönyvre felkészültek, és az első világháború végén, 123 éves felosztottság után sikerült visszaállítaniuk a független Lengyelországot, ezzel szemben Magyarország helyzete a háború következtében drámai mértékben romlott - összegezték a két ország első világháborús szereplését kedden egy budapesti kerekasztal-beszélgetés előadói.
márc. 25
22:03
Füstmérgezés gyanújával vittek kórházba egy nőt (Blikk)
márc. 25
22:06
Az internetről nem mondanék le! (ProfitLine)
A rendszeresen internetező felnőttek a technikai vívmányok közül a világhálóhoz kötődnek leginkább, a rangsorban ezután a mobiltelefon következik, a harmadik pedig a televízió - derül ki az eNET-Telekom "Jelentés az internetgazdaságról" friss kutatásából.
márc. 25
22:06
A forradalom gyermekei a Krímben is felfalják egymást (444.hu)
Ahogy Ukrajnában a Jobb Szektorral, úgy a Krímben az "önvédelmi csoportokkal" gyűlhet meg a bajuk az új vezetőknek.
márc. 25
22:09
Máris gyereket vár George Clooney volt csaja (BorsOnline)
Csak a hónap elején ment hozzá a leendő apához a volt pankrátor.
márc. 25
22:09
Hasznosabb lett volna a többkulcsos szja (Adózóna)
Társadalmilag és gazdaságilag is hasznosabb a többkulcsos adó – erre jutott egy tanulmányában az IMF. Gyakorlatilag csak Magyarországon létezik valóban egykulcsos, jóváírások nélküli adórendszer. A tanulmányból kiderül, hogy ez az elképzelés nem segíti a gazdaság fejlődését – írja a piacesprofit.hu.
márc. 25
22:11
Meggyilkolta kishúgát a kigyúrt tinédzser (BorsOnline)
Megölte kishúgát a 18 éves Ahmed, a holttestét pedig betette a kerti fészerbe. A testvérgyilkossággal gyanúsított tinédzser egyelőre hallgat.
márc. 25
22:18
A kormányfő szerint minden termelő beruházás segít az országnak - a nap hírei (Infostart)
Állami tulajdonba kerül a Főgáz. Ismét csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
márc. 25
22:18
Nadal nem fogadta el a tiszteletbeli doktori címet (Infostart)
A férfi teniszezők világranglistáját vezető spanyol Rafael Nadal visszautasította a mallorcai egyetem által neki felkínált tiszteletbeli doktori címet.
márc. 25
22:20
Újra bajnok a Bayern München (Infostart)
A Bayern München megvédte címét a német labdarúgó Bundesligában, miután a 27. forduló keddi játéknapján 3-1-re nyert Berlinben, a Hertha BSC vendégeként.
márc. 25
22:21
Rézkori gödörsírt tártak fel Hajdúnánás határában (Infostart)
Késő rézkori gödörsírt tártak fel a régészek tavaly nyáron Hajdúnánás határában, egy valamikori kurgán (más nevén kunhalom) alatt, a Visegrádi Alap támogatásával létrejött nemzetközi program részeként szervezett ásatásban - hangzott el a kutatási projekt záró rendezvényén kedden a debreceni Déri Múzeumban.
márc. 25
22:22
Primera División - Nyert az Espanyol Málagában (Infostart)
Az Espanyol egygólos győzelmet aratott a hajrában emberhátrányban küzdő Málaga otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának első mérkőzésén.
márc. 25
22:36
BTF - Sokszínű program a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (Infostart)
Sokszínű programmal várja a közönséget a szerdán kezdődő Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM); az április 7-ig tartó fesztivál díszvendége az idén Oroszország, ehhez kapcsolódva szakmai programokat, vetítést, kiállítást, mesterkurzust is rendeznek a Nemzeti Színházban.
márc. 25
22:36
Továbbra is Kínából érkezik a legtöbb veszélyes termék az Európai Unióba (Infostart)
A veszélyesnek ítélt termékek túlnyomó többsége, csaknem kétharmada továbbra is Kínából érkezik az Európai Unióba - derült ki a tagállamok közötti riasztási rendszer (RAP-EX) 2013-as statisztikáinak keddi ismertetésekor.
márc. 25
22:38
Japán író és brazil illusztrátor kapta az Andersen-díjat (Infostart)
Uehasi Nahoko japán írónak és Roger Mello brazil illusztrátornak ítélték oda a 2014. évi Hans Christian Andersen-díjat, a gyermek- és ifjúsági irodalom világszerte egyik legelismertebb kitüntetését.
márc. 25
22:39
Indonéziában is betiltották a Noé című filmet (Blikk)

Keresés