Hozzávalók 6 nagyobb palacsintához: A tésztához: 15 dkg finomliszt 3 dl tej 1 tojás 1 dl szénsavas ásványvíz vagy szóda (esetleg víz) késhegynyi só kevés olaj (a sütéshez) A sonkakrémhez: 10 dkg bacon 20-25 dkg paprikás pulykasonka (vagy bármilyen más sonka) 2 evőkanál olaj 10 dkg krémsajt 3-5 dkg reszelt parmezán sajt 3 dl főzőtejszín
Iraki kurd harcosok egy második csoportja is megérkezett Törökországon át Szíria északi részébe, hogy részt vegyen az Iszlám Állam dzsihadistái által hónapok óta ostromolt határváros, Kobani védelmében.
A harmadik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,5%-kal haladta meg az előző negyedévi szintet. Az éves bővülés 3,2%-os. A legtöbb ágazatban lassulást figyelhettünk meg, a fogyasztás egyre...
November végéig 151 milliárd forint bevétel folyt be a használatarányos elektronikus útdíjból - számolt be szerdai számában a Napi Gazdaság. Az elsőre impozáns szám kapcsán azonban ki kell emelnünk:...
Talán közhelynek tűnik, de nem árt számolni azzal, hogy a jövő munkavállalója más lesz mint a ma munkavállalója – ezt támasztja alá egy új, globális kutatás is, melyet az Oxford Economics és az SAP közösen végzett. A Workforce 2020 elnevezésű kutatásban 27 ország több mint 5400 döntéshozója és munkavállalója vett részt. A kutatás egyik legfontosabb következtetése, hogy a legtöbb EMEA (Európában,K…
Az a cél, hogy mindenki, aki rászoruló, megkapjon minden segítséget – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) közgyűlése 2015. január 1-jei hatállyal, két éves időszakra Zsembery Leventét, az X-Ventures Kockázati és Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatóját...
Megállapodott a GE Capital és a magyar állam a Budapest Bank adásvételéről - értesült a Népszabadság. Az adásvételi szerződés aláírásához állítólag már csak Orbán Viktor "pecsétjére" van szükség. ...
Az Országgyűlés mai ülésnapja elején ellenzéki kezdeményezésre a kivándorlásról tart négyórás vitát, majd a képviselők egyebek mellett az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló javaslatot is megtárgyalják.
Ha valaki csak a Magyarországról szóló sajtóhíresztelések alapján mond véleményt, könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy a kijelentései nélkülözik a ténybeli alapokat - tette hozzá.
A KSH adatai alapján 2014 kilencedik hónapjában a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 9,0, a behozatalé 10%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az év első kilenc hónapjában a külkereskedelem export- és importvolumene 7,7, illetve 8,8%-kal bővült.
Nagyrészt helyreállt az ónos eső miatt korábban kaotikussá vált tömegközlekedés a cseh nagyvárosokban szerda reggelre, de a vasúti közlekedésben továbbra is súlyos problémák vannak.
A Volvo elsősorban nem világverő literteljesítményű motorjairól híres, a svédek ugyanis a kiélezett motorok helyett egyéb értékrendeket helyez előtérbe, azonban ha kicsit is visszatekintünk a márka múltjára, beláthatjuk, hogy a svédek mindig erősek voltak a feltöltött erőforrásokban.
Kisebb kárt okoz Szerbiának az, hogy leállt a Déli Áramlat gázvezeték kiépítése, mint ha Szerbia csatlakozott volna az Oroszország elleni szankciókhoz - hangoztatta a szerb elnök.
A MOL esetében is meglepő hír látott napvilágot. A Barclays 13 000 Ft-ról 14 500 Ft-ra emelte a MOL-ra vonatkozó célárfolyamát, miközben alulsúlyozásról tartásra változtatta ajánlását - hívja fel a figyelmet az Erste.
Durván versenykorlátozó a Fidesz vasárnapi zárva tartást érintő javaslata - ezt mondják a Vállalkozók Országos Szövetségénél. A főtitkár szerint egyszerűen megvalósíthatatlan az a terv, hogy vasárnap senki ne dolgozzon. Az MSZP, és a Liberálisok pedig úgy látják: a Fidesz nem csak a gazdaságot, de az emberek életét is korlátozza.
A magyarországi közlekedési alapismeretek (KRESZ) képzésnek és vizsgarendszernek nyilvánvaló hiányosságai vannak, ami komoly mértékben veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát, megfelelő elméleti háttérismeretek hiányában ugyanis az adott járművezető nincs feltétlenül tisztában néhány fontos alapszabállyal. A jelenlegi képzési rendszer szinte felkínálja a diákoknak a tényleges tananyag…
Hozzávalók: 10 dkg tarhonya (nálam dörzs és nem sörét) 50 dkg felkockázott krumpli (én sárga krumplit használok) 1 kis fej vöröshagyma kevés pirospaprika só bors (elhagyható) kevés olaj
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadta új szervezeti és működési szabályzatát (szmsz), majd zárt üléssel folytatta munkáját, ahol a személyi változásokról dönthetnek a képviselők.
Ma újabb csalódást keltő adatok kerültek felszínre az eurózóna kapcsán, aminek eredményeképpen kétéves mélypontra került az euró a dollárral szemben. Ennek a hatása a forintban úgy jelent meg, hogy a...
A Ferencváros simán, 4-1-re győzött hazai pályán az Újpest ellen a Ligakupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így kiváló helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.
Az etanol elfogyasztásának képessége elősegíthette, hogy az ősök megegyék az erdei talajra hullott rothadó gyümölcsöket, amikor más táplálékforrások szűkösek voltak.
Megkezdődött az engedélyezési tervek készítése, s már a bővítéshez szükséges környezetvédelmi engedélyezési eljárás is zajlik az M70-es autóút kétszer két sávos autópályává történő fejlesztése ügyében - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére szerdán.
Jelentős változások történtek az elmúlt években a magyar nyugdíjrendszerben. Ebben a helyzetben a Portfolio következő klubrendezvényén annak járunk utána, hogy milyen lehetőségeink vannak, ha...
Kedden írta meg a világsajtó, hogy az ISIS vezetőjének egyik feleségét és gyerekét őrizetbe vették Libanonban. Most azonban az iraki belügyminisztérium azt mondja, hogy a szíriai határ közelében elfogott nő nem a terroristavezér felesége, hanem egy dél-iraki bombamerényletekért felelős terrorista … Folytatás
Egy online fizetésekkel foglalkozó startup, a Stripe kevesebb mint egy év alatt duplázta értékét, a nemrégiben lezajlott 70 millió dolláros kockázatitőke-bevonási körön már 3,5 milliárd dollárra...
A CIG Pannónia közölte, hogy lejárt a korábban Brokernet nevet viselő Quantis Consulting Zrt.-vel kötött 5 éves stratégiai megállapodása, és azt nem kívánják meghosszabbítani. A Brokernet...