2014. december 24. szerda

dec. 24
0:03
Ismét áll a jégtemplom a Magas-Tátrában (Síelők)
Nyolc jégszobrász, tizenhárom nap, negyvenhét tonna jég. Ennyi jég formálódott a cseh František Bálek jégszobrász vezette csapat keze alatt, és ennek köszönhetően ismét megnyitották a nagyközönség előtt a Tarajkán felállított sátorban megtekinthető, Belgiumból érkezett jégkockákból felépített jégtemplomot.
dec. 24
0:06
Állítólag megkerült Cathy Freeman lánggyújtó dressze (Blikk)
dec. 24
0:21
Nőtt az amerikai lakossági fogyasztás novemberben (Infostart)
A lakossági fogyasztás 0,6 százalékkal nőtt novemberben az amerikai kereskedelmi minisztérium keddi adatai szerint, miközben a lakossági jövedelmek 0,4 százalékkal emelkedtek. Októberben a fogyasztás és a jövedelmek is egyformán 0,3 százalékkal nőttek.
dec. 24
1:00
Újgenerációs űrrakétát tesztelt Oroszország (Blikk)
dec. 24
1:21
Szemben az árral - Mazda6 2.0i (2014) teszt (Auto Pult)
Érzelemdús, látványos formák, szívó benzinmotor, kiváló vezetési élmény. Önöknek melyik szegmens jutna eszükbe ezek alapján? Nekünk sem a középkategória, pedig a Mazda képes volt mindezt belesűríteni saját menedzserautójába, ami így bizony kellőképpen feltűnő jelenség lett a vetélytársak között. Tesztünkből pedig az is kiderül, hogy ez jelent-e bármiféle előnyt számára.
dec. 24
2:12
A modern ember csontjai törékenyebbek mint régebben (Blikk)
dec. 24
2:39
Puskás Ferencné: Gyönyörű karácsonyaink voltak Öcsivel (Blikk)
A labdarúgó-Aranycsapat legendájának özvegyét meghatja, ahogy a férje emlékét őrzik szert a világon
dec. 24
2:43
Bearanyozza a napjainkat Lia (Blikk)
Budapest — Kislánya, Lia januári születése óta teljesen megváltozott az élete Berki Krisztiánnak (29), a londoni olimpia aranyérmesének.
dec. 24
2:45
Ünnepi hajrá (Blikk)
Magyarország — A sportolókat is megérinti a karácsony, a máskor edzésen gürcölők, a minél jobb eredmények eléréséért hajtók is megpihennek az év ezen szakaszában. Ők is izgalommal válogatják szeretteiknek az ajándékot, lelkesen csomagolják a meglepetéseket.
dec. 24
2:47
Együtt karácsonyoznak az olimpiai bajnokok (Blikk)
Győr — Borkai Zsolt (49) szép karácsonyra készül. Persze aligha csoda, ha jó a kedve, hiszen a hazai sportéletet irányító Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökeként nagy sikereknek örülhetett.
dec. 24
3:06
Rekordszámú látogató kereste fel a bécsi Sisi Múzeumot (Blikk)
dec. 24
3:15
A sírásig alázták Tatár Csillát (BorsOnline)
Tizenkét év után egy szál virágot, de még egy jó szót sem kapott búcsúzóul a műsorvezető. A TV2-nek valahogy nem sikerült elegánsan elköszönnie utolsó munkanapján Tatár Csillától.
dec. 24
3:19
Karácsonyi fény és árnyék (BorsOnline)
Van, ahol árnyék vetül az ün­nep fényére. Van, ahol semmi sem hoz­hat megbékélést.
dec. 24
3:23
Nikolett: a szüleim elrabolták a lányomat! (BorsOnline)
A rendőrség köröz egy Dunakesziről eltűnt, három és fél éves kislányt. A gyermek édesanyja szerint a nagyszülők raboltak el.
dec. 24
3:33
Szabó Zsófi: Sose felejtsék el az apámat! (BorsOnline)
Élete legnehezebb, legfájdalmasabb karácsonya vár Szabó Zsófira. Ez lesz az első ünnepe, amit édesapja, Szabó Gyula nélkül tölt.
dec. 24
3:42
Karácsonyra összehozza unokáit a lottómilliomos (Blikk)
Győr — Hogyan telik egy lottómilliomos élete? Egyszerűen: semmi fényűzés, csak sok-sok szeretet.
dec. 24
3:51
Rolcsi úgy díszíti ki a lakást, mint megölt anyukája (BorsOnline)
Második karácsonyára készül a tragédia óta a Soroksáron meggyilkolt kocogó nő családja. A rendőrök eközben egy újabb szálat vizsgálnak.
dec. 24
4:00
Négyszer fordul az ikreknél a Jézuska (Blikk)
Ráckeve — Az idei lesz az első igazi karácsonyuk a Bajkai ikreknek. A szüleik lázas izgalomban készülnek a szeretet ünnepére, hogy minden a legtökéletesebb legyen.
dec. 24
4:09
VV Reni nem a vőlegényével töltötte az első éjszakáját (Blikk)
Budapest — Vőlegénye helyett inkább Vikcsuval töltötte első szabad éjszakáját a ValóVilág 7. második párbajának kiesője.
dec. 24
4:13
Schobert Norbi: Karácsonykor születtem újra (Blikk)
Szentendre — Gyász, félelem és boldogság – Schobert Norbert (43) még soha nem beszélt ennyire őszintén és nyíltan azokról a napokról, amikor karácsonykor két súlyos szívműtét után újraszületett.
dec. 24
4:18
Ismét látogatható a Pilis turistaútjainak nagy része (Blikk)
dec. 24
4:27
Rekordbírságot fizet az Alstom megvesztegetés miatt (ProfitLine)
Az ügy lezárása érdekében elismerte vétkességét és elfogadta a megvesztegetés vádjával ellene indított eljárásban kivetett 772 millió dolláros bírságot a Alstom SA francia energia- és gépipari konszern.
dec. 24
5:12
Justin Lin rendezi a Star Trek 3-at (Blikk)
dec. 24
5:12
Békés, boldog karácsonyi ünnepeket! (Alternatív Energia)
dec. 24
5:14
Nyílt háború Amerikával (Alternatív Energia)
Az aggályok figyelembevételét sürgeti a washingtoni külügyminisztérium.
dec. 24
5:16
Reklámszakembereket keresnek (Alternatív Energia)
Tanácstalanság és káosz a Nemzeti Kommunikációs Hivatalban.
dec. 24
5:18
Kormányengedély kell Tiborcz kifizetéséhez (Alternatív Energia)
Az Elios nettó 894 749 329 forintért korszerűsítheti a közvilágítást.
dec. 24
5:20
Orbán: Szólongatnak egymásnak az urak (Alternatív Energia)
A miniszterelnök nem tulajdonít nagy jelentőséget a fideszes politikusok közti vitáknak.
dec. 24
5:22
Minden intézmény olyan, mint a vezetője (Alternatív Energia)
Tíz éve vezeti a Madách Színházat, amely prózai színházból rendkívül sikeres zenés színház lett.
dec. 24
5:24
Nem fizet az exfideszes képviselő (Alternatív Energia)
Jogellenesen bocsátotta el egyik alkalmazottját Fodor Ibolya cégétől két nappal a fizetés előtt.
dec. 24
5:26
Ötvös Csöpi utódai új kocsikban (Alternatív Energia)
Orbán Viktor 9,4 milliárd forintért 385 új rendőrautót adott át a Készenléti Rendőrségnek.
dec. 24
5:30
Ünnep szomorúsággal (Kripto Akadémia)
Karácsonykor az öngyilkosságok száma „csak” csekély mértékben emelkedik.
dec. 24
5:32
Budapest ostromának kezdete (Kripto Akadémia)
A szörnyű, bűnös és oktalan háború kitörölhetetlen nyomokat hagyott a magyar fővároson.
dec. 24
5:33
Nagyon nem mindegy, mibe fektetted idén a pénzedet! (Portfolio)
Több mint öt éve tart a globális részvénypiacok emelkedése, a szárnyalás idén is folytatódott, erre pedig nem sokan számítottak. Persze a befektetők nem vesznek meg mindent, ami az útjukba kerül: az...
dec. 24
5:34
Nem utazunk télen (Kripto Akadémia)
Akik télen „nyaralnak”, azok többsége az aktív kikapcsolódást választja.
dec. 24
5:36
Ópiát kábította el az elgázolt orvost (Kripto Akadémia)
Valaki a szórakozóhelyen keverhetett drogot a fiatal radiológus italába, ezért történt a tragédia.
dec. 24
5:38
Kincstári optimizmus (Kripto Akadémia)
A kormány idén 3,2 százalékos növekedést jósol.
dec. 24
6:06
A tengertől 30 kilométerre találtak rá egy fókára Angliában (Blikk)
dec. 24
6:06
A Napoli nyerte a Szuperkupát (Kripto Akadémia)
Büntetőkkel győzött az Olasz Szuperkupa fináléjában a Napoli a Juventus ellen.
dec. 24
6:06
KSH: októberben 351 millió euró volt a külkereskedelmi többlet (ProfitLine)
Októberben az export euróban számított értéke 2,2 százalékkal csökkent, míg az importé 2,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 351 millió euró (107 milliárd forint) volt, 345 millió euróval (98 milliárd forinttal) kevesebb, mint tavaly októberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
dec. 24
6:08
Karácsonyi csoda a sport kőkemény világában (Kripto Akadémia)
Bár 400 méter gyorsúszásban aranyérmes lett, nem értékeli túl a sikert Bernek Péter.
dec. 24
6:10
A szeretet példái (Kripto Akadémia)
Sportolók, akik nemcsak a pályán alkotnak maradandót, az életben is követendő példát állítanak elénk.
dec. 24
6:12
Napi őrületek, bekattanások (Kripto Akadémia)
Fiatalok vallanak magukról, akár a szó szoros értelmében is lemeztelenedve.
dec. 24
6:14
A Játékkészítő a Tüskecsarnokban (Kripto Akadémia)
December 27. és 30. közt négy napon át tizenkét alkalommal kerül színre a popmusical.
dec. 24
6:16
Vásáry Tamás a Bóta Caféban (Kripto Akadémia)
Bámulatos átéléssel, humánummal, humorral képes beszélni a zenéről, önmagáról.
dec. 24
6:18
Szocsi hőseit irigyelte mindenki (Kripto Akadémia)
Év végi múltidéző – Február.
dec. 24
6:20
Szilveszter-rali a Hungaroringen (Kripto Akadémia)
Szombaton rajtol és hétfőn ér véget a Hungaroringen az óévbúcsúztató Szilveszter-rali.
dec. 24
6:22
Vízválasztó év előtt Kozák Danuta (Kripto Akadémia)
dec. 24
6:24
A megbékélés ígérete (Kripto Akadémia)
Márai Sándort sokáig foglalkoztatta az a terve, hogy regényt ír Jézusról.
dec. 24
6:24
A 15 milló forintról (Kripto Akadémia)
Találtuk: http://orulunkvincent.blog.hu/

Keresés