Elfogadhatatlan, hogy Harrach Péter javaslatai alapján éljék az életüket a magyar állampolgárok - mondta a vasárnapi zárva tartásról Bodnár Zoltán a 180 percben.
Los Angeles – Nagy bajba kerülhet Bill Cosby (77). Egy nő pert indított az amerikai színész ellen, Judy Huth azzal vádolja a sorozat sztárt, hogy 1974-ben szexuálisan molesztálta őt.
A Fővárosi Önkormányzat szabályzatáról, a 4-es metróval kapcsolatos támogatásról és a hajléktalanrendeletről is tárgyalnak a Fővárosi Közgyűlésben szerdán.
A bankok több mint kétharmada a fizetési rendszerének modernizálását tervezi, hogy ezzel meg tudjanak felelni ügyfeleik elvárásainak a mobilfizetések és az azonnali átutalások területén - írja a...
A harmadik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,5%-kal haladta meg az előző negyedévi szintet. Az éves bővülés 3,2%-os. A legtöbb ágazatban lassulást figyelhettünk meg, a fogyasztás egyre...
Amikor a kormány beterjesztette a költségvetést, azzal a felelősséggel tette, hogy ne kerüljenek újból adósságcsapdába az önkormányzatok - mondta Kaposvár polgármestere.
Szerda reggel még 26 településen, illetve településrészen 6100 fogyasztónál nem volt áram az ónos eső okozta károk miatt országszerte - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc szerint az ellenzéknek kormányprogram értékű alternatívával kell rendelkeznie. A Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ehhez szélesebb politikai és szakértői bázis szükséges. Arról is beszélt, hogy a Déli Áramlat után Moszkva akár Paks 2 finanszírozásából is kivonulhat.
A Mercedes nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda elárulta, a 2012-es Szingapúri Nagydíjon valósággal imádkozott azért, hogy Lewis Hamilton alatt lerobbanjon a McLaren. Tovább »
Újabb csúcsot ütött a Dow Jones a tegnapi amerikai kereskedésben, és a többi index is feljebb került. Szerda reggel a kínai tőzsdén továbbra is az újabb jegybanki stimulusra történő spekuláció...
A KSH ma közzétett részletes adatai alapján Magyarországon a bruttó hazai termék 2014 III. negyedévében 3,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2014 III. negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez képest 3,1, az előző negyedévihez képest 0,5%-kal növekedett.
A forrás kimerülése miatt felfüggesztik a kazáncsere pályázatokat a nyugat-dunántúli régióban, a jelentkezéseket december 4-én 8 óráig még be lehet adni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.
Két hónap telt el Bill Gross távozása óta, de az általa 27 éven át kezelt Pimco Total Return alap még most is jelentős tőkekiáramlásokat szenved el hónapról hónapra, bár igaz, novemberben lassult a...
A Manchester United hazai pályán egy góllal nyert a Stoke City ellen az angol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában, ezzel sorozatban negyedik győzelmét aratta.
220volt.hu - Több mint 110 féle fényképezőgép azonnal, raktárról December 1-én délben, a mórahalmi polgármesteri hivatal elől elloptak két lezáratlan biciklit. A Szegeden lévő rendőrök felfigyeltek két fiatal férfira, akik Mórahalom felől jöttek biciklivel. Igazoltatták őket, de nem voltak irataik. … Folytatás
Átütötte a tavaly megállapított első, 500 milliárd forintos küszöbértéket a Növekedési Hitelprogram novemberben, e hónapban ugyanis 57 milliárd forintnyi friss szerződést kötöttek a kis- és...
Ezt írja a tintával, papírra nyomtatott Népszabadság. Úgy tudják, hogy a bankot tulajdonló GE és a magyar állam már megegyezett az ügyletről, most már csak a formális kormánydöntésre várnak. A bank azonban nem erősítette meg a Népszabadság értesüléseit, azt mondták, … Folytatás
Miközben több éve bika piac uralkodik a világban, és az utolsó 2-3 hónapban igen heves mozgásokat láthattunk a nemzetközi piacokon, a BÉT alig mozdul. Hiába a nemzetközi optimizmus, ha a befektetők már nem bíznak a gazdaságpolitikában, az átmeneti adók örökre maradnak, és egyébként minden kiszámíthatatlan.
A magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogy hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania - reagált szerda reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter John McCain amerikai szenátor keddi kijelentéseire.