A jemeni biztonsági erők kedd estére kiszabadították azt a két ENSZ-alkalmazottat, akit nem sokkal korábban ismeretlen fegyveresek elraboltak a jemeni fővárosban - közölték rendőrségi források.
Őrizetbe vették a venezuelai légierő három tábornokát, mert gyaníthatóan részt vettek egy kormányellenes összeesküvésben - jelentette be kedden Nicolás Maduro elnök.
Még a választások előtt kötelező megjelennie a ténymegállapító bizottság előtt Mesterházy Attilának a Simon-ügy miatt - döntött mai ülésén a Nemzetbiztonsági Bizottság. Ha Mesterházy Attila nem megy el az ülésre, azzal gátolja a bizottság munkáját, ebben az esetben pedig bármely tag feljelentéssel élhet ellene – húzta alá Németh Szilárd.
Az ismeretlenek mellett számos színésznő és énekesnő is elküldte a Facebookra, a Twitterre vagy az Instagramra sminktelen szelfijét: köztük Beyoncé, Rihanna és Cara Delevigne brit modell.
Dopeman és KicsiDope egy videóban üzent Magyarországnak, emigrálnak. Állításuk szerint ellenzéki szerepvállalásuk miatt érzik úgy, hogy távozniuk kell.
Németországban női kvóta bevezetésére kötelezik a nagyobb részvénytársaságokat, a kedden Berlinben ismertetett kormányzati tervek szerint legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát a tőzsdén jegyzett legnagyobb cégek felügyelőbizottságában.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) Beszállítói osztálya és a BMW Group kelet-közép-európai beszerzési részlege Beszállítói Üzleti Fórumot szervezett a HITA budapesti székházában; az eseményt teltházas érdeklődés kísérte.
A testület ítélete szerint a spanyol alkotmány nem ad lehetőséget arra, hogy egy tartomány egyoldalúan olyan népszavazást írjon ki az önrendelkezésről, amely Spanyolországgal való egységéről dönt.
Magyarország hamarosan létrehozhat egy kiválósági központot a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontjában - erősítette meg az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese a hágai nukleáris biztonsági csúcstalálkozó után.
Több makroadat is napvilágot látott a keddi napon, a befektetők szempontjából azonban egyik sem tartalmazott nagy meglepetést, ezért a piaci reakció sem volt túl heves. A vezető tengerentúli...
Elmarad a Hegyalja Fesztivál: a területen zajló és tervezett munkálatok miatt nem lehet biztonsággal megrendezni az idén az eseményt - erősítette meg a fesztivál Facebook oldalán közölt hírt a szervezőség kedd este.

A veszélyesnek ítélt termékek túlnyomó többsége, csaknem kétharmada továbbra is Kínából érkezik az Európai Unióba - derült ki a tagállamok közötti riasztási rendszer (RAP-EX) 2013-as statisztikáinak keddi ismertetésekor.
Akár egy óriás buldózer – így írták le a helyiek a Washington állambeli Oso városát leradírozó földcsuszamlást. Kétszáznál több ember eltűnt, egyelőre tizennégy halálos áldozatról tudunk.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos szinten 34 milliárd forint összértékű útfelújítási program keretében újította fel a pápasalamoni bekötőút közel 3,5 kilométeres szakaszát.
A veszélyesnek ítélt termékek túlnyomó többsége, csaknem kétharmada továbbra is Kínából érkezik az Európai Unióba - derült ki a tagállamok közötti riasztási rendszer (RAP-EX) 2013-as statisztikáinak keddi ismertetésekor.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos szinten 34 milliárd forint összértékű útfelújítási program keretében újította fel a pápasalamoni bekötőút közel 3,5 kilométeres szakaszát.
Biszku Béla egy korábbi interjújában azt állította, nem ismerte a konkrét eseteket, nem szólt bele az egyes ügyekbe, 1956-ról pedig úgy vélekedett, hogy ellenforradalom volt - ismertették a Fővárosi Törvényszéken kedden.
Ahogy a való világban megtanuljuk a szabályokat, úgy az internet világának korlátait is el kell sajátítani - mondta Koren Balázs pedagógus. A matematika tanár a Smart Média Digitális Világ projekt keretében oktat kisdiákokat arra, hogyan vigyázzanak "magukra", személyes adataikra az interneten. A MédiaSmart Hungary célja az, hogy az alsós osztályokba járó gyerekeknek megtanítsa a helyes média- és…
A Szociáldemokraták Magyar polgári Pártja (SZMPP) felszámolná az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (OKF) és visszaállítaná a Tűzoltóság Országos Parancsnokságát, továbbá leépítené a tűzoltók munkáját akadályozó, bürokratikus rendszert - közölte a párt ügyvezető elnöke kedden az MTI-vel.
Biszku Béla egy korábbi interjújában azt állította, nem ismerte a konkrét eseteket, nem szólt bele az egyes ügyekbe, 1956-ról pedig úgy vélekedett, hogy ellenforradalom volt - ismertették a Fővárosi Törvényszéken kedden.
Az ukrán hajó a félsziget délnyugati részén lévő Donuzlav tavon rekedt, miután a tó Fekete-tengerre vezető kijáratát az orosz katonák elsüllyesztett hajókkal torlaszolták el.
A brazil Helena Rizzónak ítélték oda a világ legjobb női séfjének járó Veuve Clicquot elnevezésű díjat idén a Restaurant című magazin keddi tájékoztatása szerint.
A Szociáldemokraták Magyar polgári Pártja (SZMPP) felszámolná az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (OKF) és visszaállítaná a Tűzoltóság Országos Parancsnokságát, továbbá leépítené a tűzoltók munkáját akadályozó, bürokratikus rendszert - közölte a párt ügyvezető elnöke kedden az MTI-vel.
Az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye jöhet létre, ha a Debreceni Egyetembe (DE) integrálódik a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola; az egyesülést mindkét intézmény szenátusa nagy többséggel megszavazta.