2014. december 30. kedd

dec. 30
10:09
Zombor: Anyagi akadálya nem lesz a várólisták csökkentésének (hirado.hu)
Az államtitkár szerint a pluszforrások mellett megfelelő szervezés is kell ahhoz, hogy a jövőben kevesebbet kelljen várni a műtétekre
dec. 30
10:12
Kilökte kislányát – gyilkossággal vádolják (BorsOnline)
Vádat emeltek az ellen a tatabányai nő ellen, aki márciusban kilökte ötéves kislányát az ablakon.
dec. 30
10:12
Ennyi volt – távozik egy szolgáltató a távközlési piacról (Privátbankár)
Már régóta nagyon nagy gondok voltak a Business Telecom háza táján, ezért nem is igazán meglepő, hogy a társaság közgyűlése profilváltásról és kivonulásról döntött.
dec. 30
10:12
Megtalálták az elveszett repülő roncsait? (Infostart)
Indonéz illetékesek keddi közlése szerint szinte biztosra vehető, hogy megtalálták a tengerben a vasárnap eltűnt utasszállító repülőgép roncsait.
dec. 30
10:14
Hollywoodi sztárok forgatták fel Magyarországot (BorsOnline)
Megrohamozták hazánkat a világsztárok! Robbantanak, üldöznek Budapesten, igaz, idén csak három nagyágyú vegyült el a pesti járókelők között. Most megosztunk néhány kulisszatitkot az idén itt forgató filmcsillagokról.
dec. 30
10:14
Kisebb növekedésre számít jövőre a KT elnöke (Privátbankár)
Az államadósság-mutató pedig 76 százalék körül alakul az év utolsó mérőnapján Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint.
dec. 30
10:15
Vádat emeltek a kislányát az ablakon kilökő tatabányai nő ellen (Blikk)
dec. 30
10:15
Kilenc méter magasból lökte le ötéves kislányát (Alternatív Energia)
A járdára eső kisgyerek életveszélyesen megsérült.
dec. 30
10:21
Van még idő lecserélni ezt a háztartási eszközt (hirado.hu)
Az emelt összeg az A+ energiaosztályú készülékeknél maximum 30 ezer forint, az A++ és A+++ energiaosztályú készülékeknél 40 ezer forint támogatás jár.
dec. 30
10:21
Szociális Fórum: idén már 25-en fagytak halálra Magyarországon (ATV)
A Magyar Szociális Fórum (MSZF) szerint december közepéig huszonöten fagytak meg Magyarországon, ellenben Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke azt állítja, hogy nem létezik pontos kimutatás - írja keddi cikkében a Népszabadság.
dec. 30
10:21
Itt merjem hagyni a csajomat egy féléves francia ösztöndíj miatt? (444.hu)
Mi van, ha közben bepasizik?
dec. 30
10:21
Darts-vb: Taylorra és Andersonra is sima menet vár a nyolcaddöntőben (Agroinform)
Élesedik a helyzet a londoni darts-világbajnokságon, kedden hat mérkőzést rendeznek, tét a negyeddöntőbe jutás.
dec. 30
10:23
Meghosszabbította a kormány a közép-afrikai EU-műveletben való részvételt (hirado.hu)
A kormány előzőleg februárban döntött az EU akcióban való magyar katonai részvételről legfeljebb december 31-éig.
dec. 30
10:25
Bomba alak nassolással - lehetséges (hirado.hu)
Jessica Alba az élő példa rá, hogy nem csak folyamatos önsanyargatással maradhatunk csinosak.
dec. 30
10:27
Pofátlanságban ők voltak az év legjobbjai (BorsOnline)
Kihasználják a lehetőségeket vagy pofátlanok? Összeállításunk az év legnagyobb port kavart ügyeit vette számba.
dec. 30
10:30
Megvan a maláj gép – halottakat találtak a borneói tengeren (Privátbankár)
Törmelék mellett immár halottakat is találtak Borneó közelében az eltűnt maláj gép után kutatók, a gép a jelek szerint megvan, a hozzátartozók kétségbeesettek – tudósított a Reuters.
dec. 30
10:30
Januártól nőnek a nyugdíjak (Infostart)
Januártól 1,8 százalékkal emelkedik a nyugdíjak, illetve egyes járadékok összege a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint.
dec. 30
10:33
Újjáépülhet a budai Várnegyed egykori lovardája (Blikk)
dec. 30
10:33
Ilyen óriási partit nyomott DJ Gyurcsány - videó! (Blikk)
Budapest - A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Gyurcsány Ferenc, azaz DJ Gyurcsány lemezlovasként vesz részt egy rendezvényen - vélhetően nem is bánta meg.
dec. 30
10:33
Megint gyengül a forint (Spa Trend Online)
A régiós devizák gyengültek az euróval szemben.
dec. 30
10:33
Ostoba potyagól is segítette a Liverpool nagyarányú győzelmét - videó! (Sport365)
Az FC Liverpool magabiztos győzelmet aratott a vendég Swansea ellen a Premier League 19. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel megelőzte riválisát a tabellán, és feljött a nyolcadik helyre.
dec. 30
10:35
Kevesebb pénzt vonnak el az önkéntes nyugdíjpénztárak (Spa Trend Online)
A Magyar Nemzeti Bank összegzéséből derülnek ki az adatok.
dec. 30
10:36
Aszódi: nem érintik a paksi bővítést az orosz gazdasági problémák (Infostart)
A paksi bővítésről kötött államközi szerződés rendelkezik a kockázatkezelési mechanizmusról is, ami kifejezetten kiegyensúlyozott - mondta Aszódi Attila az Inforádió Aréna című műsorában. Az atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos arról is szót ejtett, hogy a paksi atomerőmű új blokkjait átadásuk után magyar szakemberek üzemeltetik és tartják karban, ehhez az orosz fél a…
dec. 30
10:36
A drágább lakásokat is veszik Budapesten (ProfitLine)
Nagy a pezsgés a fővárosi ingatlanpiacon, a töretlenül népszerű másfél-kétszobás, 40-70 négyzetméteres lakások mellett a nagyobb alapterületű, magasabb árkategóriájú, prémium lakásokra és házakra is egyre nő a kereslet – derül ki az OTP Ingatlanpont országos ingatlanközvetítő-hálózat piaci körképéből, amelyet a budapesti irodáinak értékesítési adatai alapján állított össze. A megnövekedett…
dec. 30
10:36
Verstappen nem fél az F1-es debütálástól (F1világ)
Max Verstappen, a Toro Rosso ifjú versenyzője egyáltalán nem tart attól, hogy tapasztalatlansága miatt problémákkal szembesül majd első Forma-1-es szezonja során, 2015-ben. Tovább »
dec. 30
10:37
Templomba húzódott melegedni, rendőrt hívtak rá (Spa Trend Online)
A férfi elmondása szerint nagyon fázott, és a cipőjének talpa is levált.
dec. 30
10:39
Kevesebb pénzt vonnak el tagjaiktól az önkéntes nyugdíjpénztárak (hirado.hu)
Az MNB megítélése szerint a díjterhelés a pénztári vagyon növekedésének, valamint szabályozási és hatósági lépéseknek köszönhetően is csökken.
dec. 30
10:39
Megindultak az év végi pozíciózárások? (Portfolio)
Bár Amerikában tegnap nem volt mozgás a tőzsdéken, Európában ma lefelé vették az irányt a fontosabb részvényindexek, lekövetve a ma reggeli, ázsiai folyamatokat. Ebben szerepe lehet az év vége előtti...
dec. 30
10:41
Fogynak a karácsonyi SMS-ek (hirado.hu)
A karácsonyi jókívánságokat egyre inkább az online és a közösségi média felületein küldik egymásnak az emberek.
dec. 30
10:41
Megnyitjuk gázcsapjainkat Ukrajnának (Portfolio)
A Földgázszállító Zrt. 2015. január 1-i gáznaptól ismételten biztosítja az Ukrajna irányába történő földgázszállítást a mindenkori technikai és kereskedelmi feltételek függvényében, megszakítható...
dec. 30
10:43
Újjáépülhet a budai Várnegyed egykori lovardája (hirado.hu)
Kétmilliárd forint biztosítását kérte a 2015-ös költségvetésben Orbán Viktor miniszterelnök a nemzetgazdasági minisztertől a Miniszterelnökség fejezetben.
dec. 30
10:43
Egyre mélyebben a zsebükbe nyúlnak a budapesti lakásvásárlók (Portfolio)
Nagy a pezsgés a fővárosi ingatlanpiacon, a töretlenül népszerű másfél-kétszobás, 40-70 négyzetméteres lakások mellett a nagyobb alapterületű, magasabb árkategóriájú, prémium lakásokra és házakra is...
dec. 30
10:45
Bizarr átok sújtja a falut (BorsOnline)
Aki az Andokban található Yarumal városában születik, annak jó eséllyel az egész élete meg van pecsételve, ugyanis a világon itt a legmagasabb az Alzheimer-kóros betegek aránya.
dec. 30
10:48
Céget vett az állam – miért maradhat el a szokásos forinterősödés? (Privátbankár)
Újabb céget vett az állam – a Btel profilt vált – a forint a várakozásokkal ellentétben nem erősödött év végére, mi történhetett?
dec. 30
10:48
Premier League - Menesztették a West Bromwich vezetőedzőjét is (Infostart)
Néhány nappal Neil Warnock (Crystal Palace) szombati menesztését követően újabb kiesés elől menekülő klubtól, a West Bromwich Albiontól küldték el a vezetőedzőt, Alan Irvine -t, az angol labdarúgó Premier League-ben.
dec. 30
10:50
Aránylag olcsón megúsztuk az önkéntes nyugdíjpénztári tagságot (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a növekvő befizetések és a szabályozás miatt fizetnek kevesebbet a tagok.
dec. 30
10:51
Hosszú Katinka gyorsabb, mint a férje (Blikk)
Réunion – Elképesztő tempóban úszik Hosszú Katinka (25).
dec. 30
10:51
Elfogták a maszkos támadókat (Blikk)
dec. 30
10:53
Kevesebb pénzt vonnak el tagjaiktól az önkéntes nyugdíjpénztárak (Blikk)
dec. 30
10:54
Az Ökotárs is benne volt a Miniszterelnökségnek Svájccal kötött alkujában (444.hu)
Már-már úgy tűnt, Lázár János svájci segítséggel lenyomta az Ökotárs alapítványt. Most reagáltak a civilek: ők is aláírták a megállapodást, csak hogy a civilek megkapják végre a Miniszterelnökség kukackoskodása miatt megakadt pénzüket.
dec. 30
10:56
Kim Dzsong Un kukkerral nézi a róla szóló Interjú című filmet (444.hu)
Észak-Korea állítólag rakétákat tesztelt.
dec. 30
10:57
Recept: Párolt sertéskaraj fehérboros savanyú káposztával (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg sertéskaraj 2 húsleveskocka 1 fej hagyma 4 gerezd fokhagyma feketebors 60 dkg savanyú káposzta 2 babérlevél 2 dl fehérbor 60 dkg burgonya
dec. 30
10:57
Újabb ebolagyanús esetek Nagy-Britanniában (Metropol)
Előző nap egy ápolónőnél - aki a járvány sújtotta nyugat-afrikai Sierra Leonéból tért haza - már kimutatták a fertőzést.
dec. 30
10:57
Havas Ágnes: Sikeres évet zár a filmalap (hirado.hu)
Sikeresnek és progresszívnek értékelte a 2014-es évet a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.
dec. 30
10:57
Gyenge forint: mégis összejön a jókora adósságcsökkenés (Portfolio)
A GDP-arányos államadósság - a stabilitási törvény szerint az előző év végi árfolyamon számolva - csökkent, az év végi "mérőnapon" a mutató 76 százalék körül alakul - mondta Kovács Árpád, a...
dec. 30
10:58
Újra letartóztatták a 2008-as mumbai terrortámadás fő gyanúsítottját Pakisztánban (444.hu)
A terrorista ellen nincs elég bizonyíték, hogy elítéljék. Pakisztán szorult helyzetben van, India ugyanis elvárja, hogy a 166 halálos áldozattal járó támadás elkövetőit végre lakat alá helyezzék.
dec. 30
11:03
Megvannak az utasszállító roncsai (BorsOnline)
Indonéz illetékesek mai közlése szerint szinte biztosra vehető, hogy megtalálták a Jáva-tengeren az AirAsia vasárnap eltűnt utasszállító repülőgépének roncsait.
dec. 30
11:05
Cicaharc tört ki a villában Laci miatt (BorsOnline)
VV Laci a villa csődöre: Dóri és Edina után most Zsuzsára csapott le. A cicaharc azonnal kialakult.
dec. 30
11:06
10 dolog, ami balul sülhet el 2015-ben (Privátbankár)
A MarketWatch összefoglalta azt a 10 kockázati tényezőt, ami a 2015-ös tőzsdei ralit veszélyezteti – írta az Equilor Befektetési Zrt. hírlevele.
dec. 30
11:06
Indonézia: biztos, hogy az eltűnt repülő roncsaira bukkantak (Infostart)
Indonéz illetékesek keddi közlése szerint immár biztosra vehető, hogy a tengerben talált roncsdarabok a vasárnap eltűnt utasszállító repülőgép maradványai.

Keresés